... konzul úrhoz van szerencsém?

Áh, üdvözlöm XY vagyok, a következő ügyben hívom. Én most a János Kórházból hívom a pszichiátriáról. Az a helyzet, hogy engem teljesen alaptalanul (sic!) bezártak ide egy zárt osztályra, és azt mondja a főorvos, hogy csak akkor engednek ki, ha valamely családtagom felelősséget vállal értem. Namármost, nekem Lengyelországban él egy házasságon kívül született fiam, akinek Filip a neve. Wrocławban lakik. A címét nem tudom, mert 35 éve nincs vele kapcsolatom. Tisztelt konzul úr, én arra szeretném kérni, hogy segítsen nekem megtalálni az én fiamat Wrocławban, hogy ő felelősséget vállaljon értem, és segítsen nekem kijönni innen!"

NEM KAMA!!! Tényleg ilyen telefont kaptam, ma délelőtt! Wááá!

Még jó, hogy Wrocław a Krakkói Főkonzulátus konzuli kerülete... Illetékességből... :))))))

Közelednek az ünnepek, úgyhogy a napokban megsűrűsödtek a rendezvények is. Csak naplószerűen:
Péntek 1/2 6 fogadás Andiéknál (Andi az amerikai követség tanácsosa - persze magyar :), a lakásán. Kinccel voltunk, aki előtte persze frusztrálta magát, hogy ott majd angolul kell beszélni, de aztán persze belejött és nem akart eljönni sem. :) Onnan 7-re irány a vívóklub karácsonyi ünnepsége. A klub rendezvénye stílszerűen a kerületi torna döntőjével indult, amire persze nem értem oda (kár pedig, mert a bronzérem tuti lett volna - rajtam kívül 3 induló volt, és a 3. helyért nem volt csörte). Csak az ajándékozásra (húzás alapján) és az azt követő általános sütizabálásra és dumálásra értem oda. Egy rakat gyümölccsel és csokival mentem haza - ha az ember végig marad, többnyire megszórják maradékkal.
Szombat: délután 4 a Magyar Egyesület karácsonya. Ákos beszédével indult, aki szokása szerint a szeretet ünnepének apropójából is a kommunisták ostorozására lyukadt ki, de ehhez már hozzá vagyunk szokva :). A magyar iskola diákjai és a magyar szakos hallgatók nagyon aranyos műsort adtak, utána lengyel szokás szerint ostyatörés következett, majd jött itt is a gasztronómiai rész. :) Innen egyenesen mentünk Kinccel Bari Tamásékhoz, a VarsóiMagyarok (azaz a fiatalabb generáció) karácsonyi vacsijára. Vagyis újfent gasztronómia - méghozzá minőségi (Tomi remekül főz).
Jó ideje nem volt ilyen találkozó - mint kiderült a friss hírek terén is lemaradtunk némileg. De azért pótlom a pletykákat, ha valaki nem tudná: Margit szakított Filippel, Marcela 4 hónapos terhes, Borkowski mester pedig (épp tegnap) eljegyezte Annamarit. Andy kissé meghízott amióta utoljára láttuk, valamint először élőben is találkozhattunk Zsolttal (aki eddig csak a listán vitézkedett). Kinc és én pedig állítólag jó hatással vagyunk egymásra. :)))
Na megyek, 8-kor kezdődik a következő parti, ezúttal Lauránál... :)

Dziś po południu całkiem przypadkiem zacząłem ściągać stare piosenki o Warszawie, szczególnie z lat '50-ych, w stylu Chór Czejanda, Młynarski, Fogg, Irena Santor, Połomski, Kurtycz itp.
Wprawiło mnie to w nostalgiczny nastrój, chociaż oczywiście są to przeboje nie z mojego dzieciństwa, tylko z dzieciństwa mojego Taty :). Ale jednak przypomniały mi Warszawę mojego dzieciństwa - stare Jelcze-ogórki, Nysy milicyjne, Syreny i Warszawy, ulicznych sprzedawców napojów z wózkami, pomnik Nike jeszcze na starym miejscu, stare kioski ruchu, tablice z literami A i T przy przystankach i inne takie.
Nie całkiem rozumiem dlaczego - może przez to że z tych piosenek tak demonstracyjnie bije miłość do tego miasta, którą ja też odczuwam? I bo to również miłość do Warszawy, która już nie istnieje i już nigdy nie będzie?
Kurka, piszę jakbym był jakimś przedwojennym staruszkiem... :)

