Właściwie dziwne, że żyjąc już od tylu lat w Polsce, dopiero się dowiedziałem o kiedyś ponoć całkowicie pospolitym, a i dziś często praktykowanym zwyczaju wysadzania petard i strzelania w Niedzielę Wielkanocną. Kiedyś podobno i w miastach było powszechne, że wcześnie rano, ok. 4-ej czy 5-ej, ludzie budziły wybuchy petard czy też innego dostępnego sprzętu pirotechnicznego. Ponoć wywodzi się to z tego, że tak budzono ludzi przed poranną mszą i procesją resurrekcyjną, która się tradycyjnie zaczyna o 6-ej rano.

Ostatnio wujek Bogdan właśnie wspominał, jak w dzieciństwie (znaczy w latach '50-ych) z wujkiem Tomkiem i chłopakami z sąsiedztwa "strzelali z klucza" wcześnie rano w Niedzielę Wielkanocną: otwór w środku długiego klucza napełniali fosforem z łebków zapałek, wtykali gruby gwóźdź, potem ciskali "pociskiem" w ścianę. I robili to w klatkach schodowych domu na Żoliborzu, czyli nie tam na jakimś Wygwizdowie. Wyobrażam sobie, jaki to mogło mieć efekt. A rodzice takie wybryki tolerowali, bo przecież taki był zwyczaj. Jedynym zastrzeżeniem wujka Tadeusza (ich taty) było to, żeby nie robili tego w ich klatce, tylko w sąsiedniej. :)))))

Babcia Kingi natomiast opowiadała, jak parę lat temu po procesji ostro zaprotestowała u ówczesnego księdza proboszcza, bo w trakcie procesji miejscowi chłopcy, idąc przed procesją, przez cały czas ciskali na około petardami. A ona przyszła na procesję, a nie na wojnę jakąś, i jak to tak dalej pójdzie, to w przyszłym roku nie przyjdzie na procesję. Ksiądz jednak wybuchy tolerował. (Obecny już nie, więc "strzelcy" współcześnie już nie idą przed procesją, tylko hałasują wcześnie rano, jak w innych miejscach.) Pies babci panicznie boi się wybuchów, więc ma w ciągu roku dwa krytyczne dni: Sylwestra i właśnie Niedzielę Wielkanocną.

Ja z dzieciństwa nie mam żadnch osobistych wspomnień o takim zwyczaju, a odkąd mieszkam znowu w Warszawie, też się z niczym podobnym nie zetknąłem. Możliwe, że w takiej bardziej cywilizowanej Warszawie to było przeszłością już w latach '80-ych, nie mówiąc już o naszych czasach. Może i lepiej, jeśli chodzi o budzenie się rankiem, jednak wolę budzik od wybuchów petard. :)

Rég volt ennyire szerencsétlen napom.

Kezdődött azzal, hogy a tegnap esti fogadás előtt eszembe jutott, hogy nincs nálam névjegykártya, ezért odamenet még beugrottam érte a kövire. A belépőmet a fogadás után gondosan a másik öltöny zsebében hagytam, anélkül mentem ma be. Emellé pedig sikerült a mobilomat is otthon hagyni.
Benn aztán nem elég, hogy nem tudtam szinte sehova bemenni (mindenhol kopognom kellett vagy megkérni valakit hogy engedjen be), ráadásul délután kimentem a váró melletti wc-be, mintha minden normális lenne, és csak akkor jutott eszembe mit is csináltam, amikor a 100 kilós golyóbiztos acél páncélajtó már becsukódott mögöttem - azon kilincs pedig csak a másik oldalon van... Kártya a kinyitásához ugye nuku, és még telefon sem volt nálam, hogy valakit megcsörgessek: jöjjön engedjen ki. Kati ma már lenn volt elvileg, de épp ebédelt, úgyhogy - írd és mondd - egy teljes órát ültem a váróban, amíg Kati visszajött és kiengedett. Halál.
Meló után folytattam az ámokfutást :s. 5-re Tadeusz bácsikám 97. szülinapi partijára voltam hivatalos, ahova késve érkeztem a dugók miatt, meg mert előtte egy virágboltban vettem neki egy szép cserepes virágot. A parti megvolt (megint egy rakat süteménnyel meg tortával), én meg később jöttem, előbb mentem - 6 után leléptem edzésre. Az edzőcucc nálam volt, azzal nem volt gond, de amikor kiszálltam a kocsiból a klubnál, akkor észleltem, hogy nincs nálam a táskám. Arra emlékeztem, hogy a virágboltban még megvolt, mert ott fizettem, és benne volt a pénztárcám (és nem mellesleg a lakáskulcsom is). Erősen reménykedtem, hogy a táska a wujeknél maradt, és nem a virágboltban hagytam el, mert akkor keresgélhettem volna fedelet a fejem fölé éjszakára. :s

