A varsói helyi újság ma előkelő helyen tálalta a hírt, hogy lebontják a varsói szlengben évek óta csak "Gargamel" (vagyis Hókuszpók, a Hupikék Törpikékből) néven ismert Okopowa utcai szállodaépület 4 legfelső emeletét. Az épület ugyanis egy esztétikai borzadály, emellett pedig az egész engedély nélkül épült.
A "Fekete Macska" (Hotel Czarny Kot) elnevezésű szállodának otthont adó építmény leginkább az említett Hupikék Törpikék gombaházikóira emlékeztet, csak épp megalománabb kivitelben, 6 emelettel. A homlokzaton dúsan tenyésznek a tornyok, teraszok, kiugó erkélyek, íves falak és sátortetők (engem konkrétan a "Királytörp" című halhatatlan epizódban felhúzott törp-gombapalotára emlékeztet :P), emellé pedig az egész a legfrissebb tavaszi libatermékeket idéző zöld árnyalatokban pompázik. És valami eszméletlenül, borzalmasan, rettenetesen, iszonyatosan nem illeszkedik a közvetlen környék építészeti jellemzőihez. Ami nem is csoda, merthogy senki nem adott rá engedélyt.

A tulaj a lengyel építési jog egy kiskapuját használta fel: egy egyemeletes alapépületre kért csak - és kapott is - engedélyt, ami eredetileg egy szolid kockaforma, lapos tetejű kis épület volt. Ezt bővítette aztán tovább engedély nélkül azzá a förmedvénnyé, ami ma csúfítja a környéket. Kihasználva azt, hogy meglévő épület engedély nélküli bővítése esetén az utólagos fennmaradási engedélyt sokkal nehezebb megtagadni, mint magát az alapvető építési engedélyt. A "Hókuszpók" fokozatosan nőtt azzá, ami, sorban épültek a tornyok, teraszok, emeletek. Az engedélyek pedig jöttek sorbam, a hivatalnokok csak a kezüket tudták széttárni.
A pohár azzal telt be, hogy a tulaj most minden határt átlépve a pofátlansággal, tűzvédelmi lépcsőház címén egy kb. ugyanekkora toldaléképületet húzott fel ocsmány gombaházikó-komplexuma mellé. Az önkormányzat ekkor felülvizsgálta a korábbi fennmaradási engedélyeket, és - egy kivételével - mindent megsemmisítette. A tulajnak eszerint az épület hat szintjéből négyet most vissza kellene bontania.
A határozat persze nem jogerős, a tulaj fellebbez. Utána meg nyilván megy majd a bíróságra, a felsőbíróságra, a legfelsőbb bíróságra, Brüsszelbe, Strasbourgba. Ahogy az errefelé Lengyelországban szokásos. Hókuszpók pedig marad, és rondítja tovább a várost.

Mindez magyarázza valamennyire, miért néz ki úgy ez a város, ahogy kinéz.

Ha valakit érdekelne az épület, íme:

Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy a jobb szememet alig tudom kinyitni. Valami miatt fel volt dagadva a szemhéjam, de annyira, hogy alig láttam ki alóla.
Első reflexként telefonáltam haza (ha már az ember anyja szemész szakorvos, mégis őt illik először megkérdezni :)), de 600 km távolságból telefonon elég nehéz bármiféle diagnózist felállítani, így Anyukám azt tanácsolta, menjek el a szemészeti ügyeletre.

És itt kezdődött a probléma. Ugyanis minden jel szerint ilyesmi (ti. hétvégi szemészeti ügyelet Varsóban) - nincs.

Kezdetnek az interneten próbáltam tájékozódni - a keresőbe beírva a "szemészeti ügyelet Varsó" szavakat csak egy sor felháborodott cikket dobott ki a gugli (lengyelül tudóknak többek közt itt, itt, itt és itt), amelyek azon háborognak, hogy egy másfél milliós városban (a koordináció hibái miatt egyébként) nincs éjszakai és hétvégi szemészeti ellátás. Felhozták többek közt egy szombat éjjel egy diszkóban szemen könyökölt fiatal hölgy esetét, aki szakadt szemhéjjal és felrepedt szemöldökkel, vércsíkokat húzva maga után taxizta körbe Varsó kb. összes kórházát, csak hogy mindenhonnan továbbküldjék arra hivatkozással, hogy itt nincs szemészeti ügyelet. Végül akadt egy kórház, ahol benn volt egy szemész, aki éppen operált (hajnali 3-kor), de végül a műtét után hajlandó volt ellátni a csajt - majd benyújtotta a számlát. Ez ugyanis magánkórház volt...

