Ma délután amikor hazaértem, a garázsból belépve a lépcsőházba jellegzetes bűz csapott arcon. Jaj ne, már megint... És bingó, természetesen, lenn a pincében, az ottani kis fürdőszobában, nagy tócsában állt a szennyvíz...
Hívtam rögtön az illetékes társasházi szerelőt, aki előrebocsátotta, hogy még ma már csak úgy tud ideérni, ha egyből ide jön, és nem nagyon lesz nála szerszám, és akkor is csak 7-re. Kb 1/2 8-ra meg is érkezett. Mint kiderült, a gondnokunk beteg, ez pedig 2 személyes meló, úgyhogy nekem kellett beállni segíteni neki. Remek.
Ezek után kb egy óráig intenzíven turkáltunk a pincében található 3 szennyvízlefolyóban, 2 különböző kaliberű borzalmas, rozsdás csőgörénnyel (szerencsére ezek és egy tartalék pár kesztyű megvoltak a mesternél) - minden eredmény nélkül.  Hacsak nem tekintjük eredménynek azt, hogy az akció végére az egész pinyó szó szerint el volt borítva a csatornából származó bűzlő fekete trunyával. Mert a dugulás maradt.
A pacák pedig ezek után barátságosan javasolta, hogy kit hívjunk ki elhárítani a problémát (olyan céget, akik nagynyomású duguláselsöprő berendezésekkel nyomulnak, és nem csak vacak csőgörényekkel), majd - mint aki jól végezte dolgát - lelépett.
A pincében meg maradt a szutyok.
Szerencsére Kinc hadrafogható volt épp, és oroszlánrészt vállalt a trutymóelhárításban, rám maradt az erkölcsi támogatás, és a szennyvízzel totál átitatott régi fürdőszobai kisszőnyeg beemelése egy kellő méretű nylonzsákba és továbbítása ki a kukatárolóig - nem sokon múlt, hogy út közben nem jött velem szembe Vuk, a kis róka...
Folytatás következik vélhetőleg nemsokára, amikor jönnek majd a nehézfiúk. Ajjaj...

Voltam ma szavazni a kövin, és 2 óra kapuügyelettel tevékenyen hozzá is járultam a Külképviseleti Választási Iroda tevékenységéhez. :) Jelentem: atrocitás nem volt, kormányellenes tüntetők nem zavarták meg a rendet, a 2 kivezényelt lengyel rendőr pedig kedélyesen cseverészve, és munka nélkül posztolt az épület előtt. A részvételi arány tekintetében nem tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy meghaladtuk az országos átlagot, amikor én eljöttem, már a 70%-ot közelítettük.

Az utóbbi időben hálát adok a sorsnak, hogy nem vagyok otthon, és nem kell ezt az egész hisztérikus fröcsögés-orgiát közelről hallgatnom, amivé a magyar politikai élet az utóbbi években fajult. Nem mintha a lengyel sokkal jobb lenne egyébként, de a társadalmat még nem sikerült annyira megfertőznie, mint otthon. Mondjuk jó úton haladnak ők is. :(

Az én személyes meggyőződésem szerint egy felelős állampolgárnak kötelessége véleményt nyilvánítani a hozzá intézett kérdésekben, és persze a választásokon is. Ugyanakkor azt kell mondjam, a politikusok nem könnyítik meg az ember dolgát, főleg az utóbbi időben. Mint közjogászt eléggé elszomorít, hogy a népszavazás intézménye milyen célokat szolgál mostanság. A kettős állampolgársági népszavazáson szerintem maga a kiírása volt a legnagyobb hiba, akkor hónapokig gondolkodtam, hogy a 2 válasz közül melyik okozná a kisebb kárt össznemzeti szinten.
A mostanit meg szerintem ki se kelett volna írni, pénzpocsékolás volt az egész. Az eredmény borítékolható volt. Ha megkérdeznek valakit, hogy akar-e fizetni vagy nem, csak a csőlátó pártfanatikusok fognak igent mondani. Egyszerűbb lett volna egyszerűen eltörölni a díjakat és kész. Minek költsünk népszavazásra.

