Ma reggel hosszú idő után újra egyenruhát öltöttem - Mateusz kért meg még tavaly, hogy tartsak majd egy előadást a WOSM-ról a ZHR éves képzésén, amit a külügyi tevékenység iránt érdeklődő emberkéknek tartanak, kicsit olyasmi ez mint a mi külügyi képzésünk az MCSSZ-ben. A dolog 10-kor kezdődött volna, ehhez képest (bár én pontos voltam) 1/2 11-re jutottunk el odáig, hogy hozzákezdjek, és ekkor szembesültünk azzal, hogy Mateusz laptopja valamiért nem kíván együttműködni a szövetségi projektorral. Ezek után - írd és mondd - majdnem másfél órás szerencsétlenkedés következett, amíg Mateusz - egy számítógép-buherátor ismerőse által mobiltelefonon kézivezérelve - megkísérelte működésre bírni a technikát. Sikertelenül. Végül 1/2 12 után elegünk lett, és megtartottam az előadást laptop-monitoron vetített prezentációval. A hallgatóság egyébként összesen 10 főt számlált (Mateuszt beleértve), úgyhogy nem okozott különösebb gondot úgy ülni, hogy mindenki lásson. Tavaly ugyanezt az előadást ugyanezen a képzésen már megtartottam egyszer, úgyhogy nagyon sokat nem kellett szöszölni az előkészületekkel.

Ezek után felszedtem Kincet, és elmentünk megejteni némi bevásárlást az egyiptomi út előtt. Nekem cipő kellett, neki szoknya és fürdőruha. Én végül sikerrel jártam, ő nem egészen, mert bár lett 2 szoknya, egy pulóver, egy felső és egy memóriakártya a fényképezőgépébe, a fürdőruhát nem sikerült beszerezni. Mindezek miatt viszont a nap jelentős százalékát (1-től 7-ig kb.) a Galeria Mokotówban plázázva töltöttük, ami - legalábbis számomra - távolról sem volt egy élmény.
Ismét megállapítottam viszont magamban a női lélek egy feloldhatatlan ellentmondását, ami egyszer majd talán pláza-paradoxon néven vonul be a lélektan tudományába. Ugyanis ha egy nővel megy el az ember egy plázába, annak minden vonatkozó tapasztalatom alapján csak rossz vége lehet. Ha a plázában tartózkodást igyekszik az ember a feltétlenül szükséges minimumra korlátozni, és megtagadja a nőtől a lehetőséget, hogy minden egyes nyavalyás ruhaboltba beszédüljön, és órákig kutakodjon a férfiszemmel egymástól abszolút megkülömböztethetetlen felsők, blúzok, szoknyák, nacik, ruhák, fehérneműk, kabátok és cipők dzsungelében, annak azonnali és feltétlen pokróc reakció a következménye. Ha viszont rászánjuk azt a 4-5 órát és szabadjára engedjük a nőt, esetleg még érdeklődést színlelve véleményezzük is lelkesen mutogatott "olyan édes kis ruci"-kat és "hú ez iszonyatosan tetszik" felsőket, akkor a megtekintett, de objektív okokból meg nem vásárolt cuccok tömegével való szembesülés következtében a plázázás végére olyan mennyiségű frusztráció gyülemlik fel párunkban, amely az előző alternatívával tökéletesen azonos eredményre vezet. Az ilyesmiből mi pasik nem jöhetünk ki jól.

Az egésznapos plázahiénáskodás közepette üdítőleg hatott az ebéd, amit ezúttal a Galeria Mokotów 2. emeletén elhelyezkedő "Galicya" étteremben költöttünk el. A kajálda egész belső kialakítása a szép emlékezetű Osztrák-Magyar Monarchia és a boldog békeidők hangulatát idézi, rendkívül érzekletesen. Az étlap is ennek megfelelő fogásokat tartalmaz: kocsikeréknyi rántott húsokat, bécsi szeleteket, sörben sült csülköket, magyaros szósszal bolondított lengyel krumplilepényt és hasonlókat. És persze jóféle söröket, ki tudja honnan szalajtott osztrák borokat és különféle schnapsok nagy választékát. Mindezt egy élőben játszó zongorista bácsi által előadott kuplék színesítik.
A tényleges tartalommal kapcsolatban már voltak kifogásaim: a grillezett húsok egyike-másika kissé szenesre sikeredett, a kiszolgálás lassú volt, a végén pedig teljes áron számlázták ki nekünk Kinc lazacát, amihez direkt nem kértünk köretet - viszont hozzászámlázták szintén teljes áron a helyette kért salátát, nekem pedig külön a rizsköretet. Tetszett viszont az a megoldás, hogy a grillekhez - a mostanában itt menő divat szerint - kihoztak ugyan kis edénykékben szószokat, ezek azonban az általános chilis-fokhagymás kebabszószok helyett olyan szószok voltak, amelyek harmonikusan illeszkedtek a közép-kelet-európai gasztronómia hagyományos ízvilágába (az egyik tejfölös-uborkás, a másik paradicsomos-káposztás kreáció volt, mindkettő igen finom). Emellett kellemes meglepetés volt a számlával együtt felszolgált 2 kis kupica "nalewka" (vagyis illatos meggylikőr) - a cég ajándékaként. Az árak egyébként az olcsó kategória felsőbb határát súrolgatták. Összességében kissé vegyes, de azért inkább pozitív érzésekkel távoztam - a plazában ennél valószínűleg csak gyengébb kajáldákat találtunk volna.

Kategória: *** (nem esek hasra, de azért OK) :P

Alább jöjjön néhány fénykép, a fíling érzékeltetésére.


Őfelsége Ferenc József császár és király mosolyog ránk a földszinti traktus falán. Oldalt két régi térkép a Monarchia különböző részeiről - ilyenekből sok lóg szerte az étterem falain.



Élő zongorazene - az ilyesmi azt hiszem ritkaság egy nagy plázában működő étteremben. A zongorista fáradhatatlanul és igen élvezetesen játszott.