Végül találtam a neten pár oldalt ügyeleti beosztásokkal, és felhívtam a kórházat, amely a beosztás szerint május 10-én soros lett volna szemészeti ügyeletet biztosítani. A vonal túloldalán a hölgy kedves hangon tájékoztatott, hogy ő ugyan nem tudja hogy hol olvastam ezt, de ez az információ már egészen biztosan nem aktuális. Merthogy náluk nincs szemészeti ügyelet.

Na itt adtam fel, és mentem jeget tenni a feldagadt szememre.

Na emberek, ha valami gáz, akkor ez az. És még mi szeretjük szidni a magyar egészségügyet...

Ui. Szerencsére ma reggelre a szemem rendbe jött annyira, hogy végül nem mentem orvoshoz. Most már alig látszik, remélem holnapra teljesen rendbe jön.

Péntek:
Estére meghívott a ZHP Mazóviai Kerület külügyi megbízottja, hogy vegyek részt a kerületi csapatok érdeklődő emberkéi számára tartott külügyi műhelyen, amit "Scouting: don't miss it!" fedőnévvel szerveztek. A felkérés elég jelentős mértékben szabad kezet adott nekem, mert csak arról szólt, hogy jöjjek el (hadd lássanak a résztvevők - többségükben életükben először - külföldi cserkészt), és beszéljek nemzetközi tapasztalataimról, meg úgy általában a magyar cserkészetről.
Nos, kissé csapongó volt amit elmondtam/mutattam (elvittem pár magyar cserkész filmet, köztük nemzetközi táborokról szólókat), és persze dumáltam is vagy másfél órát. Nem volt nagy létszámú a halgatóság (összesen ha voltunk 10-en, a szervezőkkel együtt), de nagyon lelkesek és nyitottak voltak - és tényleg nulla volt a nemzetközi tapasztalatuk. Remélem sikerült kicsit megfertőzni őket. :)
Ja és nagyon tetszett, ahogy meghirdették a rendezvényt: összeraktak hozzá többek közt egy jópofa kis propagandafilmet, amit kitettek a youtube-ra. Íme:

Szombat:
A hétvégén zajlott a két lengyel cserkészszövetség (ZHP és ZHR), valamint a határokon túl, kisebbségben és emigrációban működő lengyel cserkészszövetségek (ZHPnL - Litvánia, RSZH - Fehéroroszország, HPU - Ukrajna, ZHPpgK - emigráció, csak egy szövetség, a csehországi HPC nem jött el) első, történelmi találkozója. Az, hogy ez létrejött, legelső sorban az általam összegründolt palásti magyar-lengyel kisebbségi cserkész konferencia érdeme (amiről itt is írtam anno), ahogy ezt egyébként a ZHP honlapján megjelent híradás nyíltan el is ismeri. Úgyhogy képzelhetitek mit jelent ez nekem. :) Természetesen meghívtak engem is a második ülésnapra, ahol egy napirendi pont érintette a magyar-lengyel témát. Utána pedig már ott is ragadtam estig. Úgy érzem hasznos volt, főképp azért, mert megtört a jég, és valami elindult itt is. Többek közt a határon túliak igen keményen beszóltak a két egymásra fújó "otthoni" szövetségnek: tessék abbahagyni a kicsinyes vitákat és megosztottságot, mert ez mindenkit fékez. Tessék rendet tenni otthon, majd akkor tudunk hatékonyan együttműködni. Magam se mondhattam volna meg nekik jobban... :))) Szóval elindult végre valami itthon is. Most már talán nem fog leállni. :)
És mellesleg pedig Palástnak is meglesz a folytatása, ha minden jól megy, októberben, már megvan az előzetes időpontjavaslat. És Lvovban. Szép város. :)))

Naprzód, harcerze :)))

Na ma este végre formába lendültem.
Kevesen jöttünk össze, úgyhogy csak 6 csörte volt - viszont épp emiatt 15 találatig nyomattuk.
Én pedig a 6 csörtéből megnyertem 5-öt! :)))))
És azt az egyet is amit elbuktam, csak egyetlen asszóval, 15:14-re, Kasia ellen...
Viszont lenyomtam a régi mumus Macieket 15:12-re, Andrzejt meg a végén (amikor már csak mi voltunk benn) vagy 20 perces taktikázás után szintén 15:14-re. Beata és Konstancja kötelező volt, kétszámjegyű külömbséggel.

