Most hogy már lassan egy hónapja hazajöttünk Kenyából, és túl vagyok a melórohamon, elromlott számítógépen, kötelező családi beszámolókon, fényképrendezgetésen stb., legfőbb ideje, hogy megírjam ezt a postot mindarról, amit megtapasztaltunk Kenyában.

Így nagyon elöljáróban és nagyon összefoglalóan: fantasztikus volt.

VIGYÁZAT! RENDKÍVÜL HOSSZÚ POST KÖVETKEZIK!
Továbblépés csak saját felelősségre! :)

Tavaly az egyiptomi utunkat beárnyékolta kissé, hogy az utazási iroda jóvoltából mindenféle előre nem látott megpróbáltatásoknak lettünk kitéve (pl. ugye az egész Valentin-napot egy buszban töltöttük, reggel 7-től éjjel 10-ig), illetve utolért minket a "fáraó átka", és egy egésznapos hasmenés általában nem szerepel a kívánságlistán, amikor az ember nyaralni megy. Meg hát ugye az idő sem volt kifejezetten nyárias.
Most viszont tutira mentünk időjárás tekintetében, semmi probléma nem volt a kajával, a program pedig szuper volt. Az iroda révén ami kavarás összejött az jól sült el: a minket hazavinni hivatott repülőgép meghibásodás miatt röpke 26 órát késett ugyan, az iroda viszont pozitívan kezelte a helyzetet: gyakorlatilag plusz egy napot ingyen töltöttünk Kenyában, és nem a reptéren táborozva a bőröndjeink közt a váróban, hanem a hotelszobában, all inclusive, kajával-piával, mindennel. Úgyhogy az idei irodával (Itaka) nagyon elégedettek vagyunk, mindenkinek ajánlom ezúton is, ha valaki a kedves olvasók közül esetleg Lengyelországból készülne üdülni menni. :)

Maga a program egy hét szafariból és egy hét tengerparti heverészésből állt Mombasában. A szafarival indítottunk, ennek során bejártunk 3 nemzeti parkot (Tsavo East, Amboseli, Masaai Mara), jártunk a Naivasha-tónál és Nairobiban is, igaz ott csak nagyon röviden. Minden nemzeti park szigorúan védett, de vannak bennük szálláshelyek (ún. lodge-ok) -ilyenekben volt a mi szállásunk is, mindegyik igen színvonalas volt. A nemzeti parkokban kisbuszokkal jártunk "game drive"-okra, vagyis állatokat nézni és fotózni - gyalogosan közlekedni a parkokon belül tilos, és veszélyes is. Persze a lodge-okra ez nem vonatkozik - egyes helyeken az állatok szó szerint karnyújtásnyira, vagy épp az ablakunk előtt mászkáltak fel-alá. (Egész Kenyában általános szabály egyébként, hogy a szállodai szobák ablakait be kell csukni, ha nem akarjuk, hogy majmok másszanak be és csináljanak felfordulást a cuccunkban.)

Az első nemzeti park, ahová rögtön megérkezésünk másnapján elindultunk: Tsavo East. A park a tengerparttól Nairobi irányába helyezkedik el, egy keleti és egy nyugati részből áll, amit a Mombasa-Nairobi főút szel ketté. Ezen a környéken jellegzetesen vörös színű a föld (valami ásványianyag-tartalom miatt), dimbes-dombos, száraz szavannás vidék.

Tipikus táj Tsavoban. Vörös talaj, felhők (bár elvileg a száraz évszakban jártunk, többször is esett az eső - ez a globális klímaváltozás afrikai megnyilvánulása), akácia. A fa törzse attól vörös, hogy a vörös talajon heverésző/hempergő elefántok a fa törzséhez dörgölődzve vakaródznak, ezzel összefestve minden nagyobbacska fát. Kinc felvétele.