Ilyen az élet.
Egy hétig lazulás és napszemüveg, egész ügyfélfogadások mennek le egy-két vízumkérelmezővel összesen.
Aztán jön egy olyan nap, mint ma: 22 vízum, 25 oldal fordítás felülhitelesítésre (méghozzá csapnivalóan rossz fordítás, egy részéhez nem is adtam a nevem), egy aláírás-hitelesítés, egy útlevélkérelem, egy másik útlevélkérelemhez hiánypótlás, és emellé még egy ideiglenes útlevél iránti kérelem (ami helyben kiadandó, és hihetetlen adminisztrációval jár - ma pluszban még megspékeltetett néhány aranyos számítógépes rendszerhibával, a rendszergazdák pedig Budapesten természetesen épp elérhetetlenek voltak, miközben az ügyfél állt és várt, bingó).
Mindez természetesen egyszerre, alig egy óra leforgása alatt.
Most mihez kapjon ilyenkor az ember? Mármint a fején kívül? :)

Roksana Vikaluk - Barwy

...hajladozó nyírfák erdejében állok, sápadt napfényben, körülöttem a szél suhogtatja a közeli  ágakat, háttérben hallom a távolabbi erdő zúgását. Mindez viszont csak aláhúzza, kipontozza a csendet. Néha hallani csak madárszót, nem dalt, kiáltást inkább...
...máskor az éj sötét kupolája alatt járok, metsző hidegben, hallgatom az erdő zúgását, és megborzongat az érintetlen természet misztériuma. Lépteim csikorognak a hóban, párafelhő körülöttem a lélegzetem. Felnézek a csillagokba - és Isten arcát látom...

Nem tudom, hogy átlagolvasóm mennyire tájékozott a szláv nyelvterület könnyűzenéje terén, de inkább abból indulok ki, hogy Roksana Vikaluk neve valószínűleg nem cseng ismerősen. Nagy veszteség.
Persze könnyen beszélek - érdekes lenne ezt a zenét meghallgattatnom valaki magyarral, hogy benne mit mozdít meg - ugyanazt-e mint bennem, a nagyrészt szlávban...
Amióta itt vagyok hatványozottabban érzékelem, hogy a magyar kultúrából mennyire hiányzik a nyelvi/etnikai/kulturális rokonság eleme. A magyar a környezetéből senkit sem ért, és ezért is (meg persze az ezer történelmi sérelem miatt is) alapjáraton gyanakvással tekint más nemzetekre.
A szlávok közt ez másképp van - ők (írhatnám mi :))) úgy-amennyire megértik egymást, és ami fontosabb, van bennük egyfajta közös szláv lélek, valami, ami összefogja őket, amit éreznek. Mert persze történelmi gyökerű utálkozás köztük is van bőven (elég pl. a lengyel-orosz viszonyra utalni), de az egyszerű emberek, akik nem a politika szemüvegén nézik egymást, megérzik egymással a közösséget.
Bennem ez a zene valami nagyon mélyet és ősit mozdít meg - ezt a közös örökséget.

Egyszerű hangszerelés: elektronika (részben zongorára hangolva) és ének - éteri és misztikus női hang.
A szöveg ukrán - szláv körben ez ugye nem baj.
A dallamok egy része eredeti ukrán népi dallam, egy kisebb része zsidó motívum, a többség saját szerzemény.
A hangszerelés és a feldolgozás után az egész kb úgy viszonyul az ukrán népzenéhez, mint Enya a régi kelta dallamokhoz, talán kevésbé üt át az elektronika - és a hatás emiatt számomra átütőbb. Mindenesetre a misztikumot ugyanúgy kiemeli.
Benne van ebben a zenében egész egykori Kelet (itt Lengyelországban ezen nem Ázsiát értjük :) - a végtelen erdők, a hóborította fenyvesek, a cserzett arcú, egyszerű és bölcs emberek, a hagymakupolás templomokban felcsendülő kórus, a színes zsalugáteres faházak, a hó és a csillagfény és a csend.

Hallgassatok bele itt. Tényleg kíváncsi vagyok, mit hall benne valaki, akinek ez a világ valóban idegen. Osszátok meg velem! :)

Ha valakit bővebben is érdekel - honlap itt.