Egyébként jellemző, milyen rosszindulatúak a tárgyak. Hétfőn országos bajnokság volt, ahova Piotrek magával vitte a klub fegyverkarbantartó készletét. Ma nem jött be és nem hozta magával, nála maradt otthon. Ezek után - természetesen - ma hármunknak is csütörtököt mondott a fegyvere. Az enyémnek egy erősebb találat után elszállt az érintkezője, a padlón találtam meg 3 asszóval később, amikor gyanús lett, hogy karikába hajlik a fegyverem Beata hasán, és mégsem jelez a gép. (Ha ez nincs, nem 15:5-re, hanem 15:3-ra nyertem volna, de csak 1 találatot számoltunk vissza.) Kölcsönfegyverrel folytattam. Kb. ugyanekkor Andrzej fegyvere is behalt, majd - épp az ellenem vívott csörte közben - Macieké is. Złośliwość rzeczy martwych :))

Brutál lefáradtam, és soká is tartott (szegény Kinc várt rám egy kapualjban a zuhogó esőben vagy negyed órát, megbeszéltük hogy érte megyek), de végre megérte. :)

A tegnapi napom enyhén stresszes és hosszú lett - az a vicces, hogy a mai valószínű hasonló lesz, mind1.
Szóval kezdetnek ügyfélfogadás (megint 2 vízumkérelem, el se hinném hogy Shengenben vagyok :s), utána elrohantam ebédelni, és lecseréltetni a gumikat a verdán, legfőbb ideje volt már átállni nyáriakra. (Valamelyik nap elhaladván egy, a levegő és az út hőmérsékletét mutató hőmérő-kijelző alatt, az út hőmérsékleténél nem kevesebb, mint 32 fokot láttam díszelegni...). Ebből persze giga rohanás lett, mert 3-ra vissza kellett érnem a kövire, egy kitüntretés-átadási ünnepségen hopmesterkedni. Lengyelül. És mindezt úgy, hogy előző nap (vasárnap) este hívott fel az illetékes kolléga, hogy ugye vállalod, hozz öltönyt, köszi. Remek. A szöveget akkor láttam először, amikor 3 előtt pár perccel beestem a kövire, magamra húztam a zakót, felrohantam a terembe (a már összegyűlt díszes vedégsereg, miniszterek, államtitkárok, professzorok és hasonlók közé), és a kolléga a kezembe nyomta. Szerencsére flottul ment a dolog, nem csak nekem, az egész kis brigádunknak. :)

Este aztán szinte egyetemistának érezhettem magam újra. Ugyanis Kinc megtudta tegnap (hosszas betegség után először beülvén valami órára), hogy ma délután prezentációt kell tartson egy EU-s témából valamelyik szemináriumon. És ha már kéznél van egy konzul, akkor persze segítsen már. Persze, segítettem. A dolog úgy nézett ki, 1) Kinc átnézte a szakirodalmat, 2) én elolvastam a szakirodalmat, majd 3) írtuk a prezentációt. Vagyis Kinc írta. A gépen. Én pedig diktáltam. És mindezt kb. éjfélig - full idegesen (mármint Kinc). Buli. Persze nem is lett kész - ma déltájban, itt a kövin fejeztemük be. :P

És ma délután ugyanez lesz - merthogy holnapra, egy másik órára, szintén prezentációval kell készülnie. Ezúttal jogi témából. És - véletlenül - épp kéznél van ugye otthon egy jogász...

Ma itt ünnep van, a fontosabb fajtából: a függetlenség napja. Ez pedig mindenféle ünnepi rendezvényekkel jár.

Idén az egyik súlypontibb rendezvény - az évek óta hagyományos "függetlenség futás" futóversenyre mintegy ráépülve, az ún. "európai városka" volt. Ennek az volt a lényege, hogy a futóversennyel párhuzamosan, annak rajt- és célhelye közelében, felállításra került egy pavilonsor, ahol majd mindenféle szervezetek a saját kis standjaikon népszerűsítik az EU-t, míg a középen felállított nagy színpadon neves művészek teszik majd ugyanezt. A szervezők megkeresték az EU tagállamok nagykövetségeit is, hogy egy-egy stand erejéig ugyan szálljanak már be az EU-népszerűsítésbe. Ilyen ziccert pedig ugyenár nem lehet kihagyni.

