Rég volt ennyire szerencsétlen napom.

Kezdődött azzal, hogy a tegnap esti fogadás előtt eszembe jutott, hogy nincs nálam névjegykártya, ezért odamenet még beugrottam érte a kövire. A belépőmet a fogadás után gondosan a másik öltöny zsebében hagytam, anélkül mentem ma be. Emellé pedig sikerült a mobilomat is otthon hagyni.
Benn aztán nem elég, hogy nem tudtam szinte sehova bemenni (mindenhol kopognom kellett vagy megkérni valakit hogy engedjen be), ráadásul délután kimentem a váró melletti wc-be, mintha minden normális lenne, és csak akkor jutott eszembe mit is csináltam, amikor a 100 kilós golyóbiztos acél páncélajtó már becsukódott mögöttem - azon kilincs pedig csak a másik oldalon van... Kártya a kinyitásához ugye nuku, és még telefon sem volt nálam, hogy valakit megcsörgessek: jöjjön engedjen ki. Kati ma már lenn volt elvileg, de épp ebédelt, úgyhogy - írd és mondd - egy teljes órát ültem a váróban, amíg Kati visszajött és kiengedett. Halál.
Meló után folytattam az ámokfutást :s. 5-re Tadeusz bácsikám 97. szülinapi partijára voltam hivatalos, ahova késve érkeztem a dugók miatt, meg mert előtte egy virágboltban vettem neki egy szép cserepes virágot. A parti megvolt (megint egy rakat süteménnyel meg tortával), én meg később jöttem, előbb mentem - 6 után leléptem edzésre. Az edzőcucc nálam volt, azzal nem volt gond, de amikor kiszálltam a kocsiból a klubnál, akkor észleltem, hogy nincs nálam a táskám. Arra emlékeztem, hogy a virágboltban még megvolt, mert ott fizettem, és benne volt a pénztárcám (és nem mellesleg a lakáskulcsom is). Erősen reménykedtem, hogy a táska a wujeknél maradt, és nem a virágboltban hagytam el, mert akkor keresgélhettem volna fedelet a fejem fölé éjszakára. :s

Az edzésen mindenesetre harcoltam, és jól is (7 győzelem 3 vereség), bár kontaktlencse persze nem volt nálam, szemüvegben vívni meg nem egy kéjhömpöly, mert folyton félrecsúszik a maszk alatt, összekoszolódik, minden baj van vele.

Edzés után aztán (miután nem tudtam odatelefonálni és rákérdezni ugyebár, nem lévén nálam tella) mentem vissza a nagybácsimhoz Żoliborzra, erősen reménykedve benne, hogy a táskám ott van. Szerencsére ott volt, és ezzel nagy kő esett le a szívemről, mert ki tudja mihez kezdtem volna, ha a táska az addigra már rég bezárt virágüzletben marad. :s Na és onnan aztán haza a város másik végébe - 9-re érkeztem meg.

Na ilyen napokat nem kívánok senkinek, meg saját magamnak se a jövőre nézve. :)))