Morgás és filmelemzés a mai menüben.

Ma nagyszabású eseményre került sor Varsóban - az Európai Néppárt kongresszusára. A jeles eseményre Magyarországról is érkezett egy nagyobbacska delegáció, mely a legnagyobb otthoni ellenzéki pártkoalíció ismertebb politikusaiból verbuválódott össze. A különféle volt miniszterek, képviselők, pártelnökök és hasonlók szervezése és terelgetése persze alapjáraton nem konzuli feladat, nekem sem lett volna velük különösebb érintkezési felületem, ha nincs az az aprócska tény, hogy az egyik volt miniszter képviselő úr véletlenül a felesége útlevelét tette zsebre induláskor, személyi pedig nem volt nála. Idefelé valahogy átjutott a reptéri ellenőrzéseken (Schengen óta határellenőrzés ugyan nincsen, de a jegyvizsgálatnál továbbra is igazolni kell a szmélyazonosságot, ahhoz pedig muszáj legyen okmány), joggal tartott viszont tőle, hogy az itteni reptéri személyzet nem azonosítja őt be első blikkre, mint Pesten, és kérhet tőle okmányt, ezért problémája lehet. Úgyhogy üzent, hogy kér egy ideiglenes útlevelet.

Igazából nem is őt akarom lehúzni, mert hát az ilyesmi mindenkivel megtörténhet. Az is belefér, hogy az adatait sms-ben küldte el, és nem tudott/akart elmenni fényképezkedni, csak megadta egy fotója elérhetőségét az Interneten, hogy azt nyomtassuk ki. (Ami vacak minőségű volt, kis felbontású, ráadásul a gépeinken nem volt olyan program amivel a képfájlt átméretezhetük volna, vagy egy órát keccsöltünk csak a fényképpel, amíg Ivánnak sikerült valahogy valami csak az ő gépére véletlenül feltelepített szoftverrel átméretezni - és akkor kezdhettünk vacakolni a papírral, hogy találjunk valami megfelelőt, mert sima A4-esen nem jó.) Végülis elfoglalt ember, hivatalos pártdelegációval van itt.

Azon viszont kissé fennakadtam, hogy a miniszter úrnak első blikkre mindenki természetesnek vette, hogy az ideiglenes okmányt illeték- és díjmentesen állítjuk ki. "Politikai érdekből". Mindezt úgy, hogy ugyebár válság van, és takarékoskodunk, és ezért nekem fél órát kell magyarázkodnom a gazdaságis kolléganő felé, ha egy a nyugdíjfizetéshez szükséges életbenléti igazolást egy itt élő kisnyugdíjasnak méltányosságból díjmentesen állítok ki. Annak a kisnyugdíjasnak, akinek a nyomorúságos havi nyugdíja felét ki kellene amúgy fizetnie egy ilyen igazolásért. Míg a miniszter urat nem hiszem hogy komolyabban földhöz vágta volna ez a 35 Euró. De hát ugye vannak egyenlőbbek. Elsősorban a politikusok. (Ha rosszmájú lennék, hozzátenném, hogy konkrétan a közvélemény-kutatások szerint jelenleg 60%-on álló legnagyobb ellenzéki párt politikusai, akik igen valószínűleg hamarosan kormányozni fognak minket, és akik felé éppen ezért nem árt jó fejnek lenni, ha ki akarjuk itt tölteni a 4 éves megbízatásunkat.)

A miniszter úr végül akkor esett be, amikor épp az ebédre rendelt pizzám felénél tartottam :s, és persze sietett, úgyhogy csak aláírta a papírt (ezt nem lehetett elspórolni), én meg rögtön megcsináltam neki az okmányt (amíg ő a főnökkel kávézott fenn), elvégeztem az ezzel kapcsolatos tengernyi adminisztrációt, majd visszatértem az addigra teljesen kihűlt és gumiállagúvá vált pizzához.

Ja és ha már itt tartunk, ne rendeljetek pizzát a La Torre pizzériától. Xar.