Mint a legfiatalabb taknyos munkatárs, én kaptam a feladatot, hogy a standon reggel 8 és dél között ügyeletet tartsak, illetve az elején Zolival együtt építsem fel. Kivonultunk Zolival, kiplakátoltuk a pavilont magyar turisztikai poszterekkel, teleraktuk az asztalokat brosival, felállítottunk egy vetítővásznat, és laptopról-projektorról beküldtük a Magyarországot népszerűsítő multimediális prezentációt (ami nagykövet úr személyes műve volt - egy délutánjába került, és meglepően jó lett). Aztán - ahogy ilyenkor a munkamegosztás kinézni szokott - Zoli lelépett fílingelni és körbelézengeni a terepet, én pedig ültem a standon és szórtam a brosit délig.
Mit ne mondjak, nem volt a dolog különösebben ingerdús, bár volt alkalmam végignézni a futás befutóját, majd később azt is, ahogy néhány, az ügy érdekében áldozatot hozó kövér állami és önkormányzati nagyfejes, államtitkár, főpolgármester-helyettes és efféle is átvergődik a célon - vörös fejjel, lihegve, tocsogva az izzadtságtól. :P

Végül aztán 1/2 12 körül megjött a váltótárs, ő is körülnézett, de aztán beült a strandra, és ekkor már nekem is volt időm körbenézni - és körbelejmolni a standokat, természetesen.

A mérleg: tucatnyi különféle toll (legalább elmondhatom majd, hogy a konzulátus a válság idején példásan takarékoskodik és nem tart igény írószer-beszerzésre :)), egy póló, két táska, nagy mennyiségű kulcstartó, néhány érdekesebb brosi (olyan országokból ahova a közeljövőben el szeretnék jutni, és talán el is jutok), és még sok egyéb, amire nem is emlékszem már. :s Ja és egy doboz Zlatý Bažant, amit a szomszédos szlovák stand kedves személyzetétől kaptam. :) Úgyhogy pozitív. :)

A hétvégén itt volt Kinc édesapja és hugai, úgyhogy mi is főképp Młochówban töltöttük a hosszú hétvégét.

Meg a Media Marktban Jankiban. :s

Ugyanis történt néhány dolog a napokban, ami miatt üzemi léptékű számítástechnikai és egyéb beszerzésekre kényszerültünk. Egyrészt: odahaza betörtek hozzánk (éjszaka, az ablakon át, miközben a különféle szobákban nem kevesebb mint 4 személy aludt, érdekes, de ez volt), és ellopták többek közt édesanyám laptopját. Kinc nagymamájáéknál elromlott a nyomtató. A Media Marktban pedig épp volt egy akció, hogy csakis május 2-án minden ár az áfa összegével (22%) csökkentésre került. Ami az én esetemben, aki ugye visszakapom az áfát, már 2x22%. Majdnem féláron vásárolni pedig mindenképp megéri.
Így aztán fél napot töltöttünk kb. az áruházban, mert az akció előnyeit a helyi lakosság is felismerte, emiatt pedig az áruházban olyan kimométeres sorok kacskaringóztak a pénztárakhoz, mint anno a '80-as években az üres húsboltok előtt. Mi kb. másfél órát töltöttünk sorbanállással.
Előtte pedig több órát keresgéléssel, mert ha pedig már ott voltunk, vettünk egy számítógépet Kincnek is, hogy legyen neki ha én majd hazamegyek, meg még egy csomó kisebb-nagyobb egyéb, feltétlenül szükséges cuccot (olyanokat mint pl. testzsírindex-számító elektronikus szupermérleg, hajsütővas és hasonlók :s).

Aztán persze megvolt a Babcia-féle ebéd is és a szokásos séta Młochówban. Csak kissé hideg volt. :s

Most pedig jön újra a mókuskerék...

Morgás és filmelemzés a mai menüben.