Szállásunk Tsavoban a Voi Safari lodge volt - egy domb oldalában a szavanna közepén, egy víznyerő hely mellett, fantasztikus kilátással az alant elterülő szavannára és az itatóhoz érkező állatokra. Amúgy pedig kb. 4 csillagosnak megfelelő színvonalú kis szálló, 2 bárral, étteremmel, medencével, szóval tokkal-vonóval - egy része pedig igen érdekes, mert élő sziklából van kivésve, pl. a bárpult is egy, a padlóból kiálló sziklatömb.

Kilátás a recepció melletti kis teraszról. Lenn középen az a 4-5 kis pont egy elefántcsorda. :)

Kilátás az étterem teraszáról.

Tsavoban gyakorlatilag másfél napot (és egy éjszakát) töltöttünk, egy délutáni és egy hajnali kisbuszos állatnéző kirándulással. A lodge egyik speciális létesítménye egy rejtett (fedett) megfigyelő szobácska a forrás medencéje melltt, ami fentről hosszas lépcsőzés árán lehet megközelíteni, és leginkább betonbunkerre emlékeztet, de mindez megéri: ablakain keresztül néhány méterről lehet megfigyelni az inni érkező állatokat. Kinccel volt szerencsénk közelről végignézni két elefánt toalettjét, amint ittak, mosakodtak és vakarództak a forrásnál, majd távoztak (később lesz közelkép is az egyikről - az állatokról, amelyeket láttunk, a post végén küldök majd egy teljes képsorozatot).

Itt épp az elefántot tanulmányoztam, amikor Kinc lekapott. :)

Következő állomásunk - majdnem egy egész napi, borzalmas állapotú, szilárd burkolat nélküli utakon való zötykölődés után - az Amboseli nemzeti park volt, a tanzániai határ közelében, a Kilimandzsáró lábánál. Az út valami borzalom volt, kirázta a lelkünket - errefelé ez a nemzetközi közút, láttunk is pl. Tanzániából jövő nemzetközi buszjáratot: a teherautóalvázra épített kaszninak nem voltak ablakai, és még a tetőcsomagtartón is utaztak emberek, szerintem állandó életveszélyben. Időnként pedig meg kellett állni, hogy a maszáj pásztorok átterelhessék a marhacsordáikat az úton. :)

Amboseli egy mocsárvidék - a Kilimandzsáró oldalában fakadó vizek töltik fel mocsarait, melyek szinte átmenet nélkül váltanak át dús füvű rétekbe, majd félsivatagos, száraz szavannába, ahogy eltávolodunk a hegytől. Maga a Kilimandzsáró már Tanzániában van, a határ a hegy lábánál húzódik. Valamikor (még a gyarmati időkben) Kenyához tartozott, azonban Viktória királynő elajándékozta unokatestvérének, a német császárnak, így az akkoriban német gyarmat Tanganyikához (a mai Tanzániához) került. Az indok állítólag az volt, hogy a német császár igazságtalannak érezte, hogy Afrika mindkét legmagasabb csúcsa (a Kilimandzsáró és a Mt. Kenya) egyaránt Viktóriáé legyen. :) Egyébként a hegy maga innen a kenyai oldalról néz ki a legimpozánsabban, minden fotó, képeslap stb. innen készül, felmászni viszont csak Tanzánia felől lehet, mert az ottani hatóságok (nézetem szerint tipikusan kicsinyes afrikai módon) Kenya felől nem engedélyezik a mászást. A hegyet egyébként gyakran borítja felhőtakaró - nekünk szerencsénk volt, mert egy egész délelőtt látható volt a teljes, impozáns vulkáni kúp. Sajna hó kevés van rajta - ez is a globális felmelegedés eredménye.

Amboseli: a mocsaras rétek hátterében a Kilimandzsáró impozáns kúpja.

