Sokat gondolkodtam azon, vajon a lengyelek mi a fenét szerettek a kommunista idők utolsó, '70-es - '80-as évekbeli fázisán. Mert egy csomószor szembesülök a PRL (A Lengyel Népköztársaság közkeletű rövidítése, általában a múlt rendszerre utalnak vele) iránti nosztalgiával, és nem csak a kezdeti, lelkes újjáépítős idők, hanem a '80-as évek iránt is.
Magyarországon mindez persze magyarázható azzal, hogy ott a Kádár-korszakban gulyáskommunizmus volt, mindenkinek megvolt a maga (sokszor látszat-) munkája, fizetése, mindent lehetett kapni, volt kis nyaraló, háztáji, Trabant.
Lengyelországban viszont mindez nem volt - csak (főleg a '80-as években) üres boltok, jegyrendszer, hadiállapot.
Úgy látszik viszont, hogy a lengyeleket ez a legkevésbé sem zavarta abban, hogy jól ellegyenek, sőt. Végülis az egész történelmük arról szól, hogy nehéz körülmények közt "voltak el" valahogy.
A héten kétszer is volt alkalmam végighallgatni, hogy milyen szép idők is voltak azok.
Csütörtökön benn volt nálam a "Szuperkovács", ahogy mindenki nevezi. Ezer éve Varsóban élő magyar, van itt egy magyar boltja, régebben egy kis éttermet üzemeltetett. Hivatalos ügyben volt, de azért elnosztalgiázott a régi szép időkről, amikor itt még olyan nehézségek voltak, hogy semmit sem lehetett egyszerűen szerezni, hanem mindent "kombinálni" kellett. Egyáltalán, ez a szó: "kombinować", egyfajta kvintesszenciája a '80-as évek lengyel társadalmának, erről még saját emlékeim is vannak, amikor pl. Jadzia nagynéném "kombinált" mindig csúcshiánycikknek számító Wedel-féle csokis ostyatortát a családi vacsorákra. Ismert valakit, akinek a nővérének az ismerőse ott dolgozott a... - és ebből valahogy lett "torcik".
Szuperkovács is épp azt domborította ki, hogyan "szerzett" annak idején színes tévét olyan módon, hogy mindenféle lengyel fejeseknek segített az akkoriban a magyar kereskedelmi képviseleten működő magyar élelmiszerboltból ezt-azt "kombinálni". A boltnak jókora forgalma volt, heti 2 Magyarországról érkező kamionnyi magyar árut szívott fel - becsülni sem merem, ennek hány százaléka került a magyar kiküldöttek asztalára, és hány százalékát "kombinálták meg" maguknak ilyen-olyan módon az üres boltok közt szükségszerűen találékonnyá vált beavatott lengyelek.
Szerdán Wojtek élményeit hallgattam végig az öltözőben - ő aztán abszolút bajnoka volt a "kombinációnak", valószínűleg jobban is boldogult azokban az időkben (bár most sem kell félteni). Ő annak idején még kispolskira szóló, kifizetett talont is "kombinált" magának ingyen (akkoriban a "népautóra" jó pár évig várni kellett, ha valaki nulláról indult) - sikerült egy külföldi út során "kombinálnia" egy akkoriban csúcsmodern fényképezőgépet, ami egy ismerős fényképésznek megért ennyit. Wojtek amúgy vadászpilóta volt, és mint ilyet 40 évesen már le is szerelték - innentől a "kombinálást" családi vállalkozásként, megélhetésileg űzte, többek közt Magyarországra is jártak a feleségével farmerért, kajáért, hozták haza, és ment a barter. A médivilágba is úgy csöppent bele, hogy elsőként állt rá a videóra - annak idején egy ismerőse által beszerzett özönvíz előtti (még kábeles távirányítóval működő :)) videolejátszó fertőzte meg, ami egy pár hónapig nála volt kölcsönben, megőrzésre. (Egy diáktársa a pártnagykutya apjától lopott 3000 (!) dollárból vette a Pewexben, és értelemszerűen nem tarthatta otthon - ezért a készülék a haveri körben keringett ide-oda, a hozzá tartozó [nagyrészt erotikus tartalmú :)] néhány kazettával együtt. Mellesleg a "tulaj" apjának fel sem tűnt a 3000 dollár hiánya - azért lehetett ott pénz rendesen...) Később egy spanjával Wojtek nyitotta meg az egyik első videokazetta-kölcsönzőt Varsóban, amiből később kiszállt - vesztére, mert azt a bizonyos I.T.I nevű kis gmk-t a társ aztán az ország egyik legnagyobb médiavállalkozásává fejlesztette, amelyhez ma többek közt a tvn televízió is tartozik. Wojtek néha még ma is csinál nekik filmeket. :)
Az én emlékeim persze ködösek erről az időszakról, de én is emlékszem arra, mekkora esemény volt, amikor kisgyerekként találtam az utcán egy plusz tejjegyet. És hogy mennyire fel voltam háborodva, amikor egyik este az esti mese közben megszakadt a tv-adás, és valami unalmas egyenruhás bácsi (ti. Jaruzelski) valamit dumálni kezdett a tv-ben. Nagyon nem értettem, hogy a felnőttek miért hallgattattak el azonnal és a szokásosnál nagyságrendekkel határozottabban, amikor mindezt kifogásoltam, és miért meredtek néma csendben a képernyőre, ahol az unalmas egyenruhás bácsi olvasott épp fel valamit papírról. Mi lehetett ebben olyan érdekes? :)
Az viszont marhára tetszett, amikor az óvodás csoporttal kivittek az Anielewicza és az Okopowa sarkán lévő akkor még üres telekre, és láttuk az Okopowán végiggördülő páncélozott csapatszállító járműveket...
A régi szép idők, ugyebár... :):):)