Ma már végre újra van jobb oldali visszapillantó tükröm. :)

Kicsit rohanós volt a dolog, mert elvileg délre volt időpontom a szervizben, holott ma délig ügyfelelket fogadtam, és ugye persze egyedül, mert Kati szabin van. És ahogy ilyenkor ez mindig van, jött egy rakat ügyfél, egy kínai vízumügyben, újabb útlevélkérelem, és még egy házasságkötési tanúsítvány is. Fogadok, amint megjön Kati, újra egész hetek fognak majd eltelni egyetlen érdemi ügyfél nélkül. Emellett pedig ugye írtam már a múltkor, hogy rossz a fénymásolónk, és nem lesz bele toner - úgyhogy rohangálhattam megint át a gazdaságira másolgatni. Mert természetesen csupa "másolásigényes" ügy jött össze ma is. Ha megjön Kati, tuti nem lesz ilyen egy jó darabig. :s

Végül aztán jó 3/4 óra késéssel jutottam el a szerelőhöz, de nem volt baj, végülis  megcsinálták a tükröt is, meg a múltkor elszállt alsó motorborító lapot is. Amit viszont sajna nem lehetett CASCO-ra, mert "túl olcsó volt hozzá", csak 400 aranyamba került (28.000 Ft :s). Amíg mókoltak vele, épp volt időm a brutális dugóban 20 perc alatt 3 megállót elbuszozni a Blue City-be, megebédelni, és visszamenni.

Este aztán elmentem edzésre - talán jobb lett volna kihagyni, 13 csörtéből kemény 3-at sikerült megnyernem. Szánalom...

Az egész után meg még Kinc el akart rángatni moziba, hazamenet úgy szedtem fel félúton és rohantunk a moziba, de végül lekéstük (de egyébként főleg amiatt, hogy a mozi pénztáránál valami brutál nagy sor volt). Úgyhogy a filmet most kihagytuk (de a héten nem úszom meg), Kinc viszont "mentálisan nagyon ráállt" hogy most mozizni fogunk, úgyhogy a generál rosszkedv csak némi kajával és fagyival volt megelőzhető. A csajoknál ez úgy látszik mindig működik :P.

Ma újabb 2 útlevélkérelem. Kezdenek elborítani. :) Ma megnéztem: függőben 22 útlevélügy. És most megint nem lesz futárposta - éljen május elseje...

Ma ismét hivatalosak voltunk Kinc nagymamájához ebédelni, úgyhogy délelőtt kissé nehezen összeszedtük magunkat, és nyomás.

Aztán pedig Mł. felé menet sikerült tovább amortizálni a verdát. Ahogy haladtunk a belső sávban, egyszercsak megváltozott a motorhang, majd valami csattant a kocsi alján, és láttam a (megmaradt bal oldali, hehe) tükörben, ahogy valami nagy és fekete elrepül a kocsi alól. Megálltam és gyalog visszamentem érte, de mire odaértem, már végigment ott pár száz kocsi, és csak néhány darabját sikerült fellelnem - mint kiderült, a hűtő és a motor alsó műanyag borítólapjának. Abszolút nem értem mitől szállhatott el, mert nem mentünk rá semmire sem. Egy alig 4 hónapos kocsinál pedig nem nagyon kéne maguktól elröppenjenek az efféle alkatrészek. A szerviznek úgy tűnik lesz egy plusz feladata... És remélem minimum garanciálisan megcsinálják. Ennyit érne egy vadonatúj kocsijuk?

Młochówban már szokás szerint zajlott aztán minden, megvolt az ebéd és a séta, aztán hazajöttünk, én pedig még futottam egy kört wujekhez a tolókocsiért (jövő héten jön Kinc családja, Annával együtt - az ő tolókocsija meg elfoglalná a fél verdát, ha ki kéne hozzák). Ennyi.

Ma igazi szakmai kihívással kerültem szembe, ami próbára teszi a legfelkészültebb konzuli tisztviselőt is. Vízuminterjút kellett készítsek két kínaival, akik - mint kiderült - minimális szinten sem beszélnek angolul. Sem lengyelül. Sem semmilyen más nyelven. Kész...
Az első a kettő közül, egy csaj, elvileg angolul tudott, legalábbis előzetesen ezt jelezte. Ehhez képest a fenti mondat tőle származott. Az interjú során aztán minden kérdésre kb. igennel, nemmel vagy he?-vel válaszolt. A másik, egy pasas, még ennyit sem tudott. Látván az útlevelében az orosz tartózkodási engedélyt, rákérdeztem, oroszul tud-e. Erre a válasza pozitív volt - majd kiderült, hogy kb. annyira tud oroszul, mint az előző csajszi angolul. Úgyhogy ő a nagynehezen összetákolt orosz kérdéseimre válaszolgatott végül, leginkább a "да", "нет" vagy a "не понемаю" kulcsszavak valamelyikével.