Amboseli területét tekintve az egyik legkisebb nemzeti park Kenyában, de mivel az életfeltételek igen kedvezőek, ezen a kis területen ugynannyi állat él, mint nem egy másik, hatalmas kiterjedésű parkban. Más parkokban nemegyszer több óráig kell járni a vidéket egy-egy game drive alkalmával, hogy valahol a fűben meglássunk valami állatot, itt viszont akárhova néztünk, szó szerint hemzsegtek a különféle antilopok és gazellák, zebrák, gnúk, elefántok, vízilovak, különféle madarak. Itt láttunk először oroszlánt (igaz távolról) és hiénát is.

Amboseli: akárhova nézünk, hihetetlen mennyiségű állat hemzseg a környéken. (Kinc képe)

Amboseliben szállásunk (Ol Tukai lodge) kis bungalókban volt, tőlünk 50 méterre, egy egyszerű kerítésen túl, gnúk és zebrák legelésztek. Teraszunkról a Kilimandzsáróra nyílt kilátás.

Ilyen bungiban laktunk Amboseliben. :)

Ez is Amboseli: egy piszok jól sikerült kép, véleményem szerint. :) Kilátás délnyugati irányba, az akácialigetek mögött a Kilimandzsáró nyugati nyúlványai.

Amboseliben szintén bő másfél napot (egy éjszakát) töltöttünk, utunk következő állomása a Naivasha-tó volt, útközben pedig áthajtottunk Nairobin is, ahol meg is ebédeltünk (egy tapas bárban egy bevásárlóközpontban :s). Nairobi amúgy általánosságban európai jellegű nagyvárosnak tűnt (na jó, leszámítva persze a növényzetet meg a sok négust az utcákon - egyébként ott sokan voltak fehérek is, a bevásárlóközpontban pl. szerintem ők voltak többségben :)), de ráláttunk odamenet a nyomornegyedre is - na az viszont valami brutál...

A Naivasha tó a nagy hasadékvölgyben fekszik, ahová Nairobi után nem sokkal egy hegyoldalba vágott úton ereszkedtünk le több mint ezer méter mélyre. Az út tetejénél a helyiek cölöpökön álló fa tákolmányokat húztak fel "kilátó" gyanánt, melyek nagy része számomra kifejezetten életveszélyesnek tűnt, de azért szerencsére volt néhány jobban megépített is, azok egyikén meg tudtunk állni lenézni:

Kilátás a Nagy Hasadékvölgyre.

A Naivasha tó melletti szállásunk (Lake Naivasha Sopa resort) a tó partjától kb. 300 méterre terült el, olyan házikókban, melyek engem leginkább a Hupikék Törpikék gombaházikóira emlékeztettek.

Szállásunk a Naivasha tónál. (© Kinc)

Ennek a helynek az a különlegessége, hogy semmilyen módon nincs elkerítve a tó felől, így az állatok szabadon bejárkálhatnak - és be is járkálnak a házikók alkotta félkör közepébe, főleg éjszakánként. Ezért aztán sötétedés után nem is szabad egyedül járkálni a házikók és a központi épületek, recepció, étterem stb. közt, csak biztonsági emberek társaságában, egyébként veszélyes. Viszont ki lehet ülni a teraszra vagy erkélyre este, sötétedés után, és a megvilágított "arénában" testközelből figyelni az éjszakai sétájukat és táplálkozásukat végző antilopokat, zsiráfokat és vízilovakat (mindhármat láttunk is itt).
Megérkezésünk másnapján elmentünk egy motorcsónakos kirándulásra magára a tóra - töménytelen mennyiségű pelikán, kormorán, kócsag, gém és egyéb vízimadár, valamint lustán dagonyázó vízilócsaládok közé. Láttunk halászsast akcióban, és kikötöttünk egy félszigeten is, ahová annak idején a Távol Afrikától film forgatása céljából betelepítettek egy rakat növényevő vadállatot, de ragadozókat nem, így szinte paradicsomi állapotot teremtve a természetes ellenségek nélkül maradó állatoknak, amelyek persze el is szaporodtak rendesen. (Állítólag egyetlen ragadozó van a területen, egy magányos, öreg hiéna, amely vadászat helyett jobbára "romeltakarítással" tartja fenn magát.)