De igazából az egészben az a rossz, hogy a népszavazásnak totál nem ilyen pitiáner dolgokról kéne szólnia. Nem arról, hogy befűtsünk a kormánynak. Hanem - legalábbis az én utópisztikus és naiv közjogi interpretációm szerint - nagyobb ívű kérdésekben, amik az ország jövőjét hosszú távon is meghatározzák. Mint annak idején az első népszavazás vagy a NATO-EU népszavazás volt. Ilyen kérdés amúgy a kettős állampolgárság is, azt más okból volt szerintem hiba kiírni, de ez amúgy is külön postot érdemelne.

Így viszont egyre visszavonhatatlanabbul süllyed a közéletünk a homokozó felé, ahol sértett kisemberek dulakodnak a lapáton meg a kisvödrön. Az a szemét Fletó elvette a lapátomat. Az az undok Viktor felrúgta a homokváram. Írjunk ki népszavazást! Bravó.

Sok hülye meg megy és ikszel, ahogy a Vezér mondja.
Sok hülye meg letojja az egészet és inkább elmegy a telekre kerítést meszelni, és a híradó helyett átkapcsol Győzikére.
És az a kevés ember, aki felelősséget érez az országért, de úgy hogy gondolkodik is és nem csak birkamód szajkózza a pártszlogeneket, az meg egyre inkább bajban van, mert nem marad senki és semmi, akivel vagy amivel azonosulni tudna ebben a politikának nevezett disznóólban. A közélet iránt érdeklődő felelős polgár minősítést pedig mindeközben egyre inkább az átmosott agyú pártszimpik vindikálják maguknak, akik viszont az én minősítésem szerint messze állnak a gondolkodó emberektől. Sok ilyet ismerek, amúgy intelligens, több diplomás értelmiségieket is, akik, amint politikára terelődik a szó, olyan fokon sematikus és kritikátlan gondolkodásról tesznek tanúbizonyságot, hogy ihaj. Mintha az egész tisztán érzelmi kérdés lenne, és a józan észnek nem lenne köze sem hozzá.

Kedves polgártársaim, tessék gondolkodni! Ide vezetett a kritikátlanság! Hogy Viktornak/Fletónak mindig igaza van. Hogy amit Viktor/Fletó mond az igaz, amit Fletó/Viktor, az hazugság. Hogy ha Viktorról/Fletóról disznóság derül ki, az nem igaz, csak az ellenoldal propagandája. Ha viszont Fletóról/Viktorról csak egy ellenőrizetlen pletyka felmerül, az máris szent igazságként igazolja véleményünket.

Elég ebből! Tessék gondolkodni, és ne csak a politikusokat hibáztatni a kialakult ótvarért. A politikusokat a nép teszi olyanná amilyenek. Ha a nép nem lenne vevő a gyerekes háborúsdira, mocskolódásra, kicsinyes személyeskedésre és övön aluli húzásokra, akkor a politikusok százszor meggondolnák.
Minden országnak olyan politikusai vannak, amilyeneket formál magának, és ebből következően olyanok, amilyeneket érdemel.

Ha jobbakat szeretnénk, nosza.
Csak gondolkodni kell kicsit.
Nem olyan nehéz talán... :)

Przedwczoraj w nocy zmarł Gustaw Holoubek.
Może dziwić, że ktoś taki jak ja, na swoim blogu pisze o nim. Przecież jestem stosunkowo młody, i wychowałem się poza Polską.
Prawdą jest niestety, że przeciętny młody pół-Polak dorastający poza Polską na ogół nie jest na tyle zżyty z krajem, żeby znać na bieżąco ważne postacie współczesnej kultury polskiej. Nawet jakby chciał, ma niewiele możliwości. Pozostaje mu TV Polonia, teraz już i Internet (jeśli wie czego szukać), ewentualnie jakieś gazety, albo - jeśli ma szczęście, którego ja nie miałem - częste wyjazdy do rodziny w Polsce. Na przykład Kinc (również wychowana na Węgrzech) też Holoubka nie kojarzyła.
Ja z jakiegoś powodu już jako nastolatek instynktownie przywiązywałem wagę do tego, żeby być w miarę możliwości na bieżąco w takich sprawach, i np. przy oglądaniu starych filmów polskich na Polonii, zapamiętać aktorów. Bez względu zresztą na ich "kaliber", tylko po prostu dla tego, bo Polakowi wypada ich znać, czy też Polacy ich znają, także i ja powinienem.
Holoubek był jednak jednym z tych aktorów polskich, których ja jako pół-Polski nastolatek żyjący na Węgrzech, na podstawie niewielu filmów obejrzanych w telewizji, zapamiętałem w pierwszej kolejności. Miał w sobie to właśnie coś, co czyni wielkiego aktora - pełną  indywidualność postaci, stylu, głosu, mowy, coś absolutnie pojedyńczego, nie do pomylenia z innym.
Wdziałem go tylko w kilku filmach (w Salto, w Gangsterach i Filantropach, w dokumentach, ostatnio w Ogniem i Mieczem), ale nawet na ich podstawie czuję, że w komentarzach po jego śmierci nie ma przesady - odeszła jedna z najwybitniejszych postaci polskiego teatru.
Mnie osobiście jego postać kojarzy się z dzieciństwem, z oglądaniem tych czarno-białych starych filmów w TV, na Polonii, w domu w dużym pokoju, z tatą i babcią. Ot, następny znak, że owe - nie tak odległe jeszcze zresztą - dzieciństwo, to jednak już historia.
Żałuję bardzo, że nigdy nie miałem okazji obejrzeć Gustawa Holoubka na scenie - tej straty niestety już nie odrobię nigdy.

