Tegnap este 7-re a kolumbiai nagykövetség nemzeti ünnepi fogadására voltam hivatalos. Az efféle latin fogadások tapasztalataim szerint általában fergeteges zenés-táncos fiestává szoktak alakulni a végére, úgyhogy ezúttal is valami effélére számítottam.
Miután Gergővel (partihiéna gyakornokunk :P) megtaláltuk a rezidenciát (ami Varsó északi peremén, kb. a Huta és a temető közt helyezkedik el, álmomban sem gondoltam volna, hogy ott valami efféle elit negyed van), előzetes elkélpzeléseim helytállónak tűntek: a kertben (a sokféle kajás és italos pavilon mellett) már ott hangolt egy zenekar egy raklapokból ácsolt színpadon. :)
Kaja tekintetében elsőre kissé lyukra futottunk Gergővel, mert a grilles standnál, ahol kiálltuk a sort, nem voltak tányérok, csak a szakács jelezte, hogy tányért a nagy kajás büfénél lehet kérni. Úgyhogy mentünk oda is sorba állni, és ha már ott voltunk, először azt meóztuk le: volt kétféle hús és nagyon finom hal, sokféle körettel. Ennek elpusztítása után mentünk volna felfedezni a grillt. Csakhogy közben beütött a krach.
Már jó félórája ugyanis elég gyanús felhők gyülekeztek az égen, és ekkor először csak csöpörészni, majd szó szerint szakadni kezdett az eső. Mi Gergővel egy fa alatt álltunk, és onnan néztük végig, ahogyan a sok diplomata, nagykövet, képviselő, tábornok és minden egyéb rohanva menekül be a néhány sörsátor, pavilon és kifeszített nylon ponyva alá, hogy ott szardíniaként tömörülve várja, amíg eláll az eső. A grill természetesen azonnal kialudt, és azt nagy bánatunkra utána sem tudták életre lehelni, buktuk. Érdekes módon, a zenekar viszont mindeközben tovább játszott, mit sem zavartatva attól, hogy az ő (ponyvával védett) kis emelvényüket is ellepték az emberek. Akárcsak a Titanicon: minden süllyed, de a zenekar a helyén van és játszik. (Még ha a körülöttük állók meg is süketülnek, más viszont alig hall is belőle valamit.) Hihetetlen vicces volt. :D

(Ezeket a képeket a telefonommal készítettem a minden lehetséges fedél alatt tömörülő vendégseregről. :P)

Mivel Gergővel a mi fedezékünk csak rövid távon nyújtott valamelyes védelmet, és úgy 10 perc múlva már kezdett beázni, egy vakmerő menekülő manőverrel végül a ház felé vettük az irányt (futva), ahová a vendégek egy része is evakuálta magát. Itt addigra szokványos belső fogadási hangulat volt, a pincérek hordták körbe a falatkákat és az italokat, csak épp mozdulni is alig lehetett, sebaj.
Az eső végül egy idő után elállt, akkor mi is kimentünk, de a fiesta-hangulatnak a dolog némiképp betett, főleg, hogy a vélhetőleg táncparkettnek szánt gyeprész mocsárrá ázott széjjel. Mindez nem zavarta persze sem a zenekart (akik rögvest újrahangolták az eső és pára miatt széthangolódott hangszereiket, és elkezdtek játszani), sem néhány forróbb vérű latin vendéget, hogy belekezdjenek a buliba. Monica (MEX) pl. hamarosan engem is  felrángatott a zenekar elé a raklap-parkettre, hogy (a mikrofonokat és kábeleket kerülgetve) salsázzunk egyet, majd ugyanezt tette Gergővel is (aki az első kísérletnél még ellenállt, de eddigre egy pohár sör formájában elég bátorságot öntött magába. XD) - őket csak a sötétedés mentette meg attól, hogy közös táncos képük ma már itt figyeljen a blogon. :)
Végül 10 felé búcsúztunk el és léptünk le. Elég sok (főleg spanyolajkú) ismerőssel találkoztam, és még Gergő is talált ismerőst, arról nem is beszélve hogy beható ismeretséget kötött a perui első beosztott kb. 16 évesnek tűnő, de igen dekoratív lányával - még a telefonszámát is sikerült elkérnie, kiváncsi vagyok mire jut vele. :P Egyébként érdekes volt megfigyelni, hogy ahogy a kiscsaj olyan emberekkel kezdett beszélgetni, akik nem voltak hozzá evidensen túl öregek, és ekképp valami módon "veszélyt" jelenthettek rá, azonnal megjelent mellette a mamája, és diszkréten elrángatta a közelünkből. :)
Szóval összegezve nem csalódtam a latinokban, jó buli volt, kár hogy az eső miatt nem bontakozhatott ki teljességében a dolog, mint pl. tavalyelőtt a ecuadoriaknál. Na az volt az igazi, hajnalig tartó fiesta...