Az edzésen mindenesetre harcoltam, és jól is (7 győzelem 3 vereség), bár kontaktlencse persze nem volt nálam, szemüvegben vívni meg nem egy kéjhömpöly, mert folyton félrecsúszik a maszk alatt, összekoszolódik, minden baj van vele.

Edzés után aztán (miután nem tudtam odatelefonálni és rákérdezni ugyebár, nem lévén nálam tella) mentem vissza a nagybácsimhoz Żoliborzra, erősen reménykedve benne, hogy a táskám ott van. Szerencsére ott volt, és ezzel nagy kő esett le a szívemről, mert ki tudja mihez kezdtem volna, ha a táska az addigra már rég bezárt virágüzletben marad. :s Na és onnan aztán haza a város másik végébe - 9-re érkeztem meg.

Na ilyen napokat nem kívánok senkinek, meg saját magamnak se a jövőre nézve. :)))

Lementek az ünnepek, amiket ugye magányosan töltöttem, bár persze valójában korántsem magányosan. Húsvét vasárnap Tadeusz bácsinál, húsvét hétfőn Bogdan bácsikáméknál ebédeltem, hétfőn este pedig még Kinc családjánál is tiszteletemet tettem Młochówban. A locsolkodás persze kimaradt, de abban amit errefelé művelnek ilyen címen, abban nem szívesen vennék részt amúgy sem. Főleg mint szenvedő fél... :s

Újra és újra érzem ilyenkor, mennyivel könnyebb így lenni távol otthonról, hogy itthon vagyok közben. :)

Wesołego jajka! :)

Ui.: Ma már beindult a diplomáciai nagyüzem is: este az Albánia és Horvátország NATO csatlakozása alkalmából tartott fogadáson voltam a Bristolban. Összességében ez azt jelenti, hogy szombat óta egyszer sem ettem itthon reggelin kívül semmit. :)

Egy mezei diplomata megpróbáltatásai az egészséges alvás érdekében. :s

Na most meg fordítva sült el minden: a fegyverem érintkezési hibája miatt ma MINDEN csörtét elbuktam, és az volt az idegesítő, hogy én ugyan éreztem hogy valami nem kóser, de időnként bejelzett a készülék, úgyhogy nem állították le a harcot. Mire az utolsó előtti csörte előtt szétszedtem az érintkezőt, és Monika megcsinálta (szerencsére nem tört el a rugó, csak beakadt), már késő volt, ráadásul 2 olyan ellenfél volt hátra, aki ellen tökélestesen működő fegyverrel sem mentem volna semmire.

Egyszer fenn, egyszer lenn, wazz... :(

Ui. Kinc ma hazautazott az ünnepekre, úgyhogy bús magányosságban maradok itt egy időre. Bár valamennyire még tart a mosolyszünet köztünk, én bizakodó vagyok - és nagyon fog nekem hiányozni a Másik... :(

Tegnap reggel jött volna a futárposta a reggeli Malév-géppel, és én lettem volna a "repteres", aki kimegy érte.
Fel is keltem tegnap reggel egy órával korábban, épp mosakodtam, amikor telefonált Péter: szóltak Budapestről, hogy törölték a járatot, posta nem jön, majd a ma reggeli géppel, úgy készüljek hogy ma reggel megyek a reptérre. Zsír.
Ma reggel fel is keltem reggel egy órával korábban, épp mosakodtam, amikor telefonált Péter: szóltak Budapestről, hogy a járatot ugyan nem törölték, de a járat személyzete nem magyar állampolgárságú (oroszok), így diplomáciai futárposta nem küldhető velük. Majd az esti géppel küldik, úgy készüljek, hogy este 7-re megyek a reptérre. Mégzsírabb. Még jó hogy ma nincs edzés, amit elbuknék miatta...
Este 7-kor aztán sikerrel át is vettem a futárpostát, harmadik nekifutásra, az immár magyar személyzettel és immár kiérkező :) magyar repülőgépen.