Voltam ma is "Steve bácsinál" Raszynban, akit említettem már itt a blogon. Az öregúr egyébként '56-ban hagyta el Magyarországot és távozott az USA zöldebb mezőire, de végül - lengyel feleségével együtt - még a fal leomlása előtt jóval, a '80-as években visszatért Európába, immár Lengyelországba. Eszembe jutott, hogy majd egyszer ha lesz időm, végig kellene hallgatni az élettörténetét, esetleg felvenni amit mesél - biztos érdekes, és kár lenne, ha úgy távozna a világról az öregúr, hogy mindez nem marad fenn. Persze, ha már élettörténetek rögzítésénél tartunk, valószínűleg illene a saját 96 éves Tadeusz nagybácsimmal kezdenem... De talán érdekes lenne egy Lengyelországba szakadt idős magyarok élettörténetét, profilját bemutató afféle interjú-gyűjtemény, esetleg talán könyv is... Na jó, ébresztő. :)
Az öregúrhoz most rövid időre ugrottam csak be (felvenni az igazolást, hogy még életben van, küldhetik neki továbbra is a nyugdíjat), de nagy szeretettel várt - szinte ünnepszámba megy neki, hogy évente néhányszor magyarul beszélgethet valakivel. Valahol ez is a konzuli munka egy része - az ilyen helyzetben lévő, többnyire idős emberek "lelkének ápolása" ugyan nincs benne a munkaköri leírásban, de benne van a pakliban vastagon. Az öregúr persze most is elmondta az összes aktuális baját - magyar pszichológus, gyóntatópap és család híján a lelki szemetesláda szerep is sokszor a konzulra hárul.

Ma mondjuk nem maradhattam sokáig az öregúrnál (fél óra alatt lerendeztem), délre EU konzuli munkaebédre voltam hivatalos. A soros EU-elnök Szlovénia nagykövetsége Varsóban elég korlátozott kapacitással működik: egy minimális irodával, egy nagykövettel, egy titkárnővel, valamint kemény 2 diplomatával, Gretivel és Matejával. Úgyhogy nagykövetségi nagytermekben rendezett ülésekre ebben a félévben nincs mód, de Greti azért feltalálta magát. Így született meg ez a munkaebéd - ha már "házon kívül" kell rendezni az EU helyi konzuli együttműködés ülését, akkor már legyen egy jó étteremben.
A helyszín: a Rubikon étterem, Varsó egy viszonylag félreeső részén, viszont igen elegáns környezetben. Az elegancia a homlokzaton kívül az épület belsejére is abszolút áll, minden szempontból. Előkelő múlt (XX.) század eleji városi felső osztálybeli, bútorozott lakásbelsőre hajazó berendezés, kis helységekkel az emeleten és egy nagyobb teremmel a földszinten. A kerthelység sajna nem üzemelt.
A felszolgált ételek nem a mennyiségre, inkább a minőségre és az esztétikumra törekszenek. Ennél fogva az adagok kicsik, de tényleg minőségiek. A mai menü előételként többféle sajttal és fűszeres kolbászdarabkákkal bolondított friss salátát, főfogásként gombás szószos karajszeletkéket (burgonyával és párolt zöldséggel), desszertként pedig almás süteményt és kávét vagy teát, valamint  - stílszerűen - jófajta szlovén fehérbort vonultatott fel. A kiszolgálás profi és diszkrét, a hangulat szintén (gyertyák, tok-vonó). Az árak tekintetében nem tudok nyilatkozni (szerencsére a szlovén adófizetők pénztárcája terhére ment a dolog, hvala ljepa :)), de az összbenyomás (és az igen informatív honlap) alapján mindenképp olyan árkategóriába sorolandó, ahová önszántamból és saját költségre csak valami sátoros ünnepkor mennék el kettesben valaki nagyon fontossal. :)))