A Naivasha-tó partján - ezúttal én "művészkedtem". :)

A Naivasha tótól (szintén másfél nap - egy éjszaka után) indultunk szafarink utolsó állomására, a Masaai Mara nemzeti parkba. Ez (a tanzániai oldalon fekvő Serengetivel együtt) a legnagyobb védett terület kelet-Afrikában. Az odaút minden eddigit felülmúlóan borzalmas volt: nulla aszfalt, csak gidres-gödrös, kövekkel felszórt makadámút. Szállásunk (Fig Tree Camp), ahol két éjszakát töltöttünk, eléggé külömbözött az eddigiektől: a "bungaló" egy kis fürdőszoba-épület elé állított, engem leginkább egy standard M63-ra emlékeztető sátorból állt, ez volt a háló. Az egész felett afrikai stílusú nádtető. A lodge egy folyó kanyarulatában terült el, egy hídon keresztül lehetett megközelíteni. Persze a szokványos hotel-kellékek (recepció, étterem, medence stb.) természetesen rendelkezésre álltak itt is.

Kinc sátrunk teraszán.

Közvetlenül sátrunk fent látható kis terasza előtt egy mélyedésben kanyargott a folyó (benne időnként vízilovak tűntek fel), túlpartján majmoktól hangos akácialiget, azon túl pedig kezdődött a végtelen zöld füves szavanna.
Az itteni 2 és fél nap alatt láttuk talán a legtöbb érdekességet: oroszláncsaládot, gepárdmamát, amint épp vadászott és elkapott egy antilopot, mongúzt, szervált stb.

Hajnal Masaai Mara szavannáján

Masaai Mara után visszatértünk Nairobiba egy ebéd erejéig, melyet egy Carnivore nevű étteremben költöttünk el. Ez arról híres, hogy egzotikus állatok húsát lehet itt megkóstolni. Mivel viszont ezen állatok többsége szigorúan védett, nyilván csak azokat lehet itt megkóstolni, amelyek tenyészthetők. Ennélfogva az étlapon olyan igazán egzotikus csak a krokodil- és a strucchús volt, ezeken kívül csak hagyományos (csirke, marha, sertés, bárány, birka, pulyka) húsokra terjedt ki a választék. Ezekhez köretnek fejenként 1 darab krumpli (ami elég is volt!) és sokféle szósz járt. Nekem a strucc ízlett jobban, a krokodilhús szálkás, rostos, kemény és halízű, nem igazán ajánlom. :)
Nairobiban még ezután meglátogattuk Karen Blixen házát, ami leginkább a Távol Afrikától film rajongóinak kötelező, mivel a filmet részben itt forgatták. A házban múeum üzemel, ahol többek közt megtekinthető Robert Redford gatyája, amit a filmben hordott, Meryl Streep ruhái, és egy rakat egyéb filmes kellék - az eredeti Karen Blixen alakja némiképp háttérbe is szorul szerintem, bár persze róla is van szó.

Karen Blixen egykori háza - egy tényleg gyönyörű, virágoktól pompázó kert közepén áll.

Nairobiból Mombasába az utat a Kenya Airways belföldi járatán tettük meg, gyorsan és kényelmesen, és innentől számunka, akik plusz egy hétre maradtak, megkezdődött az út tengerparton heverészős része. :) További 7+1 napig a Bamburi Beach Hotel vendégei voltunk, amit mindenkinek meleg szívvel ajánlhatok. A szálloda 4 csillagos, és igazából úgy kerültünk ide, hogy még Varsóban az utazási irodában az illetékes néni némi számítógépes kutatás után kiderítette nekünk, hogy az egy hét tartózkodás ebben a szállodában last minute árfekvésben (miként ugye az egész út az volt nekünk) all inclusive mellett csupáncsak 60 pénzzel (~4200 Ft) drágább fejenként, mint az alapcsomagban kínált háromcsillagos szálloda. 60 pénz pedig plusz egy csillagért igencsak jutányos ár. :)

A tengerpart szállodánk előtt.

