Hát mit is mondjak, a ma reggeli kelés nem ment könnyen.
De sajna csak annyi könnyítést engedhettem meg magamnak, hogy 8 helyett 9-re mentem be, mert akkorra már muszáj volt, kezdődött az ügyfélfogadás.
De igazából az ami érdekes volt ma, az a Kutchera-merénylet évfordulója, és a szokásos ünnepség a nagykövetség előtt.

1944 február 1-én az AK (a lengyel ellenálló Honi Hadsereg) "Parasol" csoportja hosszas előkészületek után sikeres merényletet hajtott végre Franz Kutchera varsói Gestapo-főnök ellen, aki kegyetlen módszerekkel, tömeges kivégzésekkel stb. próbálta fenntartani a rendet Varsóban. Az akció résztvevői közül néhányan meghaltak közben, néhányan menekülés közben vesztették életüket (ketten az akkori Kierbedzia hídról a Visztulába ugrottak), többen azonban túlélték a háborút. Egyikük ma is él, és fáradhatatlanul szervezi évente az évfordulós megemlékezéseket.
A merénylet pontos helyén, a követséggel szomszédos egykori jugoszláv, majd szerb nagykövetség előtt emlékmű áll, az ünnepség (beszédekkel és koszorúzásokkal) mindig ott kezdődik. Ezután vonulnak át a résztvevők a követség elé - itt végeztek ugyanis ki a németek a merénylet után elrettentésül több tucat véletlenszerűen összefogdosott varsói lakost. Az emléktábla a követség falán van, ide csak a koszorúkat hozó delegációk jönnek be. A főszervező néni idén már tolószékben érkezett, tavaly - bottal ugyan - de még járt. :( Sajnos van egy olyan érzésem, hogy ilyen ünnepségek csak addig lesznek, amíg ő él és megszervezi...
Az ünnepségen - férje nevében - beszédet mondott és koszorúzott az amerikai nagykövet felesége, voltak katonák, rendőrök, cserkészek, AK-s veteránok, az egyszerű járókelők is sokan megálltak és csatlakoztak. Egyáltalán, sokkal nagyobb volt az érdeklődés, mint egy hasonló "helyi érdekű" rendezvényen Magyarországon lenne.
Mint minden évben, idén is - azon túl hogy beengedtük őket - magunk is felsorakoztunk páran a kollégákkal a kapunál, üdvözöltük a szervezőket, nagykövet úrral megkoszorúztuk a táblát, már előtte tettünk ki mécseseket.
A szervezők - mint minden éveben - megemlítették és megköszönték a magyar nagykövetség közreműködését.
Valahogy így is kell ennek lennie.

(Nawiasem mówiąc, swoją drogą nie rozumiem tylko, dlaczego główna część uroczystości odbywa się w miejscu zastrzelenia Kutchery, a nie w miejscu wymordowania niewinnych warszawiaków. Bo pomnik z tablicą stoi w miejscu śmierci Kutchery, tam składana jest większość kwiatów i zniczy. Do tablicy upamiętniającej niewinną śmierć warszawiaków na ścianie ambasady przychodzi już tylko część uczestników uroczystości, kwiatów też jest zawsze zdecydowanie mniej. A tak w efekcie - chociaż na pewno nieświadomie - jednak czci się miejsce śmierci i "grób" kata, a nie ofiar. A to trochę jednak dziwne...)

Egyébként ma egész nap a tegnapi tureki kirándulás utózöngéivel foglalkoztam, biztos jó nagy lesz majd a telefonszámla. De végül délután 3-ra sikerült elintézni mindent: a roncsban később megtalált tárgyak is átkerültek (faxon átküldött és telefonon lefordított jegyzőkönyv kíséretében) a családhoz, szerencsére előkerültek az EU-s egészségbiztosítási kártyák is, így minden sötét felhő elszállt. Ráadásul a könnyebben sérült sofőr már holnap, a családdal együtt hazamehet.
A körülményekhez képest abszolút happy end.

Délután pedig végre egy jót aludtam (csak Kinc egyetemre szállításával megszakítva), még ha a vívást el is buktam miatta.

És hogy nekem is legyen happy endem: véglegesítésre került az egyiptomi utunk. Február 13-27 közt nélkülöznötök kell majd napi szösszeneteimet itt a blogon... :)