Összesített értékelésem mindezzel együtt: **** (melegen ajánlott)

Mielőtt egyébként még a fentiek alapján valaki ismételten elkönyvelné, hogy a léhűtő diplomaták munkaidejük jelentős részét tényleg csak éttermi örömködésre és fogadásról partira szédelgésre fordítják, azért sietek leszögezni, hogy a kulináris élvezetekre csak az ülés első része után került sor, amelyen - természetesen némi kritikus felhanggal - kielemeztük az aktuális lengyel vízumpolitikai gyakorlat összes furcsaságát, többek közt a schengeni csatlakozás óta kiadott több ezer - elvileg csak kivételes esetekben kiadható - LTV vízum, és a diákoknak és munkavállalóknak tartózkodási engedély helyett adott D vízumok okozta gondokat, amik összességükben oda vezettek, hogy nem egy EU-s konzulátuson paradox módon a schengeni csatlakozás óta több a vízumkérelmező mint előtte volt - tipikus, ez is csak itt Lengyelországban történhet meg.
Az ebéd alatt pedig a lengyel igazságügyi minisztérium egy meghívott főosztályvezetőjét gyomroztuk a lengyel igazságszolgáltatás által eljárás alá vont külföldi állampolgárokkal kapcsolatos kérdésekkel - hát ilyen téren elég vad dolgokat hallottam most a kollégáktól. Mondjuk az én "top sztorim" (a másfél év előzetes letartóztatás után heti háromszori rendőrségi jelentkezési kötelezettséggel Koszalinban fedél, család, munka, pénz és okmányok nélkül utcára tett magyar esete, talán egyszer majd leírom részletesen, mert jogi szempontból hihetetlen érdekes és komplikált ügy volt) sem maradt el sokkal tőlük.

Délután Kinc el akart rángatni moziba, de végül ez most elmaradt, mert nem talált jó filmet megfelelő időpontban. Majd legközelebb, nem úszom meg... És Ti sem a következő filmelemzést :)

Ma reggel folytatódott a havazás, igazi szép nagy sűrű pelyhekben. Ez kész...

A hivatalban ma nyugodt ügyfeles nap volt pár vízummal meg két anyakönyvezéssel. Az eltűnt magyar akiről a múltkor írtam, megkerült - emlékezetkieséssel járó agyi problémája volt. Szerencsére Magyarországon került elő és nem itt. :)

Este pedig edzés - brutális izomlázzal. Monika eléggé meghajtott minket, Aniáról pedig kiderült - miután egy magyar feliratú Unicumos pólóban jelent meg az edzésen :) - hogy az Intézetbe jár magyart tanulni. Természetesen egy magyar pasi van a dologban. :)

Szóval zajlik az élet. :)))

Kajak, ma délután Varsóban havazott!!! Március 4. van, ha valaki nem tudatosítaná...

Amúgy intenzíven dolgozom a tavalyi éves jelentésen (utolsó simítások), délután pedig postán voltam, ahol röpke 22 fő várakozott előttem, amikor megkaptam a számom. Ami kb. fél óra várakozást jelentett. Szuper...
De legalább vettem közben nagyon jó serniket a posta melletti Gieryszewski cukrászdában. Gyerekek, ha Varsóban valaki süteményt akar venni, csakis Gieryszewskinél!!! Kincnek valami okból csak az alsó réteg ízlett, így a többség az én prédám lett. Szép azért az élet. :)