Ilyesmi hajók ringatóztak az óceánon a strandon.

Ez alatt az egy hét alatt már persze kevesebb izgalom történt velünk (vagy ami történt az nem ilyen jellegű volt, mint pl. Kinc lebetegedése és egy aranyos, nagy szakállú, turbános hindu doki igen drága látogatása a szobánkban). De azért itt is elvoltunk: voltunk búvárkodni, megtapasztaltuk Mombasa éjszakai életét :), Kinc mindennap aerobicozott, én pedig víziröplabdáztam :), szóval elvoltunk.

És mindennek a végén jött a +1 ajándék nap, és utána a hazarepülés, éjszaka.

Persze ezzel a post még nem ér véget, merthogy szokványos gondolati csapongásomat mindenféle egyéb dolgokról amik így Afrika kapcsán megmaradtak bennem, most sem ússzátok meg, és ugye beígértem Nektek az állatfotó-válogatást is, úgyhogy folytatom. :)

Szóval akkor pár benyomás Kenyáról.

Természetesen látszik mindenhol mindenen, hogy "fejlődő országban" járunk, de ez azért eléggé más, mint Egyiptom volt. Az itteniek, bár természetesen ők is a turistákból élnek, és megpróbálnak bármit a nyakukba sózni amijük éppen van, de mégsem annyira tolakodók, mint az arabok. Persze a maguk módszere nekik is megvan: a szállodákban, strandokon stb. mindennapos látvány az elhízott, ronda és idősödő európai turista pacákkal kézenfogva sétálgató fiatal fekete bombanő, vagy épp fordítva, az elfolyó hájú, vörösre égett, öregedő német nő mellett feszítő huszonéves fekete adonisz. Hátha magával visz minket innen valaki egy jobb világba... Amikor Kinccel egyik este kimentünk egy diszkóba, valóságos vadászterületre érkeztünk. Amint egy pillanatra elváltunk egymástól, úgy csaptak le ránk a prédára éhes helyiek, mint a szélvész. Mikor Kinc egy pár percre kiment wc-re, pillanat alatt már szinte ölemben ült egy minimális ruházatú fiatal fekete csajszi, abszolút kertelés nélkül érzékeltetve, hogy mi is a szándéka. (Mielőtt azonban még valaki a kedves olvasók közül rohanna repülőjegyet váltani és teperni ebbe a paradicsomba, még egy releváns információ: Kenyában a lakosság - mérvadó becslések szerint is - minimum 60%-a HIV-pozitív... :s)

A kontraszt Kenyában kevésbé szembetűnő mint mondjuk Egyiptomban, persze a szállodák sorompóval és biztonsági őrséggel védett, zárt kis világán kívül más az élet, de még ezek a szállodák is afrikaiak annyira, hogy ez a kontraszt ne legyen annyira szembetűnő. Itt Nairobi felhőkarcolói közt sem érzi azt az ember, hogy Európában van, ahonnan csak a sarki bádogtetős kalyibák látványa hozza vissza Afrikába. Jó, persze pl. az a bevásárlóközpont Nairobiban, amiről írtam, az más, de az csak egy kis sziget volt - nem úgy, mint pl. egész Sharm el Sheik. Emellett - minden előzetes várakozásom ellenére - kisebb volt a mocsok is mint az arab országokban. Ezért aztán - mivel a jó nem volt annyira jó, és a rossz sem volt annyira rossz, mint tavaly Egyiptomban - a kontraszt kevésbé volr szembeszökő számomra.
Az utak mentén, az út közben látott városok, falvak jellegzetes épületei (elől két üzlethelység, a mélyen hátulra benyúló szárnyakban a lakások) ugyanannyira afrikaiak a maguk modernebb módján, mint a trágyából épült maszáj kunyhók. Ugyanakkor az első benyomás szerint hihetetlenül fejlett az üzleti öngondoskodás kultúrája: minden lepukkant falusi bolton nagybetűs, többnyire angol nyelvű felirat hirdeti: "XY és fiai háztartási- és mezőgazdasági szerszám Kft." és hasonlók. Vicces, hogy minden helyet, ahol lehet egy pohár italt vagy kávét rendelni, következetesen hotelnek neveznek, így aztán nemegyszer leszuttyant viskók vagy kioszk méretű, szűkösen egyszemélyes bódék falán virít a "Hotel" felirat. :)