Valahogy mintha nemzeti légitársaságunk orosz kézbe kerülése nyomot hagyott volna a dolgokon...

Egyébként meg alig bírtam mozogni este, mert 2-kor Verával (szerb konzul asszony) ebédeltem a szerb kereskedelmi irodában működő zártkörű szerb étteremben, és az efféle balkáni tradíció szerinti ebédek nagy mennyiségű és jó minőségű, főleg húsféle kajával járnak. Volt leves, Karadjordje-rolád (fűszerezett juhtúróval töltött hústekercs) rizzsel és salátával, baklava - a végére alig mozdultam... (Az éttermet most nem elemzem, mert oda csak olyan jut be, aki a) szerb, b) egyéb volt jugoszláv, c) az előző két pont valamelyikében említett személy kíséretében érkezik. :) Mindenesetre Vera elmondása szerint minden alapanyag Szerbiából érkezik, a Szófia-Varsó viszonylatú heti többszöri autóbuszjárattal, úgyhogy friss és autentikus minden. És ez érezhető is.

Vadmacska kerestetik.

Az Opolei és Alsó-sziléziai Vajdaság állattartóit március közepe óta tartja rettegésben egy titokzatos nagymacska. Sokan látták már, valaki le is filmezte telefonnal. Hagyott nyomokat is - lábnyomok és széttépett baromfik, malacok, borjak, őzek formájában.

Csak éppen az erdészeti, katasztrófavédelmi és egyéb hatóságokból csinál bolondot: 3 hete nem tudják elfogni. Ja és a tudósokból, akik a nyomok alapján nem tudnak semmi közelebbit megállapítani róla, azon túl hogy nagy termetű, magányos életmódot folytató macskaféle ragadozó. Valószínűleg puma, leopárd vagy hópárduc. Hogy hogyan került Lengyelországba, rejtély.

A lengyelül értők bőséges cikk- és videoanyagot taláhatnak itt, itt és itt - a titokzatos cicával több híradó is foglalkozott, helyszínre küldött riporterekkel.

A magam részéről marha kíváncsi vagyok, mikor kapják el a titokzatos macskát, és minek bizonyul majd a végén... :))

A héten egyedül vagyok a hivatalban, Kati helyettesít odafenn. Úgyhogy természetesen diliház van.

Ma gyönyörű volt az idő, úgyhogy elmentünk Kinccel délben sétálni kicsit a környéken. A fő célpont az Okrężna utcában kiállított kis mozdony volt, amit Kinc már sokszor látott a buszból, de közelről még sosem. Körbesétáltuk az egykori Fort Sadybát (régen Varsó erődrendszerének volt a része, most park és múzeum van itt), és az egyik kerítésen észrevettünk egy sor tablót. Mint kiderült, egy kisebbfajta helytörténeti kiállításba botlottunk, mely az egykori magas katonatiszti telep házairól szólt. Szinte minden házon lógott egy tabló, ami korabeli fotókkal illusztrálva leírta a ház történetét - és háború előtti lakói profilját. A házak többségében tábornokok és hasonlók laktak, de itt élt egykor pl. Józef Beck akkori lengyel külügyminiszter is. Az egyik házban pedig, fotók tanúsága szerint, még Piłsudski marsall is megfordult egy feketére, katonatiszt ismerősével ülve a teraszon. Nem semmi... És jó ötlet egy ilyen kis kiállítás, máshol is lehetne csinálni.