Nem tudom, odahaza a BÁH mihez kezd majd ezekkel az interjúkkal, ha esetleg szükségessé válnának majd valamikor.

És ennél csak az a nagyobb kérdés, hogy ez a két kínai, ha valami csoda folytán megkapnák a tartózkodási engedélyt, hogyan lennének képesek Magyarországon céget vezetni.

Kész kihívás ez a meló néha...

Vasárnap hazaérvén Lublinból történt velem egy kisebb baleset: amikor a kocsival befaroltam a garázsba, a kézifék nem fogta meg rendesen a kocsit a lejtőn, hátracsúsztam, és bezúztam a jobb oldali visszapillantó tükröt. Szerencsére a tükör külső burkolata egy az egyben leesett és sértetlen maradt, a tükörbeállító elektronika is, még a tükörbe épített index izzója is, csak néhány kisebb műanyag alkatrész tört össze, és persze maga a (szintén műanyag) tükörlap.
Felhívtam a szervízt, OK, persze helyben megcsinálják, csak hétfőn jelentsem be a kárt a biztosítónál, ők intézik a CASCO-t is, helyben ingyen megcsinálják kedden. Szuper.
Úgyhogy elgurultam ma a szervízbe, ahol fél órányi tökörészés árán elkészült a terjedelmes biztosítási kárfelvételi dokumentáció, majd a szervizes srác mondta, hogy üljek le pár percre, átmegy a szerelőkhöz, megkérdezi mikor lesz kész.
20 perc múlva jött vissza azzal, hogy sajnos rossz híre van: nincs raktáron alkatrész a tükörhöz, Németországból kell hozatni, úgyhogy sajnos csak jövő szerdán tudják nekem megcsinálni.
Finoman szólva elképedtem kissé - a visszapillantó tükör, így laikus szemmel, a sérülésnek leginkább kitett alkatrészek közé tartozik egy autón. Hogy lehetséges az, hogy egy hivatalos márkaszerviznek nincs raktáron visszapillantó tükre, és Németországból kell hozasson? Az ügyfél meg járjon 8 napig tükör nélkül? Kinc (aki velem volt épp) totál kiakadt ezen (főleg hogy összességében majdnem 2 órát töltöttünk el a szervizben). És teljesen jogosan.

Júniustól ujjlenyomatos szuperbiometrikus hiperútlevelet állít ki kis hazánk, éljen, hurrá, bingó. EU kötelezettség, úgyhogy muszáj, ezen nem spórolhatunk, hiába van egyébként válság meg gatyamadzag-összehúzás ezerrel. Meg is születtek az okos jogszabályok, hogy minden okmányirodát felszerelünk majd csúcstechnológiás ujjlenyomat-olvasóval, kifejlesztjük a szoftvert, és hogy erre még lesz pénz is, sőt! - az EU által szabott határidőre el is készül minden.

Csak egy apróságról feledkeztek meg az okos jogszabályok megalkotói: hogy útlevelet bizony nem csak Magyarországon, az okmányirodában lehet igényelni. Hanem külföldön, a konzulátuson is. A jogszabályban pedig elegánsan elmulasztottak rendelkezni a konzulátusok megfelelő eszközökkel történő felszereléséről, és ennek költségvetési vonzatáról.

Jelen állás szerint a helyzet a következő: normál magánútlevél-kérelmet külföldön csak június elejéig lehet beadni. Onnantól kezdve ugyanis csak ujjlenyomatos kérelmet lehetne beadni, azt pedig idekinn nem lehet, mert nincs hozzá eszköz.
A külföldön élő magyar állampolgár ezzel duplán megszívatott helyzetbe kerül: neki ugyanis (ha tartós kitelepült) az útlevélen kívül más magyar okmánya nincsen, személyi igazolványa nem lehet. Ha az útlevele lejár, kész, kakukk. Újat kérni nem tud, más okmánnyal pedig nem tudja igazolni magát. Hazamenni és otthon kérelmet beadni szintén nem tud. Ha a lakhelyén lejár esetleg a tartózkodási engedélye, megújítani nem tudja. Egy lehetősége maradna: kérni hazatérési célból egy ideiglenes útlevelet, hazamenni Magyarországra (akár Buenos Airesből vagy Sydneyből), beadni egy kérelmet, csövezni valahol Pesten amíg elkészül az okmány, és úgy visszamenni.
Persze amint erre rájöttek otthon, elindult a kapkodás, és született is egy sor félmegoldás. Kihasználva egy EU-s kiskaput bevezették a magyar útlevéltörvénybe az 1 évig érvényes normál útlevél fogalmát - az EU szabályozás szerint ugyanis ujjlenyomat csak az 1 évnél hosszabb érvényességi idejű útlevélbe kell. (Ennek amúgy az volt a célja, hogy az ideiglenes és vészhelyzeti úti okmányokba ne kelljen az ujjlenyomatot tartalmazó chipet beépíteni.)
Úgyhogy jelen állás szerint júniustól meghatározatlan ideig (vagyis addig, amikorra a konzulátusokat felszerelik a szükséges berendezésekkel, és kifejlesztik a megfelelő szoftvert - hogy ez mikor lesz, ki tudja), a tartósan külföldön élő magyarok rohangálhatnak évente a konzulátusra útlevélért. Ami már itt is kellemetlen és költséges (mondjuk Gdańskból Varsóba és visszafurikázni + kicsengetni a negyvenvalahány Eurós illetéket), de vannak ám olyan országok is, ahol ennél jóval nagyobbak a távolságok...

