Ma el kellett mennem a Varsó-déli köztemetőbe, egy ott közköltségen eltemetett (már említett) magyar sírját megkeresni. Ez a temető Antoninówban van Varsótól viszonylag messzebb, egy kis falu végén. Miután sosem jártam arra, nagykövetségi sofőrjeinket pedig megtizedelte az influenza, úgy volt, hogy nem tud elvinni senki, ezért magamnak kell elmennem a hivatali kocsival. (Mint tegnap a reptérre - miután Paweł lebetegedett, én mentem ki a követségi Mondeóval.) Ezért aztán elkértem a főnöktől a nagykövetség által beszerzett GPS-t.

Ez hiba volt.

Végül Paweł megjenet ma, úgyhogy ő vitt el - a GPS-t viszont beüzemeltük, mert Paweł sem járt soha a temető környékén. Edek, a nagyköveti sofőr, beprogramozta nekünk a GPS-t, mivel elvileg ő ért hozzá - a GPS állandó helye a "zászlóshajóban" van. Elvileg minden OK volt, földutak és hasonlók kizárva, időprioritás. Hát jó, elindultunk, bekapcsoltuk. A GPS a varsói szakaszon egyfolytában újratervezett, mert Paweł ekkor még letojta a gép tanácsait, mondván Varsót eléggé ismeri GPS nélkül is. Ennek következtében eleinte elég jól haladtunk.
Később viszont elhagytuk Varsót Raszyn felé, és innentől Paweł is a GPS-re hagyatkozott. A gép első hülyeségén még túlszaladtunk, egyébként véletlenül: a krakkói útról valami falusi kis utcába akart minket beküldeni, de Paweł túlszaladt, és végül a mintegy 100 m-rel arrébb lévő piasecznoi elágazáson fordultunk be balra. Ezen az úton én már régebben mentem Konstancin felé, elkerülendő az állandó raszyni gigadugót, és emlékeztem, hogy valahol az út mentén láttam egy elágazásnál egy táblát, ami azt mutatta, hogy a temető felé ott kell lekanyarodni. A GPS viszont már előtte jelzett nekünk, hogy forduljunk be jobbra egy utcába, még Lesznowola területén. Hát jó, a GPS csak jobban tudja, befordultunk. A fekvőrendőrökkel tüzdelt kis utca hamarosan elérte az erdő szélét és földútba ment át. Egy darabig zötykölődtünk rajta, elfordultunk balra (szintén földút), majd a GPS szerint jobbra kellett volna forduljunk - arra viszont még földút sem volt, csak egy erdészeti sorompóval lezárt, behavazott gyalogos ösvény. Kész... Mivel nem mehettünk tovább, visszaindultunk, mire a GPS újfent többszöri újratervezésbe fogott - és az eredmény mindig az volt, hogy "az első lehetséges helyen fordulj vissza"...
Végül Paweł útbaigazítást kért egy helybeli gyalogostól, majd visszamentünk a főútra, és azon továbbmenve hamarosan megtaláltuk a táblát amire emlékeztem - a GPS csak miután bekanyarodtunk rá hagyott fel a visszafordulásra biztatásunkkal. Akkor megint újratervezett, és onnantól már az aszfalton vezetett minket. Ahol mellesleg a busz is jár.
A temetőt ekkor már viszonylag könnyen megtaláltuk, szerencsére a sír is közel volt ahhoz a kapuhoz, amelyiken bementünk. (Mert amúgy brutál hideg szél fújt a temetőben. Egyébként ez a temető - szemben a Powązkiwal, amiről írtam már egyszer, vagy az Északival, ahol a nagypapám fekszik, és amelyek szépek és hangulatosak - kifejezetten sivár és ronda, egy nagy placc az egész.)
Visszafelé már Piaseczno felé jöttünk, a GPS pedig - gondosan kikapcsolt állapotban - a kesztyűtartóban tette meg az utat.

Amúgy nem ez az első eset, hogy a GPS rendszerrel kapcsolatban negatív véleményeket hallok. Nemrég a sajtón keresztül járta be Lengyelországot a hír, hogy a GPS egy teherautót egy befagyott ártérre vezetett, ahol beszakadt alatta jég - a sofőr épphogy megmenekült, a kocsi elsüllyedt (lengyelül értőknek cikk itt). Maga Edek is mesélt egy rémtörténetet arról, hogy egy krynicai út során a saját ismeretei helyett a GPS-re hallgatott, és a végén elkéstek a főnökkel a gazdasági fórumról. Paweł egy temetésről késett el egyszer a nagykövetségi delegációval a GPS miatt, és én is voltam már úgy, hogy egy Łódź melletti falu felé menet a főnökkel és Edekkel földútra vitt bennünket a készülék.
Úgyhogy a GPS tekintetében szerintem maradok Edek szakvéleménye mellett: szép meg jó dolog egy ilyen készülék, de a jól bevált utakról nem érdemes letérni miatta, és mindenképp legyen ott a térkép is a kesztyűtartóban. :)

Nem úszom meg mégsem, úgy néz ki.
A napokban megjelent Lengyelországban egy újabb pszichés beteg magyar - eddig nem említettem, mert Krakkó felségterületét örvendeztette meg eddig jelenlétével, úgyhogy az én konzuli közreműködésem az ügyben arra korlátozódott, hogy a hozzám beérkezett faxokat laza és elegáns mozdulattal továbbítottam Krakkóba Sanyinak. :) De aztán - Szklarska Poręba és Jelenia Góra után - a mai értesítés már Lesznoból érkezett, B+, az ürge északnak vette az irányt, és átkolbászolt az én konzuli kerületembe... Úgyhogy végül Sanyi örülhetett hogy szabadult a problémától - ma délelőtt egy laza és elegáns mozdulattal lefaxolta nekem az ügyben eddig keletkezett anyagokat, és most hátradőlhet. Én meg nem... :s Szóval indult a szokásos, telefonok, család keresése, cselekvőképesség tisztázása stbstbstb. Menet közben fény derült pár "érdekes" dologra (Lesznoban a helyi csövesszálló-igazgató [ahol az ügyfél tartózkodik] leakasztott valahonnan egy magyar tolmácsot), kiderült, hogy az ügyfél halálos beteg, majd pár perccel később, hogy egészséges, hogy rokkantnyugdíjas és hogy jogász, aki havi 4000 Eurót keres, hogy van Budapesten egy élettársa aki terhes tőle és hogy 4 felnőtt gyereke van (amúgy 45 éves), az azonban konstansan visszatérő elem volt az elmondásában, hogy Floridába tart, mert örökölt ott egy négyszobás lakást. Kész... (Amúgy az otthoni, budapesti telefonszám, amit megadott, egy alapítványi üzemeltetésű pedagógiai módszertani központ száma.) Már előre fázom a gondolattól, hogy esetleg ezt az ügyfelet is nekem kell majd Varsóba kísérnem és repülőre tennem. Ráadásul ez a pasas az eddigi elmondás alapján korántsem olyan nyugodt mint a múltkori gdyniai hajléktalan - alkoholista, és ráadásul időnként agresszív is. Ajjaj... Mondjuk ha a hét folyamán nem dől el, hogy mit is kell vele tenni, akkor Iván fogja elvinni ezt a balhét is, majd szurkolok neki Afrikából :))))

Este voltunk edzeni, Kinc is meg én is, úgyhogy elvittem. Kinc kissé nehezen készült el, úgyhogy nagy rohanás volt (el is késtem kissé - ő viszont előbb odaért, és beszólt hogy miért jöttünk ilyen korán, mit fog ő most csinálni 8-ig) - az indulás előtti sietségben pedig itthon hagyta a lakáskulcsát. Az edzés (gyakorlócsörték gépen Wojtekkel és Beatával, tőrben - vegyes eredménnyel, dehát ugye kihagytam majd' 2 hetet) végén hívott Kinc, hogy menjek érte, mert nem tud hazajönni és fázik. Mondtam most még tankolok és kocsit mosok (ami el volt tervezve), aztán megyek érte, üljön be addig a Mallba. OK. Ezek után elgurultam tankolni, vettem ablakmosófolyadékot, és egy kódot az autómosóba, mert már régóta terveztem, hogy lemosom az iszonytatosan mocskos verdát (a január eleji hazaút óta nem volt mosva - sőt igazából még sose, hisz decemberben vettem - ennek megfelelően is néz ki, holt mocsadék az egész). Alighogy beálltam a mosóhoz (előttem volt vagy 5 kocsi) amikor hívott Kinc, hogy márpedig most rögtön menjek érte, mert a Mall bezár, ki kell menjen, és nincs kulcsa, és megfázik stb. Mondom most kocsit mosok, várjon. Nem ő nem tud, akkor váltsam vissza a kupont, vagy csináljak amit akarok, de menjek azonnal, mert ő megfázik. Mondom nem lehet visszaváltani, vagy felhasználom, vagy kidobtam az ablakon 20 pénzt - erre ő hogy nekem rohadt 20 pénz fontosabb mint az ő egészsége, és egy önző ***** valamint egy nagy **** vagyok. És hogy ha nem megyek azonnal, akkor ő most beül egy étterembe, és akkor nem 20 pénzt, hanem sokkal többet fogok "kidobni az ablakon". Kissé eldurrant az agyam, de végülis megbeszéltem a benzinkutasokkal, hogy a kupont "valószínűleg" átírják nekem holnap aznapra a mosóban ha visszamegyek, és elmentem Kincért - mire kiderült, hogy az étterembe (KFC) így is beült, úgyhogy a dupla pénzkidobás is jó eséllyel összejön.
A csajok valami issssssssssszzzzzzzzzzzonyatosssssssssssssan idegesítőek tudnak lenni néha. Persze Kinc utána később bocsánatot kért hogy bunkó volt - és mintha mi sem történt volna... Wrr....

Mostanában semmi különös, csak annyi hogy megyünk Kinccel jövő héttől 2 hétre Kenyába gepárdokat simogatni és heverészni a tengerparton Mombasában :)

Odalennre meg betettem 2 újabb jópofi appletet, holdfázisok és varsói időjárás. Kis innováció a blogon... (Az ötletet innen loptam :))

Nem emberek, nem vitt el még a mentő a gyomrommal, semmi gond! :)
Csak épp alig történt valami az utóbbi napokban, leszámítva hogy a meló után otthon ültem és teát ittam, illetve rohangáltam WalaChova :)