Ma reggel a reptéren kezdtem, és a posta mellett behoztuk a kövire Ivánt, aki ma jött meg a szabiról. Mivel nem tudtuk hazavinni a kocsijáért (elég jelentős dugó volt, és nem értünk volna vissza az ügyfélfogadásig), felajánlottam, hogy majd én hazaviszem este.
Este fél ötkor aztán el is indultunk időben. Én még beugrottam pénzt váltani, Iván mondta hogy semmi gond, épp arrafelé szokott menni ő is, az az időben rövidebb út.
Innentől kezdve - írd és mondd - több, mint másfél óránkba telt eljutni Iván kecójáig. Azon az úton, ami Iván elmondása szerint általában 20 percet vesz igénybe. Valami történhetett egyébként, mert 4 szirénázó mentőautóval is találkoztunk, bár ez nem biztos, mert épp az út mellett van az MSWiA kórház, lehet, hogy ez csak a normál forgalom volt. Balesetet mindenesetre nem láttunk.
Mindez elég jól érzékelteti, hogy milyen a forgalom Varsóban. Ez egy elvileg gyorsan járható, dugómentes út volt. Az kedves olvasó fantáziájára bízom, milyenek a bedugulónak elkönyvelt útvonalak. Tömény borzalom. Végül 1/2 7 előtt értem haza, 1/2 5-ös indulás után. Szegény Iván sűrűn kérte a bocsánatot, és biztosított, hogy ez általában nem így van, pedig abszolút nem őt hibáztattam, hanem azt a töketlen közlekedésszervezői bagázst, amely nem képes egy a háború után nulláról újjáépült, mérnökasztalon tervezett, minimum 4 sávos főutakkal bőségesen ellátott város forgalmát úgy megszervezni, hogy az minimálisan átjárható legyen. Inkompetencia a négyzeten.

Este aztán voltam edzésen, és már akkor azonnal érzékeltem a két hét kihagyást - nem voltam képes pár percnél tovább vívóállásban maradni, a lábam és a karom egyaránt tiltakozott. Olyan izomlázam lesz holnapra hogy ihaj, már most érzem... :s

Amikor meg hazaértem, Kinc átkapcsolta a TV-t a Tomb Raiderről, mondván, hogy Angelina Jolie-nak túl jó mellei vannak ahhoz, hogy nézzem. Hogy a csajok mire nem képesek néha, tényleg elképesztő... Végül aztán engedélyt kaptam a film nézésére (szerintem főleg azért mert őt érdekelte :), bár őszintén szólva nem érdekelt különösebben. Inkább feljöttem blogolni, ez érdekesebb. :)))

És a végére kaptok ma egy kis zenét, rég küldtem már. Gotan Project - Mi Confesión. Valahogy így dobog Argentína szíve... :)

Asszem ez nem a szokványos útibeszámoló lesz, de majd meglátom.
Igyekszem a lényegre szorítkozni.

Tegnapelőtt visszaérkeztem.
Most annyit, hogy nagyon jó volt. Néhány bosszantó hülyeséggel (pl. egy buszban töltött Valentin-nappal) és többrendbeli betegséggel, de alapjában véve nagyon jó volt.
Mentségemre szolgáljon, hogy nagyon sok felgyülemlett meló várt itthon (a szerdát végigaludtam, a csütörtököt végigdolgoztam), és amikor ma este aztán végül nekiültem megírni a beszámolót (ja és előtte még visszavarázsolni Kinc összes fényképét, amit egy laza mozdulattal sikerült véletlen leformatálnom a kártyájáról az utolsó napon - jelentem sikerült!), beütött egy éjszakai meló. Egy eltűnt magyart kerestünk, aki ma reggel repülővel elindult Minszkből átszállással Varsóban, Pestre este már nem érkezett meg. Be kellett mennem a reptérre, végül annyi kiderült, hogy innen elment, fenn volt a pesti gépen. Hogy mi történhetett vele Ferihegyen a leszállástól a kijáratig (ahol hiába várták) sejtelmem sincs, de szerencsére ezt már nem nekem kell kideríteni.
Mindenesetre a beszámoló majd holnap. Remélem belefér és nem üt be semmi. :)

Február 28-ig szabadságon vagyok a Fáraók Országában, addig sajna nélkülöznötök kell.
Sürgős ügyekben keressétek a helyettesemet. :)
Hamarosan jelentkezem a részletes élménybeszámolóval, várjatok türelemmel!