Visszafelé pedig - ebédidő lévén - beültünk ebédelni egy kis pizzériába a Powsińska mellett, Segment a neve. (Honlap nincs.) Hát, ez viszont nem volt túl jó ötlet. Kezdetnek, a pincér egy afféle HMCS gyerek volt, fel-alá parádézott az izompólója alatti izmait dudorítva, és próbált lazázni, ergo eleve antipatikus volt. Emellé viszont elég lassan hozta ki a dolgokat, ami annyiban az ő sara is volt (nem csak a konyháé), hogy kb 10 percenként kisétált cigizni, vagy az épp az utcán megjelenő mindenféle haverjaival (köztük kemény bőrjakós motorosokkal) jópofizni.
Ami a kaját illeti: az előételnek kért rákos és sonkás ciabattit odaégették kissé, a bolognai lasagna, amit kértem, ugyan jól nézett ki, de ízre nekem nem volt az igazi (nem volt édeskés, aminek szerintem lennie kellene). Kinc salátája sem volt valami jó. A végén pedig fagyikelyhet kértem, ami viszont kifejezetten gáz volt: íztelen vizes fagyi, amiben kb. csak a tejszínhabnak és a tetejére szórt mazsolának volt bárminemű íze.
A kialakítás - hát, vegyes, Kincnek a bútor tetszett meg az egészben (azért is jöttünk ide), de azon kívül semmi különös: a falon szépnek és ötletesnek indult, de befejezetlen festmény, IKEA bútorok.

Összességében az értékelésem: * (felejtsétek el).

Legközelebb jobb helyet keresünk. :)

A mozdony az Okrężnán - sajna nem eredeti, az egykor ténylegesen erre járó Varsó-Piaseczno kisvasútból csak néhány állomásépület maradt fenn, jármű nem.

Elmentünk tegnap Kinc családjához Młochówba (cipővásárlással egybekötve a Maximusban és Jankiban), este pedig elmentünk moziba. A film: The Gran Torino (Clint Eastwood rendezésében és főszereplésével).

Ez a film tetszett.

Cseh napom volt ma. :)

Kezdetnek EU konzuli ülés a cseh követségen. Maga az ülés szokás szerint fölöttébb izzadtságszagú volt, és a témák 80%-a nem is konzuli szakmai kérdés volt, de hát az ilyesmit megszoktuk. :) Mondjuk amúgy szerintem fel lehetne értelmesen tölteni tartalommal ezeket az üléseket (nekem lennének is ötleteim), csak hát ugye nem mi vagyunk az EU-elnökség.
Mindenesetre a cseh kolléganő újításként bevezette, hogy az ülés közben egy ebédre is meghívott minket a követségen, és - természetesen - jellegzetes cseh kajára. Úgyhogy volt sonka és juhsajt, utána jellegzetes marhaszelet édeskés mustáros szósszal és knédlivel, a végén valami habos sütkó, és ehhez morvaországi bor vagy - naná - cseh sör. :)

Este pedig folytatódott a téma, mert Kinccel elmentünk vacsorázni a sulija után, és a Szwejkben (Švejk) kötöttünk ki (amiről már írtam kritikát). Helyet foglalni nem lehetett, úgyhogy kellett egy kicsit sorban állni, de mire Kinc megérkezett, már volt asztal szerencsére. Tolni pedig egy kb. kocsikerék méretű rántott húst toltam sült krumplival és salátával, desszertnek pedig csokikrémet, ott volt a topon. De hát a Szwejk az ugye a Szwejk. :)

Dobrý večer všeckím! :)

Ma megint harcos nap volt, és elég sokan összegyűltünk, úgyhogy 15 csörtét harcoltam, és végre megfelelő formában lemészároltam mindenkit aki az utamba került és reálisan verhető volt. :) Kivéve hogy Beata 5:4-re lenyomott, pedig ő kötelező lett volna. De így is megnyertem 10 csörtét (köztük régi mumusok ellen is, mint Agnieszka és Maciek) és az 5 amit elvesztettem az Beatán kívül csak olyan volt akinél ez belefér: Monika, Kasia, Michał és Sylwek.

Úgyhogy szép az élet :)

Egy kétnapos łódźi "túráról" értem épp vissza - tipikusan lengyel volt.