Ma viszont megint volt egy "diplomatic lunch", ezúttal a Samira étteremben, ami szintén libanoni, mint a le Cedre, csak kissé alacsonyabb kategória, mind árban, mind környezetben - ízben szerencsére nem annyira. Eleve, tulajdonképp nem is egy étteremről van szó, hanem egy keleti és vega élelmiszert árusító bolt, ételbár és étterem kombinációjáról. A lokalizáció közelíti a borzalmast: a házszám szerint elvileg az al. Niepodległości mellett van, de onnan egy mellékutcába befordulva lehet csak megközelíteni, ahol hamarost elfogy az aszfalt, és repedezett betonlapoknak adja át a helyét, majd az egész bekanyarodik a Nemzeti Könyvtár háta mögötti szennyvíztisztító mögé, és egy gumis műhely telepén ér véget - na ott található a "zojjektum" is, közvetlenül a gumis mellett. Parkoló kb. 5 kocsira van, az amúgy takaros épület pedig úgy fest a leszottyadt környezetben, mint frakkos lakáj a csövestanyán. Belépve elsőként azzal a kissé gagyi megoldással szembesülünk, hogy a boltot csak az étterem-részen át lehet megközelíteni. Miközben ebédeltünk, babakocsit toló (termetes) anyukától kezdve ápolatlan, közel-keleti küllemű, szőrös fószerek kisebb csapatain keresztül magáig Kabalanig :) mindenki keresztülvonult rajtunk. (Kabalan végül - mint kiderült - csak holnap utazik haza.) A további benyomások már kedvezőbbek: üvegfalak (mögöttük dombocska, rajta a szennyvíztisztító téglafalával - a kissé mord kilátást néhány kis fenyővel és az ablakok elé aggatott díszekkel, többek közt egy óralappal próbálják oldani), jópofa bőrfotelek és egy fokkal kopottabb, de "mégelmegy" kategóriás székek, fehér abroszok (melyek igen jótékonyan lepleznek egy sor eléggé kopott asztalt).

A mi nagy asztalunk körül tizennéhányan gyűltünk össze, a háromtagú szervezőbizottságból csak Jason (USA) jelent meg, és nagyon erős volt az angolszász vonal: Jasonon kívül 3 brit és egy ír kolléga is jelen volt. Emellett elmondhatom, hogy 5 éves ittlétem óta először találkoztam nem protokolláris közösségi rendezvényen kínai diplomatával. Ilyen még nem volt... :)

Ami a kaját illeti, én egy libanoni lencseleves + grillezett hústál rizzsel és zöldséggel kombó mellett tettem le a garast, mindezt leöblítve egy pohár mangólével, és nem is bántam meg. A kaja minőségére nem lehetett panasz, miként a rendkívül gyors és kedves kiszolgálásra sem. Az ár középkategóriás: mindez 48 (vagyis gyümölcslérevalóval [hehe] 50) pénzembe volt, ami azért nem egy gyorsétkezde árfekvése, jó mondjuk annál ez azért jobb. (Meg aztán Jason van akkora sznob hogy ennél olcsóbb helyre ne szervezzen dips lunch-ot :D)

Összértékelés: *** (nem esek hasra, de azért OK)

Este pedig újabb bál előkészítő megbeszélés következett, én + 6 különféle korú tyúk, hát képzelhetitek, az expeditivitás az egeket verdeste. :s Margittal néha egymásra néztünk, amikor a többi nő a huszonhatodik mellékvágányra térve épp azon vitatkozott, hogy a palacsintatészta mennyire vastagon jó, de hát most mire számítsunk. Ha valahol összejön 5 nő, ráadásul súlyosbítva azzal, hogy mind külföldön élő magyar, akiknek alapjáraton olyan túl sok lehetőségük magyarul kotyogni nincsen, hát nyilván ki fogják használni a kínálkozó alkalmat. De végülis többszöri határozott közbelépés árán sikerült a dolgokat (elég széles, hehe) mederben tartani, és végezni röpke másfél óra alatt. Annak idején a csapatban mindezt kb. 20 perc alatt zavartuk volna le. :s

Aztán haza, Kinc felszed, Mallba el, bevásárol, haza. Szerencsére sikerült Kincet lebeszélni egy Hamurabbis "sałatka szefa" elfogyasztásáról. Viszont a szokásos benzinkúti capuccinoról nem. De ennyi még belefér. :)

Most meg Mafia Wars!!! :D Status: 11th level, 12 members. Nem rossz, 3 nap alatt. Kinccel ma a facebookon és msn-en agitáltunk akit értünk, hogy reggeljenek (mai "áldozataim" Karesz és Dani, Kincé többek közt Andy és Patrik). Kedves ismerőseim, plííz, regisztráljatok a facebookon és gyertek don Giovanni Gatto papa maffiájába! :))))))

Na ezt fejtsétek meg! :) Kész... Szívesen megmondtam volna a tulajnak (a plac Narutowicza déli szélén van a lelőhely), hogy ha már ilyesmit ír ki, legalább ne pompázzon az egész piros-fehér-zöldben... :P A megfejtés amúgy rokon egy korábbi postban írottakkal.

Hajrá :)

Ui.1) Megvan a 7000 látogató! :)

Ui.2) Beteg lettem kissé most, lehet sajnálni :P

Pénteken este megérkezett Varsóba egy ismerős csaj, aki egy hét alatt autóstoppal járta végig a Budapest-Bécs-Brno-Prága-Drezda-Berlin-Varsó-Krakkó-Budapest útvonalat. Varsóig 5 nap alatt jutott el, tegnap reggel tőlünk indult tovább Krakkó felé (ma már elvileg hazafelé tart). Csodálom az ilyen csajszikat, akik az ilyesmibe belevágnak - annyi mindent hall az ember, hogy a stoppos lányokat megerőszakolják, kirabolják stb., hogy egy átlag fiatal nő egyedül az ilyesmibe nem nagyon akar belevágni. Nem is beszélve arról, hogy eléggé rizikós, hogy megérkezik-e az ember időben oda ahová szeretne.
Vera megérkezett, csak épp szerencsétleségére épp nem volt itthon sem Kinc, sem én. Úgyhogy szegénynek várnia kellett jó ideig, amíg hazaértem. (Jellemző módon épp ahogy hazafelé siettem az edzésről hogy beengedjem, lemeszelt a rendőr a Siekierkowskán gyorshajtásért, nem bírságolt meg, de vagy negyedórát feltartott. Ahogy a lengyel mondja, "jak człowiek się śpieszy, diabeł się cieszy" :s.) De aztán elmentünk bejárni az Óvárost és környékét, aztán meg elmentünk Imielinbe, ahol Kinc és Nóra épp befejeztek valami mozizást, és együtt megvacsoráztunk a Marzanoban. Aztán haza.

