Most hétvégén kétszer is étteremben kajáltunk, és koktélozni is voltunk, úgyhogy kumulált vendéglőfikázásban lehet részetek. :)

Szombat este: Nórikámmal, Pascallal és ismerőseikkel, egy francia-lengyel házaspárral vacsoráztunk a Jeff's-ben a Pole Mokotowskie-n. A Jeff's-ben egyszer már voltam, dips lunch-on (természetesen Jason szervezte oda :P), de akkor nem írtam róla recenziót (még a blog előtti időkben volt), úgyhogy akkor most.
Az étterem a múlt század közepi vidéki Amerika hangulatát hivatott megidézni, mind az étlap, mind a kilakítás terén. A kialakítás terén ez jópofán sikerül is. Rendszeres olvasóim bizonyára tudják, hogy nem vagyok az Államok rajongója, ez az étterem viszont a vidéki Amerika emberi arcát mutatja. Sehol semmi utalás a felhőkarcolókra, a hadseregre, vagy Hollywoodra, inkább egy ősprovinciális déli kisvárost idéz minden. Van '50-es évekbeli Ford pickup a parkolóban, a falakon közlekedési- és rendszámtáblák, újságok, neonok, fényképek. A fő bárpult mögötti színpadon tegnap este épp egy zenekar nyomatott élő countryzenét. (Az audió-élményt csak az rontotta, hogy amikor a zenekar szünetet tartott, egyfolytában pedo-Jacko számait küldték körbe-körbe, mint ahogy általában is a csapból is ő folyik mostanában itt - mint ahogy gondolom az egész világon mindenhol máshol is.)
Ami a kaját illeti, az is elég amerikai: marhahús, csirke, sztékek és sült krumpli minden mennyiségben, némi tex-mex beütéssel (mint pl. a quesadillas guacamole-szósszal, amit Kinc kért előételnek). Főételnek én egy grillezett pulykamellet toltam sült krumplival (+sör, jeee! végre nem én vezettem :)), Kinc pedig valami csirkés salátát, én a magaméval messzemenően elégedett voltam (minimálisan meg volt égve pár helyen a hús a grillltől, de ennyi belefér).
Ami pedig a kiszolgálást és az árakat illeti, az előbbi igen figyelmes és gyors, utóbbi pedig a földön jár: kettőnk vacsorája egy százasból kijött.

Összértékelésem: **** (melegen ajánlott).

A Jeff'sből aztán még elmentünk a Balsamba koktélozni egyet Nóráékkal, és miután némi kavarás után megtaláltuk a helyet (sem Pascal, sem Nóra, sem én nem emlékeztünk pontosan hol is van, pedig mi már jártunk ott) és beültünk, én elpusztítottam egy Long Islandet és egy Cosmopolitant, Kinc meg 3 Virgin Mojitot (így járt :)).

Ma pedig (Kincnek szobanéző körút után :s) kigurultunk egész Białołękáig, hogy lemeózzunk egy éttermet, amit Kinc valahol az Interneten talált. Az étterem neve Oregano, elvileg olaszos kaját kínál, és Varsó sznobabb éttermei közé tartozik, bár a központtól elég messze van.
Az első benyomásunk szuper volt: az épület maga, és főleg a belső kialakítás, igen ízlésesen idézi meg a mediterrán hangulatot. Az efféle helyek gazdái néha hajlamosak túlzásba vinni a színeket és a dekorációt, itt nekem kifejezetten az tetszett, hogy ilyen téren nem szálltak el, és megmaradtak a természetesebb, tompa színvilágnál. És a dekoráció sem megy át giccsbe, ami szintén pozitív.
A zenei aláfestés kapcsán természetesen nem kerülhettük el pedo-Jackót, sajna viszont itt voltak annyira lúzerek is ráadásul, hogy ugyanazt az 5-6 számot nyomatták körbe-körbe, ami egy idő után elég idegesítő volt, főleg, hogy - mint majd írom - a kiszolgálást aligha illehetné bárki is a "villámkezű" jelzővel.
A kaja kapcsán aztán a maradék lelkesedésünk is messze szállt. Egyrészt, az adagok minimálisak. Jó, erre mondjuk lehet számítani az effajta elegánsabb éttermeknél, ahova az ember nem azért megy, hogy úgyjóllakjonmintadudahuhhh. Viszont, ha már a kaja az efféle "nagyítóval látható kis kupac kaja a marha nagy tányér közepén" kategóriába tartozik, joggal várná el az ember, hogy valami igazán átütően és speciálisan finom legyen. Nos, itt nem volt az, és ezzel még nem is mondtam sokat.
Én egy cukkinikrémlevessel indítottam, ami nem volt ugyan rossz, de speciálisan jó sem. Kinc előételnek valami sült kecskesajtos cuccot nézett ki, ami szintén picike adag volt - és eléggé gagyi. A főétel az én esetemben gombával és salátával körített marhaszték volt - nos, ez teljesen felejtős volt. A saláta és a gomba íztelen volt (amíg a gombát jól meg nem sóztam), a hús meg kb. cipőtalp keménységű, és szintén íztelen. Ráadásul véres, pedig direkt jeleztem az elején, hogy a jobban átsütött húsok híve vagyok, olyanra kérem. Kinc itt is salátát kért hússal, és ő sem volt elájulva.
Az egész ebédet (és az éttermet) a totális lehúzástól egyedül a desszert mentette meg: az ugyanis kifejezetten igen finom volt, mind az én túrós-gyümölcsös palacsinta-batyum, mind Kinc fehércsokis eperkrémje.
A kiszolgálásról annyit: az étterem teljes földszintjét (beleértve a kerthelységet), egyetlen űzött tekintetű, hajszolt, és feketébe öltöztetett, emiatt pedig keményen, ló módjára izzadó pincér srác szolgálta ki. Ennek megfelelően egyrészt marha sokat kellett várni a kajára, másrészt pl. Kincnek tévedésből más desszertet hozott először ki, úgy kellett szólni, hogy bocsika, nem erről volt szó.
És az egészhez képest az ár, hát az eléggé nem állt arányban a teljesítménnyel. Fejenként egy százasunkba volt, ami pont a kétszerese annak, amiért tegnap, jóval kiadósabban, és közel sem rosszabb minőségben megvacsoráztunk.

Összértékelésem: ** (ha van másik, inkább azt válasszátok).

A máról meg még annyit, hogy az ebéd után ragyogó napsütésben és nagy melegben voltunk sétálni Kinccel a Fort Sadyba melletti parkban - most viszont épp zuhog az eső, csapkodnak a villámok, és dörög az ég. Ilyen itt mostanában az idő, jó ideje már. Errefelé ezt nevezik nyárnak...