Az ilyesmit Kenyában már hotelnek nevezik :)), persze szállást nem, de ételt-italt lehet ilyen helyeken kapni. Más kérdés, hogy európai ember számára az ilyen helyen fogyasztott táplálék valószínű igen veszélyes következményekkel járna.

Az ország vallási és etnikai szempontból hihetetlen sokszínű - előbbiből nincs is probléma, utóbbiból viszont van.
Vallásilag az országban 45% legkülönfélébb protestáns keresztény, 33% katolikus, 10% muzulmán, 10% animista (törzsi vallású) és 2% hindu és szikh él együtt - példás békében. Az utak mentén mindenhol nagy "reklámtáblák" csalogatják az embereket a legkülönfélébb, presbiteriánus, hetednapi adventista, katolikus, baptista, ortodox, pünkösdi, evangéliumi keresztény, metodista, üdvhadsereg stb. templomokba, mecsetekbe, ashramokba, imaházakba. A harmadik világban igen jellemző járműdekorálást itt felhasználják az emberek a saját igazságuk hirdetésére is: a szembejövő kamionokon visszatérő motívumok a "Jesus is the Lord", "Mishra Allah" vagy éppen "Shri Guru Vishnu" feliratok.
Az etnikai viszonyokat tekintve viszont nem ilyen rózsás a kép: a negyvenvalahány nyelvet beszélő ötven körüli törzs többsége vagy gyanakvással tekint egymásra, vagy lenézi, esetleg veszettül utálja egymást. Most ugyan nem volt épp törzsi háború, mint tavaly, de akárhány helyi emberkével beszélgettünk a témáról, előbb-utóbb elhangzottak valamiféle megjegyzések a más törzsbeliekre. (A legtöbben legnagyobb törzset, a lakosság mintegy 20%-át kitevő, "pénzéhes és hatalomvágyó, mindenkire rátelepedő" kikujukat, valamint a "bunkó, erőszakos, nagyszájú, beképzelt, tolvaj" maszájokat szapulták.) Az őslakosokon kívül pár százaléknyi, a gyarmatosítóktól származó, de már itt született európai származású fehér, a partvidéken párszázezer arab, valamint hindu is él az országban - ez utóbbiakat a britek telepítették be Indiából, hogy a Kenya-Uganda vasútvonal építésénél dolgozzanak. A helyi feketéket ehhez a felelősségteljes munkához az angolok nem ítélték elég szorgalmasnak és megbízhatónak.