Tegnap reggel kivittük Verát a krakkói útra, aztán - ha már arra jártunk - látogatást tettünk a családnál Młochówban, este pedig - mivel Kincnek úgy látszik sose elég a moziból :))) - elmentünk megnézni a "Spotkanie" ("The Visitor" - magyarul nem tudom sajna) c. filmet (honlapja itt).

A film egy megkeseredett amerikai egyetemi tanár és néhány illegális bevándorló véletlen találkozását és kialakuló barátságát járja körül, ami nekem szakmai szempontból volt külön érdekes - én hivatásszerűen foglalkozom többek közt bevándorlókkal, és kívácsi voltam, hogyan tálalja fel a témának ezt az aspektusát a film. Persze volt egy alapvető sejtésem, miszerint a barikádnak nem ugyanazon az oldalán állunk majd a rendezővel, és ez persze be is igazolódott.

Dióhéjban a film arról szól, hogy az említett kiégett, megözvegyült prof egy napon véletlen két embert talál rég nem használt városi lakásában: egy szíriai-szenegáli illegális bevándorló párt, akiknek valami csaló bérbe adta az ő lakását, hamisított kulcsokkal együtt. Mivel nincs hova menniük, megsajnálja őket, és engedi őket "pár éjszakára" ott maradni. Aztán fokozatosan összebarátkozik velük: az arab sráctól dobolni tanul, sőt egy idő után eljár vele a Central Parkba nyilvánosan zenélni, elbűvölik a szenegáli lány kézműves termékei, szinte megfiatalodik, ahogy ráveti magát az új kultúrára. De aztán jön a baj: a srácot letartóztatják, fogdába kerül, végül pedig kitoloncolják mint illegális bevándorlót. A professzor úr pedig - félretéve szakmai elfoglaltságait, kerrierjét - ott marad segíteni, bejárkál a sráchoz a dutyiba, üzeneteket közvetít, ügyvédet fogad fel. Erre motiválja a srác szintén özvegy, és igen jó karban lévő anyukája is, aki megjelenik, amint a fia bajba kerül. Az ember már várná a szokásos happy endet, hogy a srác zöldkártyával a zsebében szabadul, a prof meg összejön az anyukával, de azért a film ennyire nem sablonos: a srácot kitoloncolják, anyuka pedig utánamegy Szíriába. A szenegáli csajsziról alighanem megfeledkezett a rendező, mert a kitoloncolástól kezdve meg sem jelenik a filmben. A prof meg marad New Yorkban, és a záróképen épp dobolni látjuk egy metróállomáson.

Ami a film alapkicsengését illeti, az olyasmi, mint amire számítottam. Az üzenet ebben foglalható össze: "micsoda igazságtalanság így kiutasítani szegény arab srácot, aki olyan jó fej, annyira jól dobol, és különben sem csinált semmi rosszat". És esetleg "micsoda szívtelen szemét banda ez a bevándorlási hatóság". Persze, tipikus jogvédő hozzáállás - az emberi jogok idealista védelmezőitől naponta hallani ilyesmit, többek közt a vízumpolitikai vitákban is. Merthogy a bevándorlóknak jogaik vannak, és különben is olyan rossz nekik otthon. Annak nem számolnak utána, hogy egy iszonyat jó fej, remekül doboló és semmi bűncselekményt el nem követő bevándorló mennyibe is kerül az államnak. Mert kerül ám. Ugyanis az aprópénz után, amit a kalapjába dobnak amikor dobol a metróállomáson, nem fizet egy vas adót sem, mint ahogy tb-t sem fizet, sem illetékeket, sem semmit - a közteherviseléshez nem járul hozzá egy centtel sem. Ugyanakkor gyerekként (vagy gyereke) iskolába jár, ha beteg kezelik, használja az infrastruktúrát, sokszor mindenféle segélyeket is felvesz. Emellett pedig, a "nem csinált semmi rosszat" sommás kijelentésekor elsiklanak egy aprócska tény felett: a vízum vagy tartózkodási engedély lejárta után illegálisan az országban maradni bizony nem épp jogkövető magatartás. Vagyis dehogynem csinált semmi rosszat a srác...

Na de ennyit a rendvédelmi eszmefuttatásról - magát a filmet nem fikázom, technikailag és minden szempontból OK, a főszerepeket vivő színészek (Richard Jenkins - a prof, Haaz Seiman - a srác, Danai Jekesai Gurira [ő mondjuk középszerűbb] - a csaj és Hiam Abbass - a mama) megütik a mércét, mondjuk nem a mozi padlójáról kellett felkaparnom az állam tőlük, de OK. Az pedig tetszett, hogy ezúttal lemaradt a cukormáz, és az egyesek szerint kegyetlen, mások szerint igazságos, de várható eredmény végül be is következett.

Szokás szerint, álljon itt egy kis ízelítő.

..és "sitt", a reptéri parkolóban egyből ki kellett fizetnem 378 (!!!!!!!!!) pénzt!!! Rablás! Ha ezt tudom taxival jövök. De persze hazautazás előtt csak helyben derült ki, hogy az ingyenes diplomata-parkolót megszüntették, helyette fizetős dipi-parkoló van, ahova útba is igazított egy muki. Ott hagytam a kocsit - és most derült ki, hogy ennek a parkolónak bizony rövidtávú tarifája van... Vagyis napi 74 arany - ha a "long-term" parkolóban hagytam volna a verdát, harmadannyit sem fizetek... De ezt persze akkor nem mondta senki, csak hogy ez a dipiparkoló, menjek ide... Anyukátok...