Ma volt szabad időm, úgyhogy elhatároztam: a cserkészet oltárán áldozom fel, és szöszölök egy kicsit a szövetségi linkoldallal, meg úgy általában. Ha már a cserkészéletem manapság nagyrészt e-mailek, blogok és postok írogatására és honlapszerkesztésre korlátozódik, legalább ebben legyek aktív.
Általában azzal szoktam nekiülni a linkoldalnak, hogy jó, akkor ráteszem azokat a lapokat mikre külön megkértek, de az eredmény mindig az, hogy még ide-oda benézek, ennek-annak utánamegyek, és a végén még egy rakat feltennivalót szedek össze. És persze a már kimentett és feltöltött "végleges" oldalt aztán még háromszor töltöm fel újra. Összességében a betervezett tíz perc helyett inkább órányi elfoglaltság jön össze.
Ma némi profilbővítésre is rászántam magam, és az egy ideje gyűjtögetett (és mostanában gombamód szaporodó) cserkész vonatkozású blogokat is feltettem. A sajátomat egyenlőre nem, majd ha többet írok a cserkészetről, talán akkor érdemes lesz rá... :).
Teknős blogjában viszont találtam valamit, ami nagyon elgondolkodtatott. Először arra gondoltam, hogy ezt meg kéne mutassam Kincnek, neki szoktam mostanában időnként megpróbálni elmagyarázni (haha) a cserkészet esszenciáját - mintha ez lehetséges lenne. "Gotta feel it" ugyebár. De azért néha egyeseknek sikerül valami - és Teknősnek átkozottul nagyon sikerült. (Főleg, hogy közben a Juno Reactor: Angels and Men ment a háttérben - gyilkos kombináció, legalábbis nekem és most). De igazából nem vagyok benne biztos, hogy mindez tényleg arról szól-e, amire Kinc kíváncsi, sőt. Sokkal inkább arról, aki írta, vagy aki valami miatt hozzá hasonlóan már visszatekintőben van az egészre. De valahol benne van az egész esszencia is, csak tudni kell megtalálni. Én meg tudom, nagyon is. Főleg hogy én is Teknőchöz hasonló harmincas veterán vagyok már, bár még nem az a megállapodott házasember, mint ő. :) De mondjuk Kinc nem biztos, hogy ebben is megtalálná, bár ki tudja... (Azért persze próbáld meg, Kinc! :))))
Mindenesetre le a kalappal, Teknőc, ez ott volt.
Nekem eddig egyszer sikerült ehhez hasonlóan ütőst írnom cserkész témában - talán majd megjelenik egyszer az is valahol...

Sokat gondolkodtam azon, vajon a lengyelek mi a fenét szerettek a kommunista idők utolsó, '70-es - '80-as évekbeli fázisán. Mert egy csomószor szembesülök a PRL (A Lengyel Népköztársaság közkeletű rövidítése, általában a múlt rendszerre utalnak vele) iránti nosztalgiával, és nem csak a kezdeti, lelkes újjáépítős idők, hanem a '80-as évek iránt is.

Hétfőn írtam a Monikával folytatott kétszemélyes edzésemről és annak áldásos hatásairól.
Ma nagyon úgy éreztem, hogy beérett az első adag gyümölcs. :) Szinte szányaltam - végre tudatosan odafigyeltem a jellemző hibák kiküszöbölésére.
Ma az edzés végén 3 csörtepárt vívtunk 2:1 felállásban 2x5 találatig, gépen.
Első körben én vívtam Karina és Wojtek ellen - 10:3-ra nyertem (Karina ellen 5:3, Wojtek ellen 5:0 (!)). Második körben Karina ellen Wojtek és én - megint 10:3, nekünk (én 5:1, Wojtek 5:2). Harmadik körben pedig én és Karina Wojtek ellen - 10:8 (én 5:1, Karina 5:7). Mindhárom csörtében a győztes oldalon álltam! :) Tudom, hülye önfényezésnek és dicsekvésnek hat, de a sportban nagyon fontos a sikerélmény, és ez most az volt a javából.
Persze hogy mindez a valóságban mennyit ér, az majd pénteken kiderül, amikor nem csak a saját csoportommal fogok vívni, hanem másokkal is, akikkel szemben jobban fel kell majd kötnöm a gatyám. De igazából alig várom... :):):)

