Ma vásárolni voltam az Auchanban, és ennek során ismét áthaladtam azon a bizonyos szakaszon a Powstańców Śląskich úton. Már ezerszer végigmentem itt, mégsem tudok napirendre térni fölötte - ez egy olyannyira tipikusan lengyel dolog, Magyarországon az ilyesmi elképzelhetetlen lenne.

Képzeljetek el egy 2x3 sávos nagyvárosi főutat, középen kétvágányos villamospályával, ami egy nagyobb lakótelep forgalmát vezeti el. Haladtok az úton, aztán egyszercsak elfogy a szélső sáv, majd a középső is, és a maradék egy sávot is rá kell vezessék egy kis szakaszon a vilamossínekre (külön lámpával) - és mindez azért, hogy az út elkerüljön egy... konyhakertet (!!!). Bizony.
A kert megkerülése után aztán újfent kiszélesedik az út, visszaáll a 3 sáv.
Képzelhetitek mekkora dugókat okoz ez a helyzet az úton - Bemowo felől befelé minden reggel áll az egész út, a munkába járás időigényét szerintem többszörösére növeli.

A konyhakert tulajdonosa a '90-es évek eleje óta harcol a várossal - mindeddig sikerrel. A város által felajánlott kártérítési összeget elejétől fogva kevesellte, s bár csak a konyhakertet sajátították volna ki, az egész ingatlan értékcsökkenésére hivatkozva olyan csillagászati kártérítést követelt, amire a város természetesen nem bólinthatott rá (sőt inkább a bicska nyílt ki a zsebükben). Az egymást követő városi vezetések által indított kisajátítási eljárásokat a tulaj - költséget, energiát nem kímélve - egytől egyig megfellebbezte, megtámadta a bíróságokon, elment a Legfelsőbb Bíróságig is párszor, és ezeddig mindig nyert. Mindig akadt valami formai hiba a kisajátításban, egy-egy be nem tartott határidő, hiányzó dátum egy határozatról stb.
Az út kiépítéséhez még csak le sem kellene bontani a házát, csak a mellette lévő konyhakertet kellene beszántani, lebontani egy sufnit és egy fóliasátrat. De neki ez ugyebár elvi kérdés. Az, hogy mi lenne a közérdek, hogy többszázezer varsói polgár mindennapjait keseríti meg a helyzet, azzal ő nem foglalkozik.
És ez itt Lengyelországban, vagy szűkebb pátriámban Varsóban, egyáltalán nem egyedi eset. A legdélebbi varsói új hídhoz csatlakozó bekötőutat (Trasa Siekierkowska) pl. azért nem lehetett hosszú évekig megépíteni, mert az ott fekvő hétvégi telkek tulajdonosai hasonló módon évekig sikeresen blokkolták az építkezést. A városi közlekedési infrastuktúra le van tojva, velem ne packázzon a hatóság, az a kiskert, a két szilvafa és az általam összetákolt kalyiba az én szent magántulajdonom, azt elbontani holmi autóút miatt senkinek sincsen joga.
Budapesten ezt a pacákot bármelyik önkormányzat, közigazgatási hivatal és bíróság, még az összes elképzelhető jogi procedúra lefolytatása mellett is, hónapok alatt kipenderítette volna a konyhakertjéből. Fél év múlva már vígan áramlana a közlekedés az ablaka alatt.

Ha belegondol az ember, mindez persze magyarázható. A hatóságokkal szembeni körömszakadásig való ellenállás mélyen gyökerezik a lengyel néplélekben. Évszázadokon keresztül a hazafias ellenállás dicsőségében fürdött errefelé mindenki, aki a megszálló német, orosz vagy épp osztrák-magyar hatósággal packázott, harcolt, birkózott, pereskedett. Most, hogy már nincsenek itt a megszállók, a lengyelek töretlen lelkesedéssel folytatják a harcot - immáron a saját demokratikusan megválasztott hatóságaikkal.

(A szóban forgó ingatlan és útszakasz megtekinthető itt.)