De legalább a cukorbeteg őrizetesünk szabadult, megjavították a számítógépet (úgy-ahogy), én pedig reggeltem a facebookon. Pár óra alatt lett 47 visszaigazolt ismerősöm az egész világról. Cool :)

Ma lett vége a fejtágításnak, amire hazautaztam. Hasznos volt, bár én az arányokon kicsit módosítottam volna a szervezők helyében. A vízumrendészeti témákra szerintem nem kellett volna egy egész napot szánni - az EU-n belül vízumkiadás alig van már, a legtöbbünknek évi néhány vízumügye van csak. Ugyanakkor az érdekvédelmi ügyek megtárgyalására határozottan kevés volt 1 nap - ilyenekből itt Európában egyre több van, ahogy egyre többet utazgatnak a magyarok.

Találkoztam ma is egy csomó régi kollégával - otthoni kollégákkal és volt nagykövetségiekkel, meg Csabival is, akivel a cserkészmaffiát erősítjük a külügyben :) - jó volt látni őket. Sokan sokfelé vagyunk, és tesszük a dolgunkat, világszerte, mégis egy cég vagyunk, ismerjük egymást, bár ritkán találkozunk. Kicsit a cserkészet jutott most erről az eszembe, bár persze más a dolog, de ez az elem közös. Persze már ha valakinek vannak szélesebb körű nemzetközi cserkész kapcsolatai és személyes ismeretségei az egész világon, mint nekem.

Néha belegondolok, hogy egyes emberek az egész életüket leélik egyetlen faluban, úgy, hogy még a szomszéd faluból sem ismernek senkit, nemhogy külföldről, más nyelvből, kultúrából, világból. De még manapság itt, a globalizáció és az EU korában is rengeteg ember a saját országa/kultúrköre keretei közt marad, és úgy is érzi jól magát. Van, aki azért, mert nem futja többre érdeklődésben / intellektusban (nyelvtudás, ugyebár - ha az ilyen mégis külföldre merészkedik, az még rosszabb csak, hallottam ma jó pár rémtörténetet a konzul kollégáktól :) / nyitottságban. Van, aki (az értelmesebbje) ideológiát is farigcsál hozzá, általában a nemzeti érzésekre alapítva valami olyasféle tant, hogy a mienk kell számunkra a legértékesebb legyen, amit meg kell védenünk mindenféle "felhígulástól", ami másfélék részéről fenyeget bennünket.

Ehhez képest nekem megvan az a szerencsém, hogy gyerekkorom óta tágabb viszonyrendszerben élek, és ez hozta aztán gondolom maga után mindazt, aki/ami ma vagyok. Az eredmény pedig egy globális személyes kapcsolatrendszer, immáron 3 síkon is: cserkészismerősök, magyar kollégák, és külföldi diplomata ismerősök az egész világon. Akikkel persze sokszor igen ritkán, de annál nagyobb örömmel találkozom. És akik annál nagyobb mértékben gazdagítanak, minél többekkel vagyok kapcsolatban, és minél másabbak, mint én. Akármilyen szempontból - ez nem földrajzi távolság kérdése.

Mondhatják erre egyesek, hogy az ilyen élet csupa elválás és távollét a barátoktól, persze ebben van igazság, magam is így érzem néha. De mégis, akkora hozzáadott érték ez az emberhez, ami szerintem mindent megér.

Pár napja újra itthon vagyok.

Egy-egy ilyen szakmai továbbképzés jó alkalom találkozni régi barátokkal. Ma pl. nagyon jól esett elbeszélgetni Istvánnal és Barbival. Az emberek idővel változnak, és az ilyesmit könnyebb megfigyelni akkor, ha csak ritkán találkozunk. (Hú de okosat írtam, most hogy visszaolvasom :). Persze nehezebb is így, pl. így pár perc alatt nem lehet felmérni azt sem, hogy mondjuk Barbiban mennyi maradt meg a maga hiperönálló, néha nagyszájú és véresen vadfeminista módján is végtelenül aranyos csajból, akit anno megismertem. Első látásra úgy tűnik, elég sok :)) (de nyugodtan javíts ki ha tévedek, Barbi ;)).

Aztán hazafele jövet meg elgondolkodtam azon, milyen nehéz is néha humánus gesztust tenni. Jöttem hazafelé a metrón a bankból, és ahogy felszálltam, mellettem állt egy csajszi, épp letette a telefont. Rögtön látszott, hogy valami baja van, nehezen fojtotta vissza a sírást. Könnyezett is, meg általában látszott, hogy grimaszolt, elfordult az ajtó felé, hogy ne látszódjon. Kedvem lett volna ha minimális módon is, de valahogy segíteni, egy szóval hogy "fel a fejjel", vagy egy vállszorítással, vagy egy mosollyal legalább, hiszen úgyis egy perc múlva leszállunk és nagyon valószínű, hogy úgyse találkozunk többé soha. Amikor épp omlik össze a világ valaki körül, jól eshet egy ilyen gesztus. Csak hát ugye sajna elég valószínűtlen, hogy bárki is (beleértve az illető ismeretlen hölgyet) elhitte volna jelen (vagy hasonló) esetben, hogy nem egyéb hátsó szándékok forognak a fejemben, főleg tekintve, hogy jelen esetben én pasi vagyok, ő pedig nő. Így aztán letettem a dologról. Jó lenne ilyenkor egy olyan érzékszerv, amivel egyes gesztusok indítékait lehetne érzékelni. Akkor nem lenne gond. Mondjuk millió másik esetben meg épp hogy lenne, úgyhogy talán nem véletlen van így. :))))
(Már most előre kérem hölgy olvasóimat [elsősorban Téged, kedves Kinc :)] hogy tartózkodjanak a minden pasi egyetlen hátsó indítékára vonatkozó epés megjegyzésektől, köszönöm! :))

Most pedig ugye blogolgatok, és ahogy olvastam a Másik :) (vagyis Kinc) legutóbbi bejegyzéseit, azon gondolkodom már egy jó ideje, hogy mit is írhatnék akár oda hozzá kommentbe, vagy akár ide, ami elég frappáns lenne... De egyenlőre nem találtam ki, majd oda írok mégis. :)

Jó éjt!

