Voltam ma délután Tadeusz bácsikámnál látogatóban. Ahányszor látom, annyiszor gondolok rá, micsoda hihetetlen dolog, ha valaki 97 évesen olyan karban van, mint ő. Bár persze folyton panaszkodik, mégis - bottal ugyan, de jár, ellátja magát, hihetetlen részletesen emlékszik mindenre, és teljesen "képben van", tájékozott az aktuális kérdésekben.
Ma is elbeszélgettünk mindenről, az aktuális egészségügyi állapotától a politikai helyzeten át a háborús emlékeiig.
Belegondolok ilyenkor, hogy ha mindez valamennyire genetikailag adott, akkor nekem is ilyesmi kilátásaim vannak-e. Végső soron a család lengyel ágán sok rokon volt igen hosszú életű, a nyolcvannéhány éves kor abszolút nem számított ritkaságnak. A magyar ágon is a nagymamám idén tölti be a kilencvenet. Mondjuk épp a közvetlen férfi felmenőim egyike sem volt hosszú életű, mindkét nagypapám meghalt aránylag fiatalon, hetvenéves kora előtt, amikor én még nagyon kicsi voltam.
Mindenesetre látom azért most a bácsin, meg a nagymamán is néha, hogy a hosszú élet nem feltétlen egyszerű dolog. És nem csak az egészségre gondolok - néha a korral jár egyfajta elvágyódás, belefáradás az életbe.
Egyenlőre remélem nekem is hosszú életem lesz. Majd idősebb korban lehet, hogy megváltoztatom a véleményem... :s