Megvolt ma a látogatás a sitten Grójecben, remélem az utolsó most már, és több nem esik be a külszolgálatomból hátralévő kemény 6 napban. Hát, nem volt egy álom.
Grójec egy kis lyuk Varsótól mintegy 50-re. Odamenet kissé aggódtam, hogy hogyan fogjuk megtalálni az ügyészséget és a dutyit, mert nem volt nálunk GPS (a követségit elvitte magával a főnök). Hát mint kiderült, nem kellett nagyon aggódni: a városka egyetlen nagyobb főutcája tartalmazta mindet, csak azért volt más a cím, mert az illető utca a központi tértől két irányba két különböző nevet visel. A dutyit egyből megláttuk amint behajtottunk a városba, majd némi kérdezősködés után (by Lajos) az ügyészséget is.
Hát, ha valaki bekötött szemmel hoz be az épületbe, könnyen lehet, hogy az ügyészségről hittem volna azt, hogy a karcerben vagyok. Az egykor jópofa kis kúria reménytelenül leszottyadt állapotban van, kívülről hullik a vakolat, belül a Kádár-kori BM-et idéző lambériával borított falak közt a folyosókon selejtezett szakadt szocreál íróasztalok állnak aktákkal telerakva. Az irodák berendezése és felszerelése kifejezett szánalmat ébresztett bennem azon szerencsétlenek iránt, akik mindennapi munkájukat ilyen nyomasztóan '70-es évekbeli díszletek közt kénytelenek végezni.
Mindemellett a kisvárosi hivatalok krónikus pletykafészek-jellege messzemenően igazolást nyert itt: már a portás bácsi a bejáratnál tudta, hogy milyen ügyben járunk és kik vagyunk. Biztos nem mindennap érkezik hozzájuk konzuli delegáció. :) A papírok már készen vártak, amin nem is lepődtem meg, azon viszont igen, hogy miközben vettem át őket, csörgött a telefon: a helyi rendőrség illetékes nyomozója volt, hogy "hallotta hogy épp ott vagyunk", úgyhogy ott próbált - sikerrel - utolérni, és kérte, hogy  rablátogatás után nézzek be hozzá is a rendőrségre. Hát ez már tényleg nem semmi...
Ezek után bementünk az ügyfélhez (Timit, a gyakornoklányt vittem magammal, hadd tanuljon élesben ha már itt van :)), és ez teljes csőd volt. A pasas egyértelműen tudott magyarul, de ugyanilyen egyértelműen elmebeteg is. Én nem vagyok ugyan szakember, de nem hiszem el, hogy ilyen tökéletesen lehetne tetteni az elmebajt. A pasas teljesen kommunikációképtelen volt, semmi infót nem tudtam kiszedni belőle, sem magyarul, sem lengyelül. Egy idő után fel is adtam, semmi értelme nem volt a dolognak.
Utána még tárgyaltunk a rendőrrel is, aki - mint kiderült - az egyik ügyésznő férje, nyilván ezért volt olyan jólinformált. Egy ilyen kisvárosban úgy látszik könnyen biztosítható a bűnüldöző hatóságok zökkenőmentes együttműködése és a gyors, hatékony és közvetlen információáramlás. :) A dolog annyiban hasznos volt, hogy jutottunk néhány plusz információmorzsához, ami mondjuk önmagában elég kevés, de támpont lehet az otthoniaknak. Ezt kapták tőlem búcsúajándékba, merthogy ezt az ügyet már az utódom fogja befejezni. :)