Gondolom otthon már mindenki mindent elmondott a kormányválságról, az SZDSZ szekrényeiből kipotyogó menetrendszerinti csontvázakról, a kisebbségi kormányzásról, Fletó esélyeiről a 2010-ig trónon maradásról ésatöbbi, és biztos nagyon okosakat is mondtak. Én innen a távolból követve az eseményeket nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nem kellett mindezt végighallgatnom, még így is épp elég elkeserítő, hogy csak az Interneten követem úgy-ahogy a dolgokat.
Mindenesetre ilyenkor előtör belőlem a publicisztikai és az elemzői véna, és nem állom meg, hogy ne oltogassam egy kicsit én is a mi kis közéleti homokozónkat. :)

Kedves nézőink, íme, a "hogyan barmoljuk szét egy egész korrektül működő ország maradék reputációját" című közéleti show-rozat újabb (és sajnos az az érzésem, korántsem az utolsó) epizódja. Végignéztük, hogy lesz az ország pár év alatt a transzformáció mintaállamából gazdasági sereghajtó. Következtek az utcai zavargások, tv-ostrom, a gáznemű és guminemű rendőri szeretetcsomagok, a permanens tálossipkás-árpádsávos alkotmányozó nemzetgyűlések. Jött a népszavazás arról, hogy akarunk-e fizetni vagy nem (mintha lenne aki komolyan akar). Most pedig megérkezett a kormányzati töketlenség eddigi csúcsa, a kormányzati többség leúsztatása a lefolyón. Gratulálok. Vajon mi következik még?

Visszatérve a higgadt elemzés talajára: mindez persze várható volt. A koalíciós pártok közti viszony- és erőviszonyrendszer hozta mindezt magával már régóta. Adott egy küszöb körül (mostanában inkább alatt) balanszírozó, eddig jórészt zsarolási potenciálja útján érdekérvényesítő kispárt, és egy nagy testvér, amely már a pokolba kívánja az öcsit, de sajna nem megy nélküle. Az életbenmaradásért kepesztő SZDSZ állandó öndefiníciós és a szociktól való önmegkülömböztetési kényszere kódoltan már régóta hordozta az összekapás eredőit. A minden eddigi rekordot döntögető népszerűtlenség kezelésére is kézenfekvő eszköz a koalíciós társ hibáztatása - mindkét fél élt is ezzel az eszközzel rendesen az utóbbi napokban.
Aztán végül bekövetkezett ugyanaz, ami anno a köztársasági elnök-választáskor: teljes arcvesztés nélkül már egyik fél sem vonulhatott vissza. Hát összefejeltek.
Az egész helyzet persze az SZDSZ szempontjából érdekesebb: biztos napokig gondolkodott az agytrösztjük a döntő lépés előtt, hogy vajon hogyan őrizhetnek meg több esélyt maguknak a jövőre. Szép kis csapdába manőverezték magukat.
Ha maradnak a koalícióban, újabb alapvető programpontjukat kell behúzott farokkal feladniuk az adócsökkentés, a vállalkozók terheinek könnyítése és megszámlálhatatlan egyéb után, amikor a népszavazási eredménytől megrettent szocik láthatóan visszavonulót fújnak az egészségpénztárak magánosítása ügyében. Maradék pár ezer szavazójuk teljes joggal kérdezheti: minek szavazzunk rájuk, ha a hatalomban maradás minden maradék elvnél fontosabb nekik. (Egykori nemzeti-liberális szavazóik döntő többsége már amúgy is eljutott oda, hogy ezt a kérdést megválaszolja, ezért manapság fogcsikorgatva ugyan, de a Fideszre szavaz.)
Ha kiugranak a koalícióból, akkor viszont marad a kérdés: hogyan tovább? Ha keményen és komolyan ellenzékbe vonulnak, és elvetik a szocik visszacsinált projektjeit, azzal valószínűleg megbuktatják a kormányt, és az előrehozott választáson garantáltan mennek a süllyesztőbe. Ha viszont "ellenzékben lévő kormánypártként" végül lefekszenek a szociknak, a kormány (és saját parlamenti bársonyszékeik) fennmaradása érdekében lenyelik a futószalagon érkező békákat, és továbbra is megszavaznak mindent amit Fletó eléjük adagol, akkor meg minek léptek ki a koalícióból? Ez megoldható lett volna úgy is, hogy maradnak a miniszteri, államtitkári, tanácsadói, felügyelő-bizottsági fotelek, és a zsarolási potenciál, amivel farokként eddig azért csak elcsóválták valamennyire a kutyát.
Arról nem is beszélve, hogy így fennmarad az alapvető kérdés: minek szavazzunk rájuk, ha a hatalmon maradás... stb., lásd fenn. A süllyesztő akkor ugyan 2 év múlva, de szintén garantáltan jön. (Kifejezetten olybá tűnik, hogy a párt előtt már csak ez a két alternatíva maradt: az azonnali vagy a 2 év múlva esedékes süllyesztő.)