Ami pedig a filmboncolászást illeti, elmentünk este Kinccel végül moziba, megnézni a múltkor elmaradt filmet: Vicky Cristina Barcelona, by Woody Allen.
Nos, ha valaki szereti Allent és Almodóvart, kedvére való lesz a kombináció. Bár ami a tartalmat illeti, az inkább Allen, Almodóvart leginkább a környezet, a képi világ, és persze Penelope Cruz idézi.
A lényeg: két amerikai csaj hosszasabb vakációra érkezik Barcelonába, ahol találkoznak Juan Antonioval, a helyi macho festőművésszel (Javier Bardem), és elmennek vele Oviedoba. Cristina (Scarlett Johansson) egyből lecsap rá, és természetesen hamarost az ágyában köt ki. Aztán viszont lebetegszik, festőművészünk pedig eközben Vickyvel (Rebecca Hall) vigasztalódik, aki "nem olyan" lány, és egyébként is el van jegyezve a rendes és törekvő, de innen európai perspektívából nézve dögunalmas amerikai pasijával. De végül természetesen Vicky is az ágyában köt ki. Neki azonban lelkiismeret-furdalása lesz, és egyébként is hamarosan meggyógyul Cristina, úgyhogy ő visszalép, Cristina pedig a művészhez költözik. Ekkor megjelenik a művész gyönyörű exfelesége Maria Elena (Penelope Cruz), aki szintén beköltözik emberünk házába, majd vissza az ágyába is. (Ez a muki tud valamit :P) Mi több - a két nő hamarosan egymás ágyába is bekerül. Közben pedig Vicky is végiggondolja az életét, és hirtelen már nem is olyan biztos benne, hogy neki a vőlegénye kell - aki ráadásul hamarosan megjelenik, hogy ott helyben feleségül vegye. Amit meg is tesz. Vicky viszont nemsoká találkozik újra a művésszel, aki a boldog hármas mellett természetesen csakis őrá vágyik - a feljemények gondolom kitalálhatók. Végül aztán machónk magára marad, mert exfelesége újra kidobja, párhuzamosan azzal, ahogy Cristinának is elege lesz, vagy épp ráun a helyzetre. A 2 címbeli csaj pedig visszamegy Amerikába, és továbbra sincs fogalmuk róla, hogy mit is akarnak igazából.

A cselekmény igazán Woody Allenre vall: mindenki lefekszik mindenkivel, a végén pedig mindenki hótt frusztrált és bizonytalan lesz. Mindazonáltal a film áraszt egyfajta latin hangulatot, ami már - mint említettem - Almodóvarra emlékeztet helyenként, bár mondjuk Barcelonában gondolom nehéz lenne másmilyen filmet forgatni. És ez jó.
Ami még tetszett: remekül érezhető a filmben, mit is jelent európainak, illetve még inkább latinnak lenni. És hogy ez mennyire más, mint amerikainak lenni. Van egy jelenet, amiben Vicky egy barcelonai kávézóban beszélget vőlegényével és még 2 amerikai ismerőssel. A csaj, aki már egy ideje Barcelonában van, hallgatja a teraszon játszó gitárost, és látszik, mennyire vágja ezt az egész európai életérzést, kultúrát, levegőt, mindent. Miközben az amerikaiak számítógépekről, a Yankees legutóbbi meccséről és TV-dekóderekről beszélgetnek mellette, mintha otthon lennének Bostonban vagy Atlantában, és abszolút nem érinti meg őket, de még lehelletnyire sem, mindaz ami körülöttük van. Ez pedig marhára jellemző, és marhára érzékletesen van bemutatva.

A színészek persze jók, mindannyian, akiket eddig megneveztem, de azok is, akiket nem. A rendezés szintén tökéletes, a képek, a zene, a hangulat pedig magáért beszél. Úgyhogy ez egy jobbfajta film, annak ellenére, hogy Woody Allen követte el. :)

Íme az előzetes: