Na persze, ennyi lett az ígért napi frissítésből... :s Otthon sajnos azóta sincs net, itt a melóban viszont nagyrészt azért mégiscsak dolgozni kell.

Ugyanakkor viszont örvendetes előrelépés, hogy a bútorszállítás tegnap befejeződött. Az újabb halasztási tényező (vagyis az, hogy Zoli meghúzta a lábát és nem bírt normálisan járni sem) végül bejött, de nem állított meg: egyéb segéderőket toborozva végül kedd és szerda folyamán sikerült 3 menetben kiszállítani a maradék bútort. Ami sajna elég szedett-vedett: a 3 dugig tömött követségi bútorraktár tartalma vagy selejt, vagy totál stílustalan, vagy valamiért nem adható ki. A maradékból nagy nehezen sikerült úgy-ahogy bebútorozni a kecót, bár azért vannak kifogásaim, de hát ez van. Most már csak be kell pakolni a szekrényekbe és nagyjából kész leszünk, remélem a hétvégére (3 héttel a költözés után) elkészülünk.

Múlt hétvégén részint pakoltunk, részint - vasárnap - Młochówban ebédeltünk Kinc családjánál, ahonnan jól elkéstünk, mivel odamenet "ugrottunk be" Jankiban az IKEÁ-ba pár kiegészítőért. Az áruházon ugyan nagyrészt csak átrohantunk (Kinc nagy bánatára), de aztán kilométeres sorbanállás következett - az eredmény 3/4 óra késés az ebédről... :s

Ez a hét viszont eddig a kultúra jegyében telik: hétfőn a budapesti Száztagú Cigányzenekar varsói fellépésére volt jegyünk Kinccel, tegnap pedig egy lett együttes koncertjére voltunk hivatalosak. A cigányok igen jók voltak, bár a repertoárjuk persze nem a legfajsúlyosabb műfajokat vonultatja fel, egyéni stílusuk ezt abszolúte feledteti. Kotta nélkül játszik az egész zenekar (Kati rosszmájú megjegyzése szerint ha lenne is kottájuk, akkor sem tudnák olvasni :)), emellett olyan virtuózok ülnek a soraikban, akikhez foghatót a nagy szimfonikus zenekarokban is nehéz találni. A két fő prímás és az első cimbalmos olyasmiket produkált a színpadon, hogy mindenkinek leesett az álla. (Jellemző egyébként az is, hogy az egyes darabokhoz más-más zenész állt ki az első hegedűsök közül "prímáskodni", vagyis tulajdonképpen vezényelni - ez  is mutatja, hogy szinte minden zenészükben megvan az ilyen szintű potenciál.) A repertoárra is odafigyeltek, és beiktattak a végén egy régi lengyel slágert - ezzel aztán maradéktalanul zsebre vágták az egész kongresszusi központot. A végén olyan álló ovációt kaptak, amit itt már rég nem látott senki - vagy négyszer tapsolták vissza őket. Ők pedig négyszer játszottak ráadást - és nem ám újra valamit a korábbi műsorból, hanem újat, ami addig nem hagzott még el.
A koncertre egy magyar cég jóvoltából kaptunk egy pár ingyen jegyet, amit a magyar kolónia köreiben oszthattunk ki - az egyik ilyen jegyet egy vidéken élő, nehéz sorsú, mozgássérült, idősebb magyar néninek és családjának juttattam el. A néni magyarul csak nagy ritkán, telefonon tud egyáltalán beszélni, mert a legközelebbi magyar is 50 kilométerre lakik tőle, utazgatni meg nem nagyon tud. De ide eljött a családdal - és öröm volt nézni, ahogy kivirult erre a koncertre. Persze sírt is rendesen - mint kiderült, fiatal korában, valahol a Nyírségben, épp a kocsmával szemben lakott, ahol minden este cigányok húzták, és gyerekkorában szinte cigányzenén nőtt fel...

Tegnap pedig a "Sinfonietta Rīga" lett állami kamarazenekar koncertjén voltam (végül egyedül, mert Kinc nem tudta áttenni a vezetés óráját, a jogsi pedig csúcsprioritás :)) a Királyi Vár tükörtermében. A koncertet a Lett Nagykövetség szervezte, Lettország függetlenné válásának 90. évfordulója alkalmából, rövid fogadás követte. A koncert két részből állt, amiből számomra az első volt érdekesebb: egy Pēteris Vasks nevű kortárs lett szerző (a wikipédia magyarul semmit, angolul ezt tudja róla) vonósnégyese. A dolog modern volt, de nem a diszharmonikus őrület fajtájából - és sok volt benne a kifejezetten természeti hangokat (vízcsobogást, madárcsicsergést) idéző "effekt" - sose gondoltam volna, hogy vonós hangszerekkel ilyen hangokat ilyen meggyőzően vissza lehet adni. (Habár ez nem teljesen igaz, mert hétfőn a cigányoktól is hallottam hihetetlen meggyőző madárcsicsergést, hegedűn előadva.) A második részben a vonósnégyes kiegészült egy klarinétossal egy Mozart-darab erejéig, de ez nekem már elég sablonos volt, bár persze igen profin adták elő.

A végére meg egy kis szívás. Pár napja már fogytán volt a benzin a kocsiban, de Kinc - aki ugye most vezetni jár - kérte, hogy hadd tankolja fel ő a kocsit legközelebb. OK. Ugyan mondtam neki, hogy most már nagyon muszáj lesz tankolni, ő meg erre mondta is, hogy OK majd akkor legközelebb, de én azért továbbmentem, hátha kihúzom szedáig amikor együtt megyünk haza. Hát, nem húztam ki. :s Egy elég forgalmas úton adta meg magát alattam a kocsi - egy buszöbölbe tudtam félregurulni. Telefon a melóba, hogy valaki jöjjön segíteni - persze mindkét sofőr kinn a városban valami hivatalos úton, más sem ér rá. De Sanyi mondta, hogy elvileg 100  méterre tőlem van egy benzinkút, próbáljak meg ott valami flakonba tankolni. OK. Kiszállok a kocsiból - és mellettem, az út szélén, ott áll egy üres 4 literes ablakmosó-folyadékos műanyag kanna. Komolyan, mintha nekem készítették volna oda. Felkaptam a flakont, az épület túloldalán lévő benzinkútnál teleküldtem naftával, betöltöttem a kocsiba, és mentem vissza a melóba. Voilá! :)))