Ez az egész kiruccanás Wilnoba (ezt az ősi lengyel várost a jövőben nem fogom Vilniusként emlegetni, ezt ugyanannyira nem érzem valahogy helyénvalónak, mintha mondjuk Pozsony helyett Bratislavát írnék magyarul :) kissé last minute-szagú dolog volt, jó, mondhatjátok hogy ez a mi esetünkben megszokott :), de végülis Kinc csak egy héttel előtte bólintott rá végleg az időpontra, úgyhogy szervezkedni nem volt sok idő. Így aztán szállást is csak az első éjszakára sikerült foglalnom, a másodikra már helyben kellett keresni. Előző este pakoltunk be, én pedig Kincet a melójában vettem fel fél 5-kor, és onnan egyenesen indultunk is.
Az odaút nagyjából tervszerűen alakult időben, csak arról feledkeztünk meg, hogy odaát egy órával később van mint itt, ezért egy órával később értünk a szállásra a megadottnál. (Némi, nem túl nagy, éjszakai kavarás után, zuhogó esőben, az ismeretlen városban, ahol az utcanevek megjelölésének művészetét még nem sajátították el túl magas fokon.) Szállásunkon (Filaretai Hostel) a belvároshoz közel egy igen kellemes kétágyas szobácskát kaptunk, egy másik hasonló szobával közös fürdőszobával, konyhával és hallal - fejenként 15 Euróért. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Első látásra nekem az volt szembeszökő Litvániában, hogy a szovjet örökséget milyen látványosan sikerült maguk mögött hagyni. Korábbi poszt-szovjet tapasztalataim alapján (Oroszország, Ukrajna, Belorusz) kifejezetten kíváncsi voltam, hogy a ma már hivatalosan is nyugati, EU és NATO-tag Litvániában vajon mennyire lesz meg ugyanaz a posztszovjet fíling, mint mondjuk Minszkben vagy Munkácson. Hát jelentem: jóval kevésbé, igazából alig, csak néhány helyen, epizódszerűen. Néhány épület (pl. tipikus szovjet iskola, lehálózott ablakú tornateremmel a harmadik [!] emeleten, vagy boltokat tartalmazó szolgáltatóház), technikai megoldás (pl. egyes villanyoszlopok), vagy pl. a Wilnoi pályaudvar előtti tér volt csak olyan, ami azonnal és elemi erővel az általános iskolai orosztankönyvek, vagy a gyerekkoromban 8 mm-es vetítőn nézett, Apukám által Moszkvából hozott "Ну погоди" rajzfilmek vizuális világát idézte.
Az első napunk Wilnoban azzal telt, hogy bejártuk a belvárost, először magunk, aztán egy ingyenes "alternatív" idegenvezetéssel, egy helybeli srác kíséretében, aki az útikalauzokban nem szereplő érdekességekre helyezte a hangsúlyt. Aztán megebédeltünk hármasban egy, a túrán megismert amerikai csókával, mégpedig a Čili Kaimas étteremben (Vokečių gatvė 8), ami annyira bejött, hogy csak a hétvége folyamán háromszor kajáltunk ott. Aztán szálláskeresés (hehe), ami szintén felért persze egy városnézéssel, majd végül - miután találtunk helyet, jóval drágábban, mert fejenként 39 Euróért, a Domus Maria Guest House-ban - újabb esti séta a városban. Vacsorára ekkor egy másik étterembe mentünk be, de utána egy desszert erejéig visszatértünk a Kaimasba. :)
Másnap pedig újabb városnézés, egy érdekes (tájszólásos) lengyel mise az egyik utunkba kerülő templomban, ebéd (ugyanott ahol tegnap), aztán indulás Troki-ba (lit. Trakai), ahol egy tó szigetére épült keresztes várat akartunk megnézni. A várat meg is néztük, de csak kívülről, mert nem volt nálunk elég helyi valuta ahhoz, hogy jegyet vegyünk, más valutában nem lehetett fizetni, kártyával sem, a legközelebbi bankautomata pedig a tó túlpartján volt. Éljen a turistabarát infrastruktúra. :( Mondjuk nagyon nem bántam, mert az idő ocsmány volt, zuhogott az eső, körben az út mentén mindenhol orosz gyerekek furulyáztak borzalmasan, egy kézzel (a másikkal esernyőt vagy a kolduláshoz használt sapkát tartva), ráadásul folyton ugyanazt az egy dallamot, körbe-körbe, és állati hamisan. Nem tudom ki tanította be őket, gondolom arra apellált, hogy a turistáknak megér egy pár Litast, hogy elhallgassanak.
Trokiból aztán még elköltöttük utolsó helyi fillérjeinket egy boltban, aztán mentünk haza. Ami annyiban kalandos volt, hogy útközben, már Lengyelországban, a kijelző szerint elfogyott a benzinünk, mert egymás után 2 benzinkút is zárva volt az út mentén. Kinc már pánikolt, hogy legalább ne valami mező közepén fulladjunk majd le, inkább álljak meg egy faluban. De aztán szerencsére kihúztuk a harmadik, már működő benzinkútig - kb. 20-25 km-rel azután, hogy a kijelző szerint elfogyott az üzemanyagunk. :)
És akkor most meséljenek a fényképek és a kommentárok:
Utolsó kommentek