Délután óta Ozric Tentacles-t hallgatok.
Besorolhatatlan és osztályozhatatlan, ugyanakkor abszolút felismerhető és teljességgel egyedi. Az angol wikipedia szerint a zenéjük "can loosely be described as psychedelic" (a magyar wikipedia nem tud róluk) - ez a besorolás sokat elmond. Részint mert "loosely", részint mert a pszichedelikus zene nem egy egazakt zenei stílus, hanem inkább hasonló hangzásvilágú, gyökerű és mondanivalójú zenékre alkalmazott összefoglaló kifejezés, amibe a trancetől az ambienten át a Pink Floydig minden belefér. Magyarán zenei ismérvek alapján az Ozricst besorolni nem lehet.
A hangszerelés összetétele: gitár, szintetizátor, dobok és egyéb perkusszió, basszusgitár, fuvolák és egyéb fafúvósok, elektronikus effektek. Ezt kapd ki. :)
A hangzásvilág a dinamikus káosz állandóan változó szabályszerűség-töredékeinek harmóniája: periodikusan változó ritmusminták (dob-basszusgitár-szintetizátoros bassline-ok), rengeteg effekt, pulzáló gitár, szinti és fúvós szólók, időnként párszor visszatérő dallamelemekkel, amik a periodicitás ritka szigeteiként emelkednek ki a hullámzó kaotikus hangenyvelegből. Néha éterien légies, néha kemény, néha minimalisztikus, mindig változó és meglepetésekkel teli.
Hallgassatok bele megfelelően (analitikus vénával), érdekes intellektuális élmény lesz.

Ui. Ha valaki játszott Starcraftot - a zerg campaign háttérzenéjének alkotója szerintem tuti az Ozricson nőtt fel. Esetleg - az Ozricshoz hasonlóan - egy kis LSD lehetett még a dologban. :)

A mai napot nagyrészt a konzuli archívum rendbetételének szenteltem.
Hát ne tudjátok meg.
Kezdetnek a konzuli iratokat tartalmazó polc elől el kellett hordani az évek alatt felgyülemlett selejtezendő számítástechnikai és egyéb eszközök, kredencnyi monitorok, elsárgult mátrixnyomtatók, borzalmas régi írógépek, pleisztocén korabeli faxok és hasonók halmait. Egy köbméternyi méretű, azonosítatlan funkciójú gépezet (a gondnok kolléga szerint kezdetleges légkondicionáló) elmozdítása meg is haladta erőinket, azt a továbbiakban kerülgettük.
A polcok "felszabadítása" után érdemi munkába kezdtünk: Kinc beizzította a darálót és nekiállt bezúzni a selejtezett aktahalmokat, én pedig a megmaradók közt igyekeztem rendet vágni. 4 évnyi aktát sikerült úgy ahogy gatyába ráznom, bár tartok tőle, hogy ha komolyan átnéztem volna mindent, akkor ezt nem mondhatnám el magamról. Csak így felületesen nézve a dolgokat is szembesültem viszont egyes elődeim iratkezelési fegyelmével. Az hogy egyes években 3 (!!!) teljesen különböző akta is ugyanazt az iktatószámot viselte, még a lightosabb jelenségek közé tartozott. Ha a hiányzó aktákról is készítettem volna kimutatást, az valószínűleg maga is egy hasasabb aktát tett volna ki. Szerencsére ezeket a cuccokat már nagyrészt selejtezni lehetne, csak azért nem teszem, mert van elég hely.
Jelenleg 2000-ben tartunk, még 3 év feldolgozandó, utána 2004-től már megbízható személy kezelte az irattárat. :)
To be continued - holnap.

A mai edzésen csak hárman jelentünk meg a csoportból, így a dolog annyiban érdekesebben alakult, hogy a szokványosnál jobban elmélyedtünk a technikai analízisben. A szokványos bemelegítés és néhány alapgyakorlat után Wojtek és Karina félrevonult egy kardcsörtére, én pedig gépen vívtam Monikával párbajtőrrel, aki minden találat után egyből kommentálta mit csinálok jól vagy rosszul. Egy ilyen 10 perces kis menet alatt esküszöm többet tanultam, mint akárhány korábbi edzés, vagy akárhány "sima" (kommentár nélküli) csörte során. Mondjuk a konklúzió nem volt egészen új - elsősorban a védekezés utáni ellentámadásokon és a fegyver hegyével való "induláson" kell dolgoznom, sokszor kosárral indultam, és a kezem sem tartottam ki eléggé, Monika jó párszor elkapott a karomon jobbról.
A végére aztán még beiktattunk 3 csörtét 5 találatig, mindenki mindenki ellen, párbajtőrrel és gépen. Az elsőben Wojtek 4:1-ről fordított 5:4-re Karina ellen (láthatóan alábecsülte, de a végén összeszedte magát), utána én 5:0-ra mostam le szegény Karinát - és ez egyértelműen a korábbiaknak köszönhető. A végén Wojtek lenyomott 5:3-ra, ez van. Fáradt voltam már... :):):)

Félnapi szöszölés árán elkészült ez a sablon. Az előregyártottak közül egyik sem nyerte el maradéktalanul a tetszésem, sőt a többségüket kifejezetten gagyinak találtam, úgyhogy rászántam egy délelőttöt valami sajátra. Attól tartottam hogy hézagos webszerkesztési ismereteimmel napokig tart majd, de végül meglepően jól boldogultam, bár elég favágó módszerekkel. De mindegy, végülis az eredmény a lényeg.
A skin fantázianeve rendkívül fantáziadús módon "space". Lehet véleményezni, hehe... :)
Nah nemsoká indulok egy családi vacsorára nagybácsimhoz, úgyhogy bye.

Már régen felállítottam magamban egy tételt, amely szerint egy tetszőleges hivatalban felmerülő személyenkénti munkamennyiség valamilyen módon arányban áll a munkaidővel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha pl egy héten 4 napon keresztül gyakorlatilag nincs mit csinálnod, akkor az egész hétre eső munkamennyiség a maradék egy napon fog a nyakadba szakadni.
Nos, tegnap ez a tétel elég fényesen beigazolódott.
Kezdetnek egy fax várt már reggel, mely szerint lecsuktak egy magyart Łódźban. Részegen vezetett a drága - errefelé ez nem szabálysértés, hanem bűncselekmény, kőkemény bírósági ügy. Még a jobbik eset, csak őrizetbe vették (max 48 óra) és nem tartóztatták le, emellett itt élő magyar, aki tud lengyelül. Persze meló ilyennel is van: telefonok, jelentés...
Folytatódott 9-től az ügyfélfogadás keretében 2 hitelesítéssel, az egyik 4 példányban és időben, a másik pedig 16 példányban - és a tisztelt ügyfél természetesen 5 perccel az ügyfélfogadás vége előtt esett be. És természetesen még ma szerette volna a hitelesítést, merthogy neki telefonon azt mondták, hogy ez helyben ugyanaznap megvan. Hja persze...
Még szerencse hogy vízum csak néhány volt.
Emellett kaptam egy e-mailt, mely szerint az a honfitársunk, akinek tegnapelőtt küldték meg talált tárgyként az összes Varsóban elhagyott iratait, természetesen már hazament, és nem fog személyesen értük jönni. Azaz 2 felterjesztés és egy kimutatás az összes kártyáról, cetliről, fecniről, blokkról és névjegyről, ami a kis tárcában lapult. Mindez pedig a ma lezárandó futárba. Közben egy telefon - a német nagykövetség kérdezi, ugye megyek 1-re EU konzuli ebédre, nahát, tényleg nem kaptam meghívót? Azért jöjjek ha tudok - OK megpróbálom... Fentről hívogat a titkárság, hogy mikor kapják már a futárpostát -  összefoglalók, csomagolás, borítékolás...
És emellé még egy telefon Pestről, hogy azonnal tudjam meg, milyen határidővel ad ki turista vízumot a varsói laoszi és kambodzsai nagykövetség. Wááááááááá....
Végül sikerült 1-re beesnem a konzuli ebédre, de tényleg nem rajtam múlt :)

Ui: és ami talán a leglényegesebb: reggel várt egy e-mail mely szerint alá van írva a hosszabbításom... +1 év!

Viszont ma este sikerült 15:9-re lenyomnom Karinát egy edzőcsörtében! Yeah! :)))

Today in the Dips Club I met Jenny and she said she would leave Warsaw in January. She's going back to Sweden to work for the Swedish Parliament, leaving even the foreign service, at least for a while.
For a time I'm slowly experiencing this gloomy aspect of a diplomat's life. Namely, that we're constantly and definitely loosing our friends. In a way we know that it's the normal way of life - people come and go, we're here for a few years only and we go home or somewhere else. Though, it's a bit sad - as soon as we make friends with someone, we meet frequently for a time, and - alas! - he or she is gone, and we'll quite probably never meet again in our lives. Of course we can write e-mails, or make some phone calls (like Oswaldo - of course he forgot about the time zones, and called his friends in Warsaw in the middle of the night :) ) - but we all know, that's not the same any more.
On Tuesday I was on the goodbye party of Luis - he's gonna go back to Ecuador in January as well. Yura went back to Moscow a month ago. Zelda is now back in Jakarta for two weeks, Eric left to Budapest (he's one of the few whom I'll for sure meet), Oswaldo is back in Lima, Emanuele is for almost an year now at his new post in Brazil...
Of course, new people are arriving, new friendships are made. And the day is approaching, when I'll be the one to leave, and to leave my friends here...
Some people change their clothes, cars, flats every month or year.
We diplomats change our friends.
I'm not really happy about it... :s