Nos megjártam Minszket, következzék az élménybeszámoló a szokványos stílusban és formátumban.

Nem állítom, hogy nem némi előtéletekkel terhelten léptem át a lengyel-belorusz határt tegnap Terespolnál. Ehhez képest általánosságban elmondható, hogy sok dologban pozitívan csalódtam.

Kezdetnek az út. Lengyelországban az útviszonyok köztudomásúlag csapnivalóak, bár az utóbbi időben van fejlődés, de ez is ugye nehéz, mert sok út le van zárva, dolgoznak rajta. Ehhez képest Beloruszban a Breszt-Minszk-Orsha "tengely", amely aztán folytatódik orosz területen Szmolenszk-Moszkva felé, nagyságrendekkel jobbnak bizonyult az átlagos lengyel útnál. Sztrádának ugyan ezt az utat sem lehet nevezni, mert megvannak ott is a szokásos gyalogátkelők, lámpák, szintbeli kereszteződések, mint a "Gierkówka" néven közismert Varsó-Katowice lengyel négysávoson. Az aszfalt viszont itt nagyságrendekkel jobb (még "zörgő" szegélycsíkok is vannak helyenként), és üdítően kicsi a forgalom: személyautó alig, és teherautó is kevés, főleg lengyel kamionok. Az út karbantartása szinte mániákusan pedáns: az út szélén a füvet a Breszt-Minszk közti 400 km-en ha legalább húsz különféle jármű nem kaszálta (Mercedes Unimog-tól a traktorokon át a kombájnig!), akkor egy se. A pihenőhelyeken rikítóra festett fa esőházak, padok és pumpás nyomókutak, benzinkút átlag 50 km-enként, büfé még ritkábban. És szinte sehol egy gödör, nyomvályú vagy kátyú (ahol volt, azok is leginkább régi hidak voltak csak), kevés lezárás (talán 2 szakaszon dolgoztak a pályán, de a terelést a minimális forgalom miatt szinte meg sem éreztük). A kollégák által jelzett 50 km-enkénti rendőrségi ellenőrzőpontoknak nyomát sem láttuk már.
Jellemző, hogy az út a belorusz rendszámú járműveknek ingyenes, a külföldieknek azonban fizetni kell, méghozzá csak USD vagy EUR az elfogadható pénznem. Elvileg lehet fizetni kártyával, gyakorlatilag nem, a fizetőkapuk mellett üzemelő pénzváltó azonban élelmes módon nem csak külföldi valutát vált a milliósra inflálódott hazai Rubelre (ahogy világszerte szokás), hanem egyik külföldit másik külföldire is (nyilván megfelelő haszonkulccsal), így sikerült PLN-ért USD-t vásárolnunk, és kifizetni a kemény 2 Dolláros útdíjat.

A gépkocsipark tekintetében is rosszabbra számítottam: személygépkocsit túlnyomó többségben csak nyugatit láttunk (még ha nyilván kevés is volt közte a 10 évnél fiatalabb, vagy - az újabbak közt - a legálisan idekerült, amit nyugatabbra egyik országban sem keres a rendőrség), igaz azért időnként felbukkantak szakadt Ladák és Moszkvicsok, némelyiken még régi fekete szovjet rendszámtábla is díszelgett.
A teherautópark viszont elég ótvar: felvonul a szovjet ipar összes műremeke, a Gazok, Mazok, Belazok, Uazok, Kamazok, Zilek, Latviják és a gyerekkoromból ismerős többi csúcsjárgányok teljes típusválasztéka fellelhető itt. A Maz-ok tekintetében látszik a legtöbb innováció, ezekből már voltak modern kinézetű teherautók is. Buszok tekintetében a Maz az egyeduralkodó, a régi kis szovjet buszokból és Ikarusokból is csak kevés maradt forgalomban. Viszont a tipikus szovjet trolik több változata is fut még Bresztben és Minszkben is.

A városok - és a "tengely" közelében a falvak is! - rendezettek és jól karban tartottak. (Érdekes lenne egyszer letérni a "tengelyről" hogy ott mi a helyzet - gyanítom azért megvan itt is a patomkin-falvak nemes hagyománya). Néhány helyen látszódott viszont, hogy az autópálya-lehajtó alig 10 méterrel arrébb már falusi földútban folytatódik...
Minszk ragyogóan tiszta, semmi nyoma annak a nyomasztó lepukkantságnak és mocsoknak, amit pl. Kalinyingrádban tapasztaltam anno. Vannak nagy modern bevásárlóközpontok, az épületek homlokzata ép és szép, a műemlékek (nem sok van sajna) szépen felújítva.
Látható azonban, hogy a szovjet idők itt még korántsem múltak el. Az utcanevek megmaradtak: Lenina, Marxa, Komszomolszkaja, Oktyabrszkaja, Krasznoarmijszkaja (ez utóbbinál működik az egyenlőre ideiglenes magyar nagykövetség). Lenin-, Marx-, és Gyerzsinszkij-szobrok, vörös csillagok a Sztálin-barokk homlokzatokon, a város szélén hatalmas szovjet típusú monumentumok hirdetik, hogy a 12 szovjet "hős város" ("Город-герой") egyikébe lépünk épp be.

Érdekes a viszonyulás a belorusz és az orosz nyelvhez. Elvileg mindkettő hivatalos, a rezsim inkább az oroszt pártolja, beloruszul általában csak a vidékiek, és a szűk körű (és többnyire ellenzéki beállítottságú, tehát gyanús) értelmiség beszél. Az országban 4 belorusz tannyelvű középiskola maradt, a beloruszt idegen nyelvként tanulják heti pár órában az ifjú állampolgárok. Minszkben az utcán csak orosz szót hallani.
Ugyanakkor viszont rengeteg felirat beloruszul van, és a nagy részük csak beloruszul. Az összes utcanév például. Épp ezért idegeneknek nagy kihívás itt bármit is megtalálni. A főutcát mindenki "proszpekt nyezaviszimosztyi" néven emlegeti, de aki ezt keresi, nem találja: az összes utcatáblán "praszpekt nezalezsnaszci" szerepel. Lajossal mi is kereshettük volna a "Krasznoarmejszkaja" utcát (szerencsére orosz nyelvű térképünk volt), ha a belorusz neve ("Cservenoarmajszkaja") nem hasonlít annyira a lengyel névhez, hogy ebből észrevegyük miről is van szó.
A metróban, a villamosokon, a buszokon mindenhol beloruszul mondják be, milyen megálló következik, és mire lehet átszálni. Egy olyan nyelven, amit az utasok jelentős része még csak nem is ért.

Látszik a városon a sajátos köztes történelem minden velejárója. A több százados lengyel uralom és befolyás nyomai a tipikus barokk katolikus templomok és pár maradék régi klasszicista stílusú épület és kúria a Troickie Predmesztie környékén. Persze megvannak a szabvány kupolás pravoszláv templomok is, ugyanakkor a Filaret metropolita székhelyéül szolgáló Szentlélek-szábor két tornyával elüt a tipikus pravoszláv templomépítészet kánonjától, sokban nyugati hatást mutatva. És rengeteg a  - várost gyakorlatilag kétszer földig taroló - második világháború után épült szocreál Sztálin-barokk. A háború előtti soknemzetiségű (50% zsidó, 20-20% lengyel és orosz, 10% belorusz), nagyrészt faépítésű Minszkből egy 100%-osan szovjet, 90%-osan orosz, 99%-osan betonépítésű és rondán, bájosan szocreál város lett: Moszkvához hasonlóan az embernek itt nincs az az érzése, hogy ez a stílus itt idegen, erőltetett, nem oda való. Itt a szocreál szinte a helyén van, természetes, és történelmi. A metrólejárat mozaikján a dagadó izmú munkások, traktorok és páncélvonatok a forradalmi felhívásokkal itt inkább idézik a hőskort, a '20-as, '30-as éveket, Majakovszkijt és a lánglelkű orosz utópista-futuristákat, mintsem - mondjuk - Rákosit. (Persze ettől az egész semmivel sem lesz szebb vagy esztétikusabb.) Harmadik markáns vonalként a fentieket a Függetlenség elérése óta teret nyert modern építészet árnyalja tovább, egy eklektikus, és számomra kifejezetten érdekes összképpé.

Belorusz a világ egyik legelszigeteltebb országa, mindez viszont nem jelenti azt, hogy elmaradott is lenne. Csak éppen másképp fejlett. Pl. a lengyel mobiltelefonok a határ átlépése után azonnal "meghalnak": nincs hálózat, amire rákapcsolódhatnának. Ha az ember kézi vezérléssel lekéri a hálózat-információt, kiderül, hogy 3 hálózat is van (térerő is van még az erdő közepén is). Csak épp a nyugati telefonok egyikre sem kapcsolódhatnak fel. Egy orosz mobiltelefon-tulajdonosnak vélhetőleg nem lenne efféle problémája. Ugyanez vonatkozik a bankkártyákra is: a nyugati (köztük a magyar) bankok által kiállított kátyák "не работают", az orosz bankkártyák viszont probléma nélkül működnek. A google maps-en Belorusz egy nagy fehér folt, a GPS-ek adatbázisában ez az ország nem létezik. De hát persze ez mind nyugati cucc, arrafelé pedig ugye rossz fiúk laknak...
Minszkben pedig az utcán ugyanúgy mobiltelefonálnak a polgárok ahogy bármely másik nagyvárosban, és a házakon is van parabola-antenna (igaz, központi rendelet alapján csak bizonyos irányokba fordítható). Ez mind saját, független rendszer.

Következzenek szokás szerint a képek:


Ez az utcakép akármelyik nyugati nagyvárosban készülhetett volna: a járgányokból nem látszik, hogy keleten járunk éppen.

Minsk by night: mivel a teendőinkkel és az azt követő vacsorával (helyi idő szerint) éjjel 1/2 10 felé végeztünk, és még csak utána rendezkedtünk be a szállodában, ma pedig reggel terveztünk indulni, csak egy éjszakai városnézésre volt lehetőség: minszki képeim nagy része a 10 és éjfél közti kétórás séta idején készült. Ez itt az új városháza épülete a Függetlenség Terén ("Плошадь Незалежнасці").

A Függetlenség Tere északi oldala néhány helyreállított régebbi házzal, háttérben a lengyel római katolikus Szent Simon és Heléna templommal. Ez utóbbi számomra elképesztő, hogyan élhette túl a kommunizmus időszakát itt a szovjet Minszk főterén: nem elég hogy templom, még ráadásul katolikus is, és emellé még lengyel is... Budapesten ugye elbontották a Regnum Marianum templomot, hogy a felvonulási téren ne sértse az elvtársak szemét, Varsóban is beépítették a Marszałkowska felét, hogy a tengelyében ne látszódjon a Megváltó-templom. Ha belegondolok valószínű, hogy a tanítványok (Rákosi és Bierut) buzgóbbak voltak mestereiknél, és kommunistábbak akartak lenni magánál Sztálinnál is amikor így döntöttek, mert az oroszok viszont Moszkvában ehhez képest meghagyták az összes székesegyházat, a Kremlben és a Vörös Téren is.


Jeszcze Polskość nie zginęła... :) Lengyel felirat a Szent Simon és Heléna templom falán. Misék lengyelül (múlt vasárnap épp "a lengyel nemzetért"), lengyel hittancsoportok, kulturális események - és mindez Minszk főterén.


Érdekes, a vaku fényében világító utcanévtábla a Függetlenség sugárútján - természetesen beloruszul.



Gondolom a szlávos művetséggel még rendelkező generációk számára ugyanolyan viccesek az efféle fonetizált cirill feliratok mint nekem ...:)))


Egy kis közpark a Lenin utcán - a végében pedig mi más, mint egy Meki. A kommunizmus és a kapitalizmus itt jól megfér egymással.


A szépen újjáépített régi minszki városháza, előtte egy jópofa virágórával.


Az éjszakai Minszk panorámája a Szentlélek-székesegyház dombján kialakított kilátóteraszról. Egy átkozottul jól sikerült kép, véleményem szerint. :)


A Szentlélek-szábor, a belorusz ortodox egyáz feje, Filaret metropolita székhelye. Bemenni sajnos nem tudtam - mint ahogy ilyenkor már sehova máshova sem.


A Troickije Predmesztie szépen megvilágított házai, a Szviszlacs folyó partján. Sajnos a régi Minszkből csak nagyon kevésnek kegyelmeztek meg az újjáépítők, pár utcányi az egész. Kávéházak és galériák vidéke ez.


Ez már tipikusabb látkép: a félmúlt építészetének esszenciája.



A barokk római katolikus Szűz Mária templomot a XVIII. század elején a lengyel jezsuiták építették.


A Köztársaság Palotája az Október téren elsősorban monumentalitásával igyekszik hatást tenni a szemlélőre. Télen állítólag korcsolyapálya üzemel ezen a téren. A képhez a fényképezőgépet az itteni 0-szobron támasztottam le: egy alacsony acélgúla jelzi az "összes fehérorosz út kiindulópontját".


Egy modernnek tűnő MAZ csuklós busz a Belorusz Állami Cirkusz épülete előtt. Minszkben más buszt nem is nagyon látni: külsőre elmenne bárhol, de a károsanyag-kibocsátása aligha felelne meg az EU-s normáknak, arról nem is beszélve, hogy a belváros felé vezető enyhe emelkedőn csak olyan lassan tud felkapaszkodni, hogy enyhe kocogással lazán meg lehet előzni...

A Győzelem Tere és a háborús hősi emlékmű. Szovjet címer, világító vörös csillagok, örökmécses, van itt minden. Körben a félkörös házak tetején nem reklám, hanem stílszerű felirat: "a nemzet hősiessége halhatatlan".


Kilátás szállodai szobám ablakából a Függetlenség Terére. Balra az új Városháza, szemben az egyetem, Minszk Boldogasszonyos-angyalos címerével. A téren látható üvegkupolák a tér alatt kialakított hipermodern földalatti bevásárlóközpont megvilágítására szolgálnak.


Még egy kis szocreál, ezúttal Bresztből.


Belorusz útviszonyok: széles, kétszer kétsávos és üres út Minszk és Breszt között. Egy álom. Ehhez képest a lengyel utak, hát az valami tragédia. (Terespoltól Varsóig a 170 km ugyanannyi időt visz el, mint Minszk és Breszt közt a 400...)