Ma a napom jó része azzal telt, hogy hivatalból kicsit utánakapartam egy friss nemzetközi afférnak, ami minden konzul számára tanulságos lehet: a Crulic-ügynek.

Dióhéjban összefoglalva: egy román állampolgárt (a fent említett Claudiu Crulic) lopás vádjával előzetesbe helyeztek Krakkóban tavaly ősszel. Kezdettől tagadott mindent, de mivel a vallomásai kissé ellentmondásosak voltak, emellett pedig - pont lopási ügyek miatt - volt már dolga a lengyel igazságszolgáltatással, bevágták előzetesbe.
Crulic ártatlannak vallotta magát, a letartóztatás elleni tiltakozásul éhségsztrájkba kezdett, kérte a román konzulátus értesítését, és hogy a konzul menjen el hozzá. Ezek után nem történt semmi, Crulic pedig 4 hónap éhségsztrájk után végletesen legyengült állapotban január közepén kórházba került, másnap pedig meghalt.

Mindez 2008-ban, az EU-tag Lengyelországban.

Az ügyből országos botrány lett, először itt Lengyelországban, majd rögtön utána Romániában is. Érthető is: hogyan lehetséges az, hogy 2008-ban egy EU állampolgárt egy másik EU állam börtönében hagynak éhen halni?
 
Ebben az ügyben mindenki elcseszett mindent, ami csak elcseszhető volt.

A lengyel ügyészség kezdte azzal, hogy valószínűleg alaptalanul vádolta Crulicot. A tagnak ugyanis volt alibije: aznap épp egy Olaszországba utazó nemzetközi buszon ült, Torinóban élő édesanyját és húgát utazott meglátogatni. Az ügyészség azonban erősebbnek érezte az ellene szóló, rendkívül kemény bizonyítékokat: a sértett által adott személyleírás illett Crulicra, emellett pedig első vallomásában Crulic egy nappal későbbi időpontot adott meg kiutazása napjaként. Nyilván eltévesztette, mert később előkerült a buszjegy is, ami egyértelműen Crulic mellett szólt. Az ügyészség azonban ezt lerendezte annyival, hogy "nem zárható ki, hogy a jeggyel más valaki utazott" (ezt a buszjáratot üzemeltető vállalat sem zárta, zárhatta ki). Épp ezért azt már szükségtelennek tartották, hogy a busz személyzetét is kihallgassák: emlékeznek-e Crulicra. Márpedig utóbb kiderült, hogy emlékeztek rá (mi több ismerték is, mert gyakran utazott ugyanazzal a buszjárattal a családjához).
Az ügyészéség eme fényes szakmai dilettantizmus után még az előzetes letartóztatást is indokolatlanul rendelte el: Crulicnak Lengyelországban bejelentett lakhelye volt, legálisan tartózkodott az országban. Az hogy - mint kiderült - feketén dolgozott, illetve hogy külföldi állampolgár, önmagában nem alapozta volna meg a letartóztatását - más kérdés, hogy a lengyel ügyészség ennek ellenére általában alapból, a biztonság kedvéért minden külföldire előzetest kér (magyarokkal is voltak ilyen eseteim), holott pl. óvadék ellenében, esetleg egy lakhelyelhagyási tilalom mellett simán védekezhetne egy itt élő külföldi szabadlábon.

A dilettantizmus ámokfutása a lengyel büntetés-végrehajtás főszereplésével folytatódott. A román konzulátust a letartóztatásról értesítették ugyan, de az éhségsztrájkról már nem. Crulic leveleit (amelyekkel a román konzul kollégát ostromolta segítségért könyörögve, illetve amelyeket a családjának akart küldeni) óriási késéssel, tipikus bürokratikus ráérősséggel továbbították, egy részük már csak Crulic halála után ért célt. A lassan csonstsovánnyá fogyó letartóztatottat meg hagyták szó szerint éhen halni, a kisujjukat sem mozdították az éhségsztrájk megszüntetése, vagy akár a kényszertáplálás elrendelése érdekében. Kórházba pedig csak akkor utalták a pasast a börtönorvosok, amikor már menthetetlenül késő volt (175 cm magasság mellett 35 kilót nyomott a pacák - a krakkói orvosokat sokkolta a látványa, egyikük azt nyilatkozta, korábban csak a történelemkönyvekben, az auschwitzi fotókon látott ilyen állapotban lévő embereket).

Az inkompetencia diadalmenetéből pedig a román konzulátus is alaposan kivette a részét: jóformán fülük botját sem mozgatták az ügyben. A letartóztatásról szóló értesítés után írtak egy levelet a fogdának, amiben kérték, hogy tartsák tiszteletben Crulic jogait, és ennyi. Később, amikor Crulic első segélykérő levele eljutott hozzájuk, tájékoztatást kértek a fogdától (amely azt válaszolta, hogy Cruliccal minden OK), de továbbra sem tolta le az alvázát egyik román kolléga sem Krakkóba. Amikor pedig az ügyfél elhunyt és kitört a botrány, első körben letagadtak mindent, azt mondták, fogalmuk sem volt az éhségsztrájkról, se semmiről, és próbálták az egész kakát a lengyel hatóságokra kenni. Sikertelenül amúgy, mert a Krakkót azonnal szinte elárasztó román újságírók napokon belül beszerezték a dokumentumokat, amelyekből világosan kiderült, hogy a konzulátus már október végén, vagy legkésőbb november elején tudomást szerzett az éhségsztrájkról, és nem december 17-én, ahogy állították. De még ha akkor tudták is volna meg: Crulic január 18-án halt meg. Abban az egy hónapban azért rámozdulhattak volna az ügyre. (Az egyik román hírportál az alábbi címmel közölt írást az ügyről: "A Lengyelországban meghalt román - a román konzulátus áldozata". Nem semmi...)

Romániában országos politikai botrány tört ki - a vezető román lapok internetes kiadásai még ma is címlapon hozzák az ügyet. Bekérették Bukarestben a lengyel nagykövetet, az itteni román nagykövetet hazarendelték konzultációra. A konzult azonnali hatállyal hazarendelték, valószínűleg a külügyből is repül. A varsói nagykövetségre tényfeltáró bizottságot küldött a külügy, a román ügyészség is vizsgálódik. A román parlamenti ellenzék a külügyminiszter lemondását követeli, aki elképzelhető, hogy bele is bukik az ügybe. A parlament vizsgálóbizottságot alakított. Crulic holttestét exhumálják és román igazságügyi orvosszakértőkkel újra megvizsgáltatják.

Az EU Bizottság is megszellőztette, hogy megvizsgálják az ügyet - később ebből diplomatikusan kihátráltak (elvégre túl sok EU komepetenciát tényleg nem érint az ügy).

És Lengyelországban?
A felettes ügyészség eljárásban vizsgálja - de csak a haláleset körülményeit.
Az első fokú ügyészség eljárása körüli kérdőjelek, a letartóztatás indokoltsága, egyáltalán az, hogy Crulic tényleg ártatlanul került-e rács mögé, vagy hogy miért nem hallgatták ki a busz személyzetét - ezek a kérdések "kívül esnek a vizsgálat tárgykörén".

Semmi fejhullás, semmi következmény.

Persze...
Honnan ismerős ez nekem... :(
Mintha nem is itthon, hanem otthon lennék... :s

Mindenesetre konzuli tisztviselőként igen tanulságosnak tartom a dolgot - a román kolléga sorsa is azt bizonyítja, mennyire megkönnyítheti az odafent ülők dolgát egy-egy (vagy pláne egy egész sor) szakmai hiba akkor, amikor egy bekövetkező tragédia miatt bűnbakot kell keresni.