Nem irigylem őket.

De azt kell mondjam, megérdemlik.

Ez a párt már 1994-ben nagyon elcseszett mindent. Azóta pedig csak dübörög a lavina: Tocsik-ügy, állandó veszekedések Horn Gyulával, feladott programpontok tömkelege, Demszky horvátországi nyaralásai, Wekler botrányai, elvtelen meghunyászkodások sora a D-209 ügytől az adócsökkentésig, a köztársaságielnök-választás kapcsán bemutatott koalíciós harakiri (szerintem kb akkor viselkedett ez a párt utoljára többé-kevésbé elvszerűen - meg is volt a katasztrofális eredménye a koalíció számára), Kóka ámokfutása és az elcsalt pártelnök-választás csak hab a tortán.
Mindez pedig mára elvezetett oda, hogy a liberalizmus az ország egy jelentős része (ma már a közvélemény-kutatások által valószínűsíthetően döntő többsége) számára szitokszó lett, a párt alapító rendszerváltó politikusai már évekkel ezelőtt elmenekültek az egyetemi katedrák vagy alter folyóirat-szerkesztőségek rejtekébe (vagy épp a Fideszbe, mint Tölgyessy), az SZDSZ pedig a magukat eredeti értelemben liberálisnak valló polgárok számára dobogós helyet vívott ki magának azon pártok listáján, amelyekre semmiképp sem akarnak szavazni.

Ahhoz, hogy ez a párt 2010 után is tényező maradjon, nagyobbacska csoda kellene. Nem mondom hogy nincs ilyen, de a láthatáron nem sok előjele látszik. És ez jól is van így.

Ami pedig a kisebbségi kormányzást illeti, ezt Magyarországon el lehet felejteni. Ahhoz kellene némi minimális politikai kultúra. Meg még olyan apróságok, mint pl. szóba állni egymással. Nálunk meg ez úgy látszik még koalíciós partnerek közt sem megy, nemhogy kormány-ellenzék vonalon.
Egy olyan országban, ahol az ellenzék kivonul a parlamentből, ha megszólal a miniszterelnök, ahol nem politikai ellenfelek ülnek a túloldalon, hanem "fasiszták", "antiszemiták", "szélsőségesek", illetve "nemzetellesek", "kommunisták" és "idegenszívűek", ott nincs mit álmodni a nemzetnek fontos nagy ügyekben való össznépi paramenti összeborulásról. De még csak érdemi vitákról sem. Marad ami eddig: a kicsinyes betartás ahol és amikor csak lehet. Azzal a külömbséggel, hogy egy ilyen kinyújtott lábban most már végleg el lehet bukni, és akkor viszlát.

Most már úgyis mindegy, a legendás magyar stabilitásnak már lőttek, úgyhogy talán jobb is lenne, ha mindez bekövetkezne, és nem azzal telne el még 2 év, hogy vegetálunk és kapaszkodunk az íróasztalokba. Pedig valószínűleg abban fog, mert hát ha már süllyesztő, akkor inkább 2 év múlva ha lehet, persze hogy.

Bár hogy egy előrehozott választás után sokkal jobb kormányunk lenne ennél, azt igen erősen kétlem. De rosszabbat (vagy akár ehhez foghatóan vacakot) nehéz elképzelni, úgyhogy valamivel azért talán jobb lenne. Sajna erre még egy jó fél évig nem látok szinte semmi esélyt, és utána sem sokat, de ugye a remény hal meg utoljára. :)