A maszájokról pár szó: na ez a törzs aztán tökélyre fejlesztette a turistákon való élősködés művészetét. Dél-Kenyában nincs olyan maszáj falu, amely turistánként húszegynéhány dollárért ne menne át egy busznyi látogató számára skanzenné, rezervátummá, embereket mutogató állatkertté. Minden turistaút szinte kötelező része a látogatás egy maszáj faluban, ahol a helyiek kiöltöznek, énekelnek, táncolnak, mutogatják magukat, asszonyaikat, gyerekeiket. Számomra az efféle praktikák eléggé elriasztóak, már volt pár alkalommal részem ilyesmiben, amikor a nyugatról érkezett gazdag turistáknak mutogatják a szegény afrikai/ázsiai gyerekeket, és tartják a markukat, vagy próbálnak valami autentikusnak autentikus, csak épp vacak minőségű és giccses helyi cuccot rásózni. Úgyhogy amikor a mi csoportunk számára is megadatott a lehetőség Masaai Marában, én szépen otthon maradtam, csak Kinc ment el, végignézni a produkciót. Amúgy maszáj táncot nekem is volt lehetőségem látni persze, Mombasában is (a hotelben egyik este), és magában Masaai Marában is, a lodge éttermében (ami annyiból jópofább volt, hogy a - szintén maszáj - pincérek beszálltak a "népi együttes" tagjai mellé táncolni. :) Maga a táncuk amúgy nézetem szerint nem nagy durranás, csak körbefutkosás és magasra ugrálás, egy elég fura torokhangú énekre.

Maszáj harcosok tánca (Kinc képe).

Egyébként az egész országra jellemző, hogy - ilyen vagy olyan szinten - főleg külső forrásokra számít mindenben. Ahol Kenyában jó minőségű aszfaltút van, valahol a közelben tuti lesz egy "épült az Európai Unió támogatásával" vagy "a Kínai Népköztársaság ajándéka Kenya népének" feliratú tábla. A nemzeti parkokban az összes kutatási, szaporítási, védelmi projektet európai vagy amerikai egyetemek, kutatóintézetek jegyzik. Az egyszerű emberek pedig országszerte a turistákból élnek: vagy szolgáltatnak (ez még a jobbik eset), vagy árusítanak (többnyire vackot, drágán és erőszakosan, bár az arabokat ez utóbbi téren szerencsére nem közelítik meg), vagy - sajnos - lopnak.
A fentiek kombinációjára jellemző az a "művésztelep", ahova Kinc javaslatára mentünk el Mombasából. A telepen fogyatékos (vak, mozgássérült stb.) emberek dolgoznak, kertészkednek, tolószékeket készítenek mozgássérülteknek, mindenféle kézműves terméket, ékszert, textíliát stb. állítanak elő. Az egész projektet az EU finanszírozza, az itt készült cuccok nagy részét is Európába adják el. Eddig minden szép és jó is lenne, de emellé még bejön az afrikai lehúzós mentalitás: az egész telepet (borsos beléptidíjért) mutogatják az európai turistáknak. A telepen minden sarkon ül egy pár fogyatékos: ki dobol nekünk három ütemet, ki énekel valamit, ki megmutat egy kunyhót, ki az ott termesztett növényeket mutatja meg. És mindegyik tartja utána a markát. A telep bemutatásának szerves része a hivatalos bolt meglátogatása, ahol csillagászati áron beszerezhetők az itt készült termékek. A növények végignézése során is lehet magokat vásárolni. Mindenhol elmondják, hogy milyen nehéz az életük, és mennyire szükségük van támogatásra, úgyhogy az ember hülyén érzi magát, ha nem ad valamennyit, nem vesz valami magot vagy egyéb hülyeséget. A látogatás végén pedig, mikor visszaülünk a buszba, a csoportokat kísérő "idegenvezetők" is elmondják, hogy milyen nehéz is az életük, majd tartják a markukat baksisért ők is. Amit ugye pl. egy vak öregembertől nehéz megtagadni, mert az ember annak ellenére szőrösszívűnek érzi magát, hogy tudatában van: ezúttal épp kb. nyolcadik alkalommal húzzák le, csak ezen a kis telepen. A telepről minden nap körbemegy egy busz a környékbeli szállodákon, egy idős vak bácsival és egy őt kísérő kissráccal, és a szállodákban gyűjtik be a turistákat ezekre a lehúzó körutakra. Minden olyan szép lenne ebben a telepben, ha nem lenne ez az átlátszó lehúzás - így viszont mire visszaértünk a hotelbe, csak egy nagy adag rossz érzés maradt bennem az egészből.

A közbiztonság Kenyában a nullát verdesi, fