Emberek, totál le vagyok fáradva.
Ráadásul nem túl nagy eredménnyel, mert a mai kerületi bajnokságban a kemény 9. helyet sikerült elcsípnem. Ha ma is sikerült volna levernem Michałt mint szerdán, akkor 6. lehettem volna. Nem sokon múlott: 4-4 után volt még egy szimultánunk, és csak utána vitt be egy találatot, amivel nyert. Így a 10 csörtémből csak 3-at nyertem meg, 4 már elég lett volna a 6. helyre. 3-at viszont 3-an is megnyertünk, és ebből a háromból nekem volt a leggyengébb találati arányom. Mindegy, ez van. Panaszkodni így sincs okom. :) Amúgy meg egy ilyen bajnokság ugyanannyira társasági esemény is, mint sportesemény. Egy csomót lehet ilyenkor hülyülni. :) És most tényleg majdnem mindenki ott volt, eljöttek olyanok is, akik nem indultak, csak a társaság kedvéért.
Az imént pedig meglepve olvastam a neten, hogy a Crulic-ügy (lásd a tegnapi postot) további hullámokat vet: a román külügyminiszter tényleg belebukott, ma beadta a lemondását. Nem ártana itthon és otthon is példát venni róla: így kéne egy miniszternek eljárni, ha az ordító inkompetencia a tárcája háza táján tragédiához vezet. Nem gondoltam volna, hogy valaha is Romániát kell majd példaként állítanom remek politikai elitünk elé, ebből is látszik hová jutottunk... :s (Sajtólink itt.)
A hivatal dolgairól annyit, hogy ma a határőrség és a rendőrség összevonásából összehozott hibrid (nem is tudom mi a hivatalos neve, határrendőrség? segítség! :)) egy remek lépése miatt kellett ügyintéznem: egy iraki (!) állampolgárt engedtek belépni Ferihegyen a schengeni terminálra, úgy hogy nem volt semmilyen schengeni se magyar vízuma, még reptéri tranzit sem, csak egy lengyel LTV-je. Ez még hagyján, leellenőrizték, regisztrálták, és méltányosságból beléptették a másik terminálra (átszállt Varsó felé), de az LTV-jét viszont nem pecsételték le a beléptető bélyegzővel. Később persze itt Varsóban sem pecsételte le senki, mert ugye a schengeni övezeten belülről érkezett ide. Amikor pedig már itt Varsóban igazoltatták, és megmutatta a "szűz" lengyel vízumot, teljes joggal kérdezte tőle a lengyel hatóság, hogy akkor hogyan került is ő tulajdonképpen egyáltalán ide, ha nem léptették be sehol? Amikor elmondta, hogy Pesten léptették be, akkor meg az agyas fakabátok hozzám küldték, hogy pecsételjem le neki én a vízumát. Mintha a konzulátuson lenne ferihegyi határőrségi beléptető bélyegző, a konzul pedig fejből tudná mindenkiről, hogy hol és mikor lépett be Magyarországra. Végül hosszas telefonos és e-mailes utánanézegetések és ellenőrzések után egy igazolást tudtam adni neki, hogy Ferihegyen lépett be, csak elfelejtették lebélyegezni, bocsi...
Kicsit ciki néha amikor ki kell álljak az ügyfél elé, hogy bocsi, igaza van, elcseszték a kollégák... :s
Ui.: A NeoCounter szerint Németország holtversenyben Luxemburggal dobogós. Kinc és Bálesz kitesz magáért :). Aktivizálódik Belgium is (hajrá hugi! :)), a londoni, new yorki és nairobi kollégáknak pedig üzenem, hogy nyugodtan kommenteljenek is, itt a blogban, arra való a "hozzászólások" link, hogy ne e-mailben kelljen kommentelni. :))
Ui2: aki esetleg nem tudná honnan származik a cím, kattintson ide. :)
ParaPéntek
2008.04.11. 21:59 | külképviselet | 3 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://mission.blog.hu/api/trackback/id/tr9421838
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kin(c) 2008.04.12. 10:24:57
Naaaa, Nariii, adjal meg nekunk egy kis fuveet!!! :D ;P
V.E. 2008.04.12. 11:37:39
Jó, hogy ker.bajnokság és nem a kínai olimpia (több szempontból is!!!). Egyébként az utolsó hely is hátulról nézve az első. Fel a fejjel!
Kin(c) 2008.04.13. 18:23:22
mar van blogom, koborkinc.blog.hu, nem tudom milyen gyakran tudok irni ra amig nincs netem de most fenn van par poszt szabad kommentelni, sot...

Utolsó kommentek