Szerencsére legalább viszonylag időben kiderült ez a szerencsétlen helyzet, és ha valaki (konzul) akart, fel tudott rá készülni, és tudta értesíteni a magyar kolóniát a helyzetről. Ezt tettem én is - így aztán most szinte elárasztanak az útlevélkérelmek. Mindenki jön újat kérni, akinek a közeljövőben lejár, még amíg lehet - és jól is teszik. Csak ma bejött 5 kérelem - összesen huszonnéhány van folyamatban.

Emellett még ma intéztem egy anyakönyvezést és egy ideiglenes útlevelet is (egy csecsemőnek), úgyhogy igazán volt mit csinálnom . :)

Költői kérdés - miért nem lehet gondolkodni, mielőtt az ember belevár egy átfogó jogszabály-módosítással járó útlevélreformba???

A hétvégén Lublinban jártam, egy lengyel-osztrák-német-magyar négyoldalú projekt kapcsán. Nyáron egy négynemzetiségű közös munkatáborra kerül majd sor, melyben fiatalok közösen fognak első világháborús osztrák-magyar és német katonatemetőket felújítani Lublin környékén. A kövi részéről a projektet egy kolléga koordinálta, aki tud is egyébként németül, de amikor oda jutott a dolog, hogy résztvevőknek magyar fiatalokat kellett kezdeni felhajtani, én kerültem a képbe, mint efféle kapcsolatokkal rendelkező személy. Így aztán az egész ügy rám "sózódott" - pedig én nem tudok németül.
Ezen a hétvégén a tábor részleteit kellett megbeszélni, a német, osztrák és lengyel szervezőkkel együtt. A lengyel csóka biztosított róla, hogy a munkanyelv angol lesz. OK, legurultam szombat reggel Lublin mellé a helyszínre, ahol már ott voltak a német és osztrák szervezők - a lengyel csóka még nem. És már itt a helyszínen kiderült, hogy az osztrák fószer semmit sem tud angolul, az egyik német csak minimálisan, és csak a másik némettel lehetett angolul problémamentesen kommunikálni. Remek...
Végül estefelé megérkezett a lengyel csóka, bementünk Lublinba megvacsorázni és sörözni, közben megbeszélni ezt-azt - a duma persze végig auf Deutsch ment, a lengyel srác fordított nekem időnként.

Másnap aztán kezdődött maga az érdemi megbeszéllés, amire eljött még egy lengyel szervező csaj - természetesen ez is németül ment. Néhány részletnél ami kifejezetten érintett engem is, tértek csak át angolra, illetve a lengyel srác időnként összefoglalta lengyelül hogy miről volt szó.

A végére már egészen belejöttem a dolgokba, egyre többet értettem és gagyogtam is - mondjuk ez persze mit sem változtat a tényen, hogy pont ezt az ügyet az én nyakamba akasztani nem volt a legméltányosabb döntés. Az illetékes németül tudó kolléga száz, hogy jobban boldogult volna nálam. A magyar (cserkész) résztvevőket pedig akkor is össze tudtam volna toborozni, ha nem nekem kell egy hétvégén át az érthetetlen német és pláne érthetetlen osztrák karattyolást hallgatnom...

Ui. Visszaérve Varsóba szinte percre pontosan értem ki az állomásra - megjött Kinc :)