Do 28-ego lutego będę przebywał na urlopie w Kraju Faraonów, do tego czasu niestety będziecie musieli obejść się beze mnie.
W pilnych sprawach możecie się zwrócić do mojego zastępcy. :)
Niedługo zgłoszę się ze szczegółowym sprawozdaniem, bądźcie cierpilwi!


Until the 28th of February I'll be on holiday in the Country of the Pharaos, until that you'll Have to manage without me.
In urgent cases You can turn to my deputy. :)
In the near future I'll come up with a detailed report, stay tuned!

W czwartek 7 lutego w Warszawie niespodziewanie zmarł Władysław Żeleński, znawca Węgier, tłumacz, wybitna postać stosunków polsko-węgierskich, długoletni członek Towarzystwa Przyjaźni Polsko-Węgierskiej im. Józsefa Antalla Seniora.

Bez "Laci"-ego Żeleńskiego była nie do wyobrażenia jakakolwiek impreza polsko-węgierska w Warszawie. Był obecny zawsze i wszędzie, niezłomnie organizując, tłumacząc, sypiąc z jednakowym entuzjazmem w obydwu językach, nienagannym akcentem, jego wsławionymi długimi i skomplikowanymi zdaniami.
Dziś rano jeszcze poświadczyłem interesantowi tłumaczenie sporządzone przez niego - pół godziny później się dowiedziałem, że więcej ich już na tym świecie nie sporządzi.

Będzie nam Go brakować, i utrzymamy Go w naszej dobrej pamięci.

Niech spoczywa w pokoju.


Február 7-én csütörtökön Varsóban hirtelen elhunyt Władysław Żeleński, a magyar kultúra kiváló ismerője, tolmács, a magyar-lengyel kapcsolatok kiemelkedő alakja, az id. Antall József lengyel-magyar baráti társaság oszlopos tagja.

Żeleński "Laci" nélkül egyetlen magyar-lengyel eseményt sem lehetett elképzelni Varsóban. Mindig ott volt mindenhol, fáradhatatlanul szervezett, tolmácsolt, és egyforma lelkesedéssel, tökéletes kiejtéssel szórta mindkét nyelven hírhedetten bonyolult körmondatait.
Ma reggel még felülhitelesítettem egy ügyfél számára egy általa készített fordítást - fél órára rá tudtam meg, hogy többet már nem készít ezen a világon.

Hiányozni fog, és megtartjuk Őt jó emlékezetünkben.

Nyugodjon békében.

Ma...

Ma reggel hosszú idő után újra egyenruhát öltöttem - Mateusz kért meg még tavaly, hogy tartsak majd egy előadást a WOSM-ról a ZHR éves képzésén, amit a külügyi tevékenység iránt érdeklődő emberkéknek tartanak, kicsit olyasmi ez mint a mi külügyi képzésünk az MCSSZ-ben. A dolog 10-kor kezdődött volna, ehhez képest (bár én pontos voltam) 1/2 11-re jutottunk el odáig, hogy hozzákezdjek, és ekkor szembesültünk azzal, hogy Mateusz laptopja valamiért nem kíván együttműködni a szövetségi projektorral. Ezek után - írd és mondd - majdnem másfél órás szerencsétlenkedés következett, amíg Mateusz - egy számítógép-buherátor ismerőse által mobiltelefonon kézivezérelve - megkísérelte működésre bírni a technikát. Sikertelenül. Végül 1/2 12 után elegünk lett, és megtartottam az előadást laptop-monitoron vetített prezentációval. A hallgatóság egyébként összesen 10 főt számlált (Mateuszt beleértve), úgyhogy nem okozott különösebb gondot úgy ülni, hogy mindenki lásson. Tavaly ugyanezt az előadást ugyanezen a képzésen már megtartottam egyszer, úgyhogy nagyon sokat nem kellett szöszölni az előkészületekkel.

Ezek után felszedtem Kincet, és elmentünk megejteni némi bevásárlást az egyiptomi út előtt. Nekem cipő kellett, neki szoknya és fürdőruha. Én végül sikerrel jártam, ő nem egészen, mert bár lett 2 szoknya, egy pulóver, egy felső és egy memóriakártya a fényképezőgépébe, a fürdőruhát nem sikerült beszerezni. Mindezek miatt viszont a nap jelentős százalékát (1-től 7-ig kb.) a Galeria Mokotówban plázázva töltöttük, ami - legalábbis számomra - távolról sem volt egy élmény.
Ismét megállapítottam viszont magamban a női lélek egy feloldhatatlan ellentmondását, ami egyszer majd talán pláza-paradoxon néven vonul be a lélektan tudományába. Ugyanis ha egy nővel megy el az ember egy plázába, annak minden vonatkozó tapasztalatom alapján csak rossz vége lehet. Ha a plázában tartózkodást igyekszik az ember a feltétlenül szükséges minimumra korlátozni, és megtagadja a nőtől a lehetőséget, hogy minden egyes nyavalyás ruhaboltba beszédüljön, és órákig kutakodjon a férfiszemmel egymástól abszolút megkülömböztethetetlen felsők, blúzok, szoknyák, nacik, ruhák, fehérneműk, kabátok és cipők dzsungelében, annak azonnali és feltétlen pokróc reakció a következménye. Ha viszont rászánjuk azt a 4-5 órát és szabadjára engedjük a nőt, esetleg még érdeklődést színlelve véleményezzük is lelkesen mutogatott "olyan édes kis ruci"-kat és "hú ez iszonyatosan tetszik" felsőket, akkor a megtekintett, de objektív okokból meg nem vásárolt cuccok tömegével való szembesülés következtében a plázázás végére olyan mennyiségű frusztráció gyülemlik fel párunkban, amely az előző alternatívával tökéletesen azonos eredményre vezet. Az ilyesmiből mi pasik nem jöhetünk ki jól.

Az egésznapos plázahiénáskodás közepette üdítőleg hatott az ebéd, amit ezúttal a Galeria Mokotów 2. emeletén elhelyezkedő "Galicya" étteremben költöttünk el. A kajálda egész belső kialakítása a szép emlékezetű Osztrák-Magyar Monarchia és a boldog békeidők hangulatát idézi, rendkívül érzekletesen. Az étlap is ennek megfelelő fogásokat tartalmaz: kocsikeréknyi rántott húsokat, bécsi szeleteket, sörben sült csülköket, magyaros szósszal bolondított lengyel krumplilepényt és hasonlókat. És persze jóféle söröket, ki tudja honnan szalajtott osztrák borokat és különféle schnapsok nagy választékát. Mindezt egy élőben játszó zongorista bácsi által előadott kuplék színesítik.
A tényleges tartalommal kapcsolatban már voltak kifogásaim: a grillezett húsok egyike-másika kissé szenesre sikeredett, a kiszolgálás lassú volt, a végén pedig teljes áron számlázták ki nekünk Kinc lazacát, amihez direkt nem kértünk köretet - viszont hozzászámlázták szintén teljes áron a helyette kért salátát, nekem pedig külön a rizsköretet. Tetszett viszont az a megoldás, hogy a grillekhez - a mostanában itt menő divat szerint - kihoztak ugyan kis edénykékben szószokat, ezek azonban az általános chilis-fokhagymás kebabszószok helyett olyan szószok voltak, amelyek harmonikusan illeszkedtek a közép-kelet-európai gasztronómia hagyományos ízvilágába (az egyik tejfölös-uborkás, a másik paradicsomos-káposztás kreáció volt, mindkettő igen finom). Emellett kellemes meglepetés volt a számlával együtt felszolgált 2 kis kupica "nalewka" (vagyis illatos meggylikőr) - a cég ajándékaként. Az árak egyébként az olcsó kategória felsőbb határát súrolgatták. Összességében kissé vegyes, de azért inkább pozitív érzésekkel távoztam - a plazában ennél valószínűleg csak gyengébb kajáldákat találtunk volna.

Kategória: *** (nem esek hasra, de azért OK) :P

Alább jöjjön néhány fénykép, a fíling érzékeltetésére.

Tegnap vidéki látogatásra kísértem el a főnököt.
Az úticél: Szczawin, egy pár száz lakosú kis falu Łódź közelében (Zgierzi község).
Az apropó: a községben működő, a környékbeli falvakra is kiterjedő vonzáskörzetű iskola ünnepélyesen felvette Báthory István erdélyi fejedelem és választott lengyel király nevét.

Ezúttal Kinc nem moziba rángatott el, csak meggyőzött, hogy üljek le, és nézzek meg egy filmet este a TV-ben.
K-Pax (elég nemzetközi cím :)).