Tegnap újra konzuli vacsora volt, amin - immár a Konzuli Testület új vezetője, Dianne (AUS) vezényletével - hivatalosan elbúcsúztattuk előző elnökünket, Kabalant (LBN). Kabalan ennek örömére még utoljára villant egyet, és egy terjengősebb beszédben foglalta össze lengyelországi tapasztalatait, de hát így utoljára már kibírja az ilyesmit az ember, meg is tapsoltuk. :) (Mondjuk nem akarom nagyon fikázni Kabalant, KT-elnöknek nem volt rossz, igazán igyekezett és tette is a dolgát. Az hogy emberileg egy f*szkalap [már elnézést] az más kérdés.) Ezzel a konzuli testület vezetése végleg kikerült az arab csoport kezéből - kíváncsi leszek milyen lesz az új angolszász vezetés. Előtte a latin-amerikai lobbi kezében volt időtlen idők óta az elnökség, Oswaldo és Rodrigo előtt is valaki latin volt a főnök. Kabalantól amúgy azért nem szabadulunk meg ilyen gyorsan, jövő héten is ott lesz még a Dips Clubban (csak én nem, Pesten leszek :), csak hó végén utazik haza Libanonba.
A vacsi helyszíne a Różana étterem volt, ami a "Tradycja Polska" nevű kultikus varsói éttermet üzemeltető társaság új vállalkozása, a honlapja is azonos a két étteremnek. Külön termünk volt az emeleten, ami a vacsi előtti tömörülős-beszélgetős-bájolgós résznek kissé szűkös volt, de amikor leültünk, már elfértünk rendesen. Ismét sikerült szembe kifognom a jamaikai tb-konzul asszonyt, magam mellé meg az új mexikói konzul asszonyt, eggyel arrébb pedig az uruguayit. Találjátok ki milyen nyelven nyomattuk. :) (Főleg hogy tőlem jobbra, egy nyelvileg totál elszigetelt ázsiai kollégán túl, Monica (MEX) és José (CHL) következett :D)
És akkor a kajáról. Előétel: 1) tonhalszószos-olajbogyós karaj, 2) lazacszeletek citrommal, 3) makrélás-hagymás saláta, 4) kétféle pástétom áfonyaszósszal. Ehhez persze pékáru. Főétel: 1) sült kacsa almaszósszal, 2) süllőfilé párolt zöldséggel és póréhagyma-szósszal (választható). Desszert: ánizsos sütemény. Az egészhez viszont - szokatlan módon - csak egy pohár vörös vagy fehér bor járt, aki ezen felül is kért inni (vizet, bort, kávét-teát, akármit), az már fizetős volt. A pincérek viszont ezt elmulasztották közölni, amikor kínálgattak, bár Dianne az elején elmondta. A desszert után is körbejött egy pincér, és kérdezte hogy "kávét vagy teát kérnek?", ami eléggé azt a látszatot keltette, mintha ez benne lett volna az árban - nos, nem volt. A csésze tea pedig 7 pénzbe volt...
A kaja minősége amúgy nem volt rossz, de attól eléggé elmaradt, amit vártam egy ilyen jónevű étteremtől (főleg gyengébb volt annál, amit a Tradycja Polská-ban tapasztaltam anno). Az előételnek felszolgált lazac pl. kifejezetten ízetlen volt, mintha papundeklit majszoltam volna, és az általam választott süllő sem hatott meg nagyon. A kacsát mondjuk dícsérték, és a többi előétel is jó volt (főleg a pástétomok és a tonhalas karaj). A borral szemben sem lehetett kifogás.
A hely kialakítása szuper, nagyon elegáns és igényes, a pincérek udvariasak és jól beszélnek angolul is, lenn a szalonban pedig egy pasi diszkréten, élőben zongorázik - Chopintől bárzenéig mindenféléket.
Azn ár középmagas kategória: a fentebb körülírt vacsora egy főre 120 pénz volt (mondjuk valamivel kevesebb, mert ebben az árban benne volt a Kabalan búcsúajándékára való is.)

Összértékelésem: *** (nem esek hasra, de azért OK). Főleg, mert jobbra számítottam.

Egyébként kissé az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy Kabalan búcsúvacsorája miatt nem adom fel a szerdai harcos edzést, úgyhogy kissé sietős volt a dolog: előbb 6-ra még elmentem vívni. 9 csörtéből 5:4 volt a nyertesek aránya, amihez hozzájárult mondjuk, hogy elfelejtettem a nagy rohanásban kontaktlencsét venni, szemüvegben meg nem leányálom vívni: folyton félrecsúszik a maszk alatt és nem lehet megigazítani, emellett ha koszos lesz az izzadtságtól, nincs mibe beletörölni. Márpedig izzadtság volt rendesen: szinte pihenő nélkül nyomtam le a 9 csörtét, hogy minél több meglegyen 7-ig amikor lelépek. 3 emberkére végül nem is maradt sajna időm, mondjuk közülük 2-től tuti kikaptam volna, úgyhogy mindegy. :) Így legalább pozitív lett a mérleg. :) 7-kor aztán zuhany (még szerencse hogy ilyen jól felszerelt újabban a klub - a törölközőmet ott is hagytam a zuhanyozóban, B+.), és rohanás a vacsira. 20 perc késés szerencsére belefért. :)

Ma csak meló - és újabb kavarás a cukorbeteg őrizetesünkkel, már harmadszor áll a feje tetejére az egész forgatókönyv, de mindegy, ez holnaptól már újfent Iván bulija lesz. Most meg blogolgatok, mert 6-ra jön az Első Varsói Magyar Bál Szervezőbizottsága (vagyis Margit, Hanna és Vali) brainstormingolni. Ideje. :)

Holnap este megyek haza! :)

Voltam ma délután Tadeusz bácsikámnál látogatóban. Ahányszor látom, annyiszor gondolok rá, micsoda hihetetlen dolog, ha valaki 97 évesen olyan karban van, mint ő. Bár persze folyton panaszkodik, mégis - bottal ugyan, de jár, ellátja magát, hihetetlen részletesen emlékszik mindenre, és teljesen "képben van", tájékozott az aktuális kérdésekben.
Ma is elbeszélgettünk mindenről, az aktuális egészségügyi állapotától a politikai helyzeten át a háborús emlékeiig.
Belegondolok ilyenkor, hogy ha mindez valamennyire genetikailag adott, akkor nekem is ilyesmi kilátásaim vannak-e. Végső soron a család lengyel ágán sok rokon volt igen hosszú életű, a nyolcvannéhány éves kor abszolút nem számított ritkaságnak. A magyar ágon is a nagymamám idén tölti be a kilencvenet. Mondjuk épp a közvetlen férfi felmenőim egyike sem volt hosszú életű, mindkét nagypapám meghalt aránylag fiatalon, hetvenéves kora előtt, amikor én még nagyon kicsi voltam.
Mindenesetre látom azért most a bácsin, meg a nagymamán is néha, hogy a hosszú élet nem feltétlen egyszerű dolog. És nem csak az egészségre gondolok - néha a korral jár egyfajta elvágyódás, belefáradás az életbe.
Egyenlőre remélem nekem is hosszú életem lesz. Majd idősebb korban lehet, hogy megváltoztatom a véleményem... :s
 

W tym roku nie chciałem pisać o WOŚP, ledwo miałem z nim styk, i wogóle wszyscy i wszystko w Polsce obecnie kręci się wokół WOŚP-u, więc ja nie chciałem. Ale skoro już Jeż mnie tak ładnie poprosił, nie będę psuć zabawy. :)))

     1. Kiedy po raz pierwszy usłyszałaś/usłyszałeś o WOŚP?

Nie pamiętam dokładnie, ale niedawno, kilka lat temu, już po moim przyjeździe do Polski.

     2. Czy brałeś/brałaś aktywny udział w akcjach WOŚP?

Nie brałem, jeśli chodzi o więcej niż wrzucenie pieniędzy do puszki czy napisania mojej opinii na blogu :) (jak w zeszłym roku, tutaj).

     3. Czym jest dla Ciebie WOŚP?

Z jednej strony (i pierwszorzędnie) fajną inicjatywą, która mobilizuje cały kraj do pomocy chorym dzieciom. Jednak z drugiej strony dla mnie jest to też - na razie w mniejszej mierze - przykładem tego, jak szlachetna inicjatywa czasem - w miarę jej rozrostu - powoli przekształca się w machinę biznesową, która (oczywiście "przy okazji") pozwala niektórym nieźle zarobić.
Nie da się też ukryć, że sprawa WOŚP jest/była też symptomem dążenia Kościoła Katolickiego w Polsce do zmonopolizowania istoty dobrodziejstwa - co prowadziło do ataków ze strony pewnych przedstawicieli Kościoła przeciwko wyraziście niekatolickiemu Owsiakowi (który podobno jest buddystą) oraz WOŚP. Ciekawe, że teraz, w miarę jak takie ataki byłyby coraz bardziej uzasadnione, one stopniowo ustawają - widocznie Kościół uznał, że nie wygra wyścigu na popularność z Owsiakiem, więc konflikt z nim jest mu raczej nieporządany. :))

Więc tyle, piłeczki chyba nie przerzucę dalej, bo nie ma komu... (Hacsak Te nem akarsz értekezni egyet a témáról, Kinc :))

Voltam ma a börtönben a lecsukott emberünknél. Hát, nem egy vidám dolog. Még bemenni sem, nemhogy huzamosabb ideig ott tartózkodni, pláne olyan okból, mint ez az ügyfél. Kifejezetten sajnálom: egy pofon miatt kevesen kerülnek 2 hónapra börtönbe. Nála a véletlenek ultrapeches sorozatára volt ehhez szükség - amikor a lengyelek be akarták idézni a tárgyalásra, épp költözött, és nem volt lakcíme Magyarországon. Emiatt a bíróság azt a választ kapta a megkeresett magyar szervtől, hogy az ügyfél hajléktalan és nem idézhető - erre jött a letartóztatási parancs. Ha egy hónappal később jön a lengyel megkeresés a lakcíme iránt, már lett volna neki - kapott volna egy idézést, és most szabadlábon védekezhetne... Érthető, hogy maga alatt van. Szerencsére úgy látszik, jövő héten már szabadul - az ügye nem túl súlyos, meg beszámítják neki amit már leült, max valami pénzbüntetést varrnak még majd rá. Beszéltem a családjával is, remélem sikerült mindenkit megnyugtatni. A tárgyalására jövő héten viszont úgy tűnik, el kell majd menni - és valószínű Iván húzza majd ki a főnyereményt, mert én ugye megyek haza. :)))

Úgy látszik nagyon kell vigyázni - egy ártatlannak tűnő pofon miatt is lehet nagyot koppanni, még 8 évvel később is... :s

Pár napja vagyok még csak itthon, de az év már alaposan beindult. Ahogy hazaértem, egyből belecsöppentem egy lecsukott honfitársunk ügyébe. Az illető 8 éve kamionsofőrként járt itt, és összeverekedett egy koccanás miatt egy lengyellel, pontosabban lekevert neki egyet. A konfliktus a rendőrök kiérkezésével viszonylag simán véget ért akkor, kézfogással búcsúzott egymástól a két tag. Később viszont kiderült, hogy a lengyel csókának eltört az állkapcsa, így viszont a dolog súlyos testi sértéssé avanzsált - 20 éves elévülési idővel és európai letartóztatási paranccsal...
Emberünket Belgiumban fogták el, és onnan adták át a lengyeleknek. A lengyelek persze nekünk mit se szóltak - a család és a munkáltató szólt, hogy a pasi itt van, és lépjünk. A család kissé ideges volt, mert nem tudtak semmit az ügyfélről, aki ráadásul súlyos cukorbeteg, inzulinoznia kell magát. Jellemző módon (hugi, ez az egyik "bugyrodba" való dolog lenne :))) Belgiumban minden nap engedték hazatelefonálni a dutyiból, mert ahhoz minden bűnözőnek emberi joga van, hogy előzetesből telefonon bájologjon bárkivel (beleértve az épp a nyomok eltüntetésén fáradozó bűntársakat), inzulint viszont nem adtak neki, amitől kómaközeli állapotba került. Végül áthozták ide, ahol kapott inzulint, de nem telefonálhat.
Az ügyben külön probléma, hogy emberünk jelenleg a gyűjtőben van Varsóban, de vidékről kérték kiadni, így valamikor oda fogják szállítani. A bíróság már rendelkezett az átszállításáról, de a papír valószínűleg valahol a lengyel BV fogaskerekei közt időzik még, a gyűjtőben még nem tudnak róla. A bíróság szívesen ad láthatási engedélyt - csakhogy mire az eredeti ideér (faxszal a dutyi szóba sem áll) addigra lehet, hogy a pacák már nem is lesz itt...
Mindenesetre ma megkértem az engedélyt, holnap egy sofőr értemegy és elhozza, én meg reménykedem, hogy holnapután még itt lesz az emberünk. Ha nem, jönnek az újabb körök.

Emellett folytatódik a varsói magyar baby-boom: ma újabb babát hoztak anyakönyvezni, volt hitelesítés, igazolások, minden.

És persze beindult a szezon a vívóklubban is: ma a szokványos szerdai harcokban 10-ből 7 csörtét nyertem, ami nem rossz, főleg tekintve a 2 hét kihagyást, és azt, hogy hétfőn az első edzésen nem elég, hogy elkalapáltak, de utána brutál izomlázam is volt. :)

Jövő héten pedig megyek újra haza, tanfolyamra. Most derült ki...

Szóval újra zajlik az élet :))) 

Przed świątecznym przyjazdem do domu, w niedzielę rano, wpadłem jeszcze do supermarketu w Sadyba Mallu w Warszawie, żeby wyposażyć się w kilka niezbędnych przed wyjazdem do domu artykułów spożywczych, typu pierogi, ptasie mleczko, żurek itd. Do sklepu dojechałem minutkę po otwarciu o 10-tej, i już napotkałem gęsty tłum przy wejściu, toczący zagorzały bój o koszyki. Prawdziwy koszmar natomiast czekał przy baseniku z karpiami. W ciągu kilku minut przed zbiornikiem powstał kłębiący i popychający się, czasami również przeklinający tłum ludzi. Personel sklepu próbował zapanować nad sytuacją - ułożyć jakoś ludzi w kolejkę itd. - bez jakiegokolwiek skutku.
Ja miałem pecha, bowiem półki z garmażerką, na których są pierogi, stały właśnie obok zbiornika z rybami. Musiałem więc przebić się przez tłum. Nie było łatwo: oberwałem kilka razy łokciem, a starsza pani przycisnęła mi nogę laską, już nie mówiąc o dobrych kilku głośnych i nieraz wulgarnych okrzykach pod adresem "pchającego się" bez kolejki gościa. W końcu udało mi się dobić do regału z pierogami, zdobyć towar, pokonać drogę powrotną i oddalić się na bezpieczną odległość od zbiornika. Za mną roztaczał się pejzaż bitwy: podłoga mokra od rozchlapanej wody, tłum, oraz zdesperowane panie z obsługi krzyczące co sił w głosie ponad głowami "Kilo trzydzieści, komu odpowiada?", na co odpowiadały liczne krzyki i podniesione ręce.

Tego tu na Węgrzech raczej nie ma, nawet jeśli chodzi o towary chwilowo bardziej porządane niż zazwyczaj. Mgliście co prawda, ale pamiętam jeszcze z dzieciństwa, że w Polsce takie sceny przed sklepami za czasów PRL-u były normalką, a i dziś widzę, że w Polsce występują nadal stosunkowo często, chociaż na ogół w mniejszej skali. Tam ludzie w kolejkach jakoś z większą chęcią wdawają się w różne kłótnie i pyskówki. Pamiętam wielką kłótnię w biurze obsługi klientów TP w Warszawie, dokąd poszedłem załatwić sobie internet do mieszkania tuż po moim przyjeździe do Polski. Wybuchła przez niewyraźnie oznakowane okienka i kilka "pchających się" klientów - i z wielką chęcią włączyła się w nią spora grupka "kolejkowiczów".

To jest dla mnie coś bardzo zabawnego i zarazem bardzo polskiego - będzie mi tego brakować jak tu z Polski już na trwale wrócę. :)))