A mai napot nagyrészt a konzuli archívum rendbetételének szenteltem.
Hát ne tudjátok meg.
Kezdetnek a konzuli iratokat tartalmazó polc elől el kellett hordani az évek alatt felgyülemlett selejtezendő számítástechnikai és egyéb eszközök, kredencnyi monitorok, elsárgult mátrixnyomtatók, borzalmas régi írógépek, pleisztocén korabeli faxok és hasonók halmait. Egy köbméternyi méretű, azonosítatlan funkciójú gépezet (a gondnok kolléga szerint kezdetleges légkondicionáló) elmozdítása meg is haladta erőinket, azt a továbbiakban kerülgettük.
A polcok "felszabadítása" után érdemi munkába kezdtünk: Kinc beizzította a darálót és nekiállt bezúzni a selejtezett aktahalmokat, én pedig a megmaradók közt igyekeztem rendet vágni. 4 évnyi aktát sikerült úgy ahogy gatyába ráznom, bár tartok tőle, hogy ha komolyan átnéztem volna mindent, akkor ezt nem mondhatnám el magamról. Csak így felületesen nézve a dolgokat is szembesültem viszont egyes elődeim iratkezelési fegyelmével. Az hogy egyes években 3 (!!!) teljesen különböző akta is ugyanazt az iktatószámot viselte, még a lightosabb jelenségek közé tartozott. Ha a hiányzó aktákról is készítettem volna kimutatást, az valószínűleg maga is egy hasasabb aktát tett volna ki. Szerencsére ezeket a cuccokat már nagyrészt selejtezni lehetne, csak azért nem teszem, mert van elég hely.
Jelenleg 2000-ben tartunk, még 3 év feldolgozandó, utána 2004-től már megbízható személy kezelte az irattárat. :)
To be continued - holnap.
Csontvázak a szekrényben
2007.12.04. 22:12 | külképviselet | 2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://mission.blog.hu/api/trackback/id/tr19252676
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kin 2007.12.05. 21:15:42
csak annyit, hogy a kollégáid szerint is totál szabályszerűen csinálsz mindent, ezek után tehén legyen tarkán aki győzi az iramot (felhívom figyelmed mai zoknizatomra alias von Kuh... remélem veszed)
Janka 2007.12.07. 20:19:48
Szia Kinga és Subi!!
Anna említette az oldalt szóval gondoltam megnézem.
Ja és Kinga:Pocok meg lett műtve és most tiszta depresszióban van.:(
Olyan cuki,de egyben sztem már nem is szeret(legalábbis nem fejezi ki)
Anna említette az oldalt szóval gondoltam megnézem.
Ja és Kinga:Pocok meg lett műtve és most tiszta depresszióban van.:(
Olyan cuki,de egyben sztem már nem is szeret(legalábbis nem fejezi ki)

Utolsó kommentek