Kezdődött a Szt. Hedvig lengyel királynő (Nagy Lajos lánya ugyebár) nevét viselő iskolák találkozójával. Hedvig királznő nagy becsben áll errefelé, a köztudatban olyan királynőként él, aki az ország érdekeit a sajátja elé helyezte, törődött a néppel, és sokat áldozott nemes célokra (többek közt az ékszereit a krakkói egyetem fejlesztésére fordította). Ennél fogva országosan mintegy 200 iskola viseli a nevét - ezen a találkozón "szerencsére" csak az a 16 képviseltette magát, amelyek a łódźi vajdaságban működnek.
Az ünnepség során viszont minden iskola rövid műsorral volt hivatott bemutatkozni - amikor ezt meghallottam, már éreztem hogy nem kisebbfajta tortúra vár. Persze a helyiek rögtön megnyugtattak, hogy a műsorokra iskolánként 10 perc van előirányozva, de ez engem nem különösebben töltött el nyugalommal. Láttam én már karón varjút...
Emellett viszont a helyi lengyel-magyar baráti társaság (amely vastagon benne volt a szervezésben, a tb-konzul úrral együtt) elkövetett ellenem még egy merényletet: a műsorok után következő "középkori műhely" keretében előirányozták nekem, hogy tartsak a gyerekeknek egy foglalkozást magyar nyelvből. Persze előre nem szóltak, csak ott helyben. Aranyos...
Végül a magyar nyelvleckét megúsztam, mert - természetesen - jól elhúzódtak a műsorok.
Az elején dobszóra behozták a résztvevő iskolák zászlóit, majd sorban jöttek a beszédek: az igazgatónő, én, a tb-konzul úr, a körzeti tanügyi felügyelő, az önkormányzat képviselője, a szülői munkaközösség képviselője, és ki tudja ki mindenki még. Majd jött a "művészeti rész": vagy 4 különféle feldolgozásban volt alkalmam végigkövetni Szt. Hedvig életét, emellett vagy 8 iskola történetét, életének fontos és kedves eseményeit nézhettem végig fényképekkel dúsított pps-prezentációkban. Emellett még 3 iskolai himnuszt is végighallgattam: az ilyesmi errefelé általában Lagzi Lajcsis lakodalmas stílusú, diszkós dobprogram felett kalimpáló szinti-kíséret melletti gyerekkórust jelent, az iskola patrónusát dícsőítő banális szöveggel.
Egy ilyesfajta lengyelországi iskolai ünnepély mindig megmozdít bennem 2 eretnek gondolatot. Mint annak a generációnak a tagja, aki az általános iskolát még nagyrészt a rendszerváltás előtt végeztem, és még voltam úttörő is, ez az egész mindenestül a régi iskolai április 4-i ünnepélyeket idézi. Pajtások vigyázz, fogadás balról, zászlónak tisztelegj. Ez felér egy időutazással a '80-as évek közepe-vége felé. Hogyhogy itt mindezek a sallangok ilyen jól megvannak továbbra is?? Másrészt, mint cserkészvezető, ezt az egészet pedagógiai szempontból mindenestül elhibázottnak és kontraproduktívnak tartom. Az egész nem a gyerekeknek szól (max talán azoknak, akik szerepelnek valamely előadásban), hanem inkább maguknak a tanároknak és a díszes vendégeknek. A gyerekek az egészet unják, főleg a beszédeket, de egy idő után a műsorokat is (főleg a kamaszabbak, és főleg amikor már órák óta tart a tényleg nagyon aranyos, lelkes és sok munkával készülő, de mégiscsak vaskos amatőrködés a színpadon). Úgyhogy persze nem figyelnek oda, dumálnak, hülyéskednek, röhögcsélnek. A tanárok meg közben ezerrel próbálják fegyelmezni őket, ahelyett, hogy átgondolnák, és valami nekik célzottabbat találnának ki az ilyesfajta ünnepségekre. De hát ugye ez a hagyomány, és az nagyon fontos dolog...

Végül aztán az egész véget ért, elég későn ahhoz, hogy már ne tudjak ott maradni a "középkori műhelyre" magyarórát tartani. Magát a műhelyt viszont szívesen megnéztem volna, mert ez viszont már jó, gyerekeknek való program lehetett (elmondás alapján): középkori táncok, kézművességek tanulása, lovagi torna, jelmezgyártás és hasonlók. Majdnem mint egy cserkészprogramon, már csak a kerettörténet hiányzott. :)
Viszont még belefért részt vennem a vendégeknek adott ebéden :), aztán irány a tb-konzulátus még elintézni ezt-azt, aztán a szálloda.

Másnap reggel tartottam egy rögtönzött ügyfélfogadást a szálloda halljában, egy magyar-lengyel házaspár ide jött a házasságát és az újszülött babáját anyakönyveztetni és útleveleket intézni, hogy ne kelljen nekik Varsóba felutazni. Vicces volt ahogy a hallban az asztaloknál töltögettük ki a millió papírt. :)

Aztán jött a program másik fele: a łódźi "acél 13-as" Bem cserkészcsapat 85 éves jubileumi ünnepsége. Ez az iskolainál nagyságrendekkel gyerekbarátabb volt ugyan, de Magyarországon ez is hardcore kategória lett volna, főleg a cserkészrendezvények mezőnyében. Itt is volt csapatzászló, voltak beszédek, volt jó sok vigyázzban állás, de azért ennek mégis hamarabb vége lett, a beszédeket rövidre fogták (én is), és az egész után bulisabb rész jött: diavetítés, gitáros éneklés, kaja-pia, ilyesmi. És találkoztam nem mellesleg szilágysomlyói erdélyi magyar cserkészekkel is, a 13-as testvércsapatával, akik kijöttek erre az ünnepségre nyolcan (a vezetőjük, egy 50 körüli emberke, és 7 kiscsaj :))

Mivel viszont ez a rendezvény már jócskán délután kezdődött, nem maradhattam sokáig, hogy estére visszaérjek Varsóba, úgyhogy egy idő után leléptem. Pedig itt szívesen maradtam volna még...

Az még a folklór kategóriába tartozik, hogy szolgálati kocsival tettem meg ugye az utat, amit a köviről kellett elhozni, és ott letenni amikor visszaértem. Elvileg mindezt egyedül abszolválhattam volna az új házirend szerint: kövire bemegy a kapott kulccsal, kocsikulcsot felvesz, garázst a távirányítóval kinyit, kocsiba beszáll, a kocsiban lévő távirányítóval kaput kinyit, elgurul. Este ugyanez vissza.
Hát ehhez képest ahogy ment: reggel 1/2 7-re kövire bemegy, kocsikulcsot felvesz, udvarra kimegy, távirányítóval nyitNÁ a garázsajtót, nem nyílik, szitkozódik, felhívja mobilon Zolit, Zoli felébred, kómás, mondja hogy hívjam Zbyszeket, Zbyszeket felhív, Zbyszek házon kívül, negyed óra múlva jön. Konstatál hogy az késő, mert úgy elkésik, Zolit újra hív, Zoli kómázik, felöltözik, tököl, végül lejön, megállapítja hogy a távirányító rossz. Zoli elmegy elemet keresni, közben megjön Zbyszek, elmegy a másik távirányítót megkeresni, de nem találja, mert az agyas sofőrök mindig hazaviszik magukkal. Tökölés, Zoli szerel, végül Zbyszek a pincéből a raktáron át egy szellőzőnyíláson bemászik a garázsba (aminek belülről nincs ajtaja az épületbe, ami építészeti agyrém, mi van ha tűz üt ki pl.???), kiakasztja a távirányító mechanizmust (amit csak belülről lehet persze), és kézileg kinyitja a garázsajtót. Ekkor kocsiba be, és minden sebességkorlátozásra fittyet hányva tépés Łódźba, nehogy elkéssek.

Visszajövet pedig: kaput kinyit, udvarra beáll, kocsit bezár, próbál bemenni a hátsó kapun: nem nyílik. Szitkozódik, telefonál, Katit szegényt felébreszt (este 9 után), Kati kómázik, vacakol, felöltözik, kijön, beenged - és elmondja, hogy szorul az alsó zár (amihez mindenkinek van kulcsa), ezért mostanában a felsőt zárják (amihez viszont csak neki és a Zolinak van). WÁÁÁÁÁ!!!!!! Éljenek az átlátható, munkatársbarát procedúrák...

Csináltam egy nagy hülyeséget, amin Kinc teljes joggal kiakadt. :(

Most morci van...

Remélem rendbejönnek a dolgok azért, szorítsatok...

Otthon voltam hétfőtől csütörtökig - mivel a dolog meglepetés volt a blog egyik rendszeres olvasójának, nyilván nem írhattam róla...

Jó volt otthon lenni a családdal...

És persze utólag is, BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, ANYA!!! :))