Ma reggel a reptéren kezdtem, és a posta mellett behoztuk a kövire Ivánt, aki ma jött meg a szabiról. Mivel nem tudtuk hazavinni a kocsijáért (elég jelentős dugó volt, és nem értünk volna vissza az ügyfélfogadásig), felajánlottam, hogy majd én hazaviszem este.
Este fél ötkor aztán el is indultunk időben. Én még beugrottam pénzt váltani, Iván mondta hogy semmi gond, épp arrafelé szokott menni ő is, az az időben rövidebb út.
Innentől kezdve - írd és mondd - több, mint másfél óránkba telt eljutni Iván kecójáig. Azon az úton, ami Iván elmondása szerint általában 20 percet vesz igénybe. Valami történhetett egyébként, mert 4 szirénázó mentőautóval is találkoztunk, bár ez nem biztos, mert épp az út mellett van az MSWiA kórház, lehet, hogy ez csak a normál forgalom volt. Balesetet mindenesetre nem láttunk.
Mindez elég jól érzékelteti, hogy milyen a forgalom Varsóban. Ez egy elvileg gyorsan járható, dugómentes út volt. Az kedves olvasó fantáziájára bízom, milyenek a bedugulónak elkönyvelt útvonalak. Tömény borzalom. Végül 1/2 7 előtt értem haza, 1/2 5-ös indulás után. Szegény Iván sűrűn kérte a bocsánatot, és biztosított, hogy ez általában nem így van, pedig abszolút nem őt hibáztattam, hanem azt a töketlen közlekedésszervezői bagázst, amely nem képes egy a háború után nulláról újjáépült, mérnökasztalon tervezett, minimum 4 sávos főutakkal bőségesen ellátott város forgalmát úgy megszervezni, hogy az minimálisan átjárható legyen. Inkompetencia a négyzeten.

Este aztán voltam edzésen, és már akkor azonnal érzékeltem a két hét kihagyást - nem voltam képes pár percnél tovább vívóállásban maradni, a lábam és a karom egyaránt tiltakozott. Olyan izomlázam lesz holnapra hogy ihaj, már most érzem... :s

Amikor meg hazaértem, Kinc átkapcsolta a TV-t a Tomb Raiderről, mondván, hogy Angelina Jolie-nak túl jó mellei vannak ahhoz, hogy nézzem. Hogy a csajok mire nem képesek néha, tényleg elképesztő... Végül aztán engedélyt kaptam a film nézésére (szerintem főleg azért mert őt érdekelte :), bár őszintén szólva nem érdekelt különösebben. Inkább feljöttem blogolni, ez érdekesebb. :)))

És a végére kaptok ma egy kis zenét, rég küldtem már. Gotan Project - Mi Confesión. Valahogy így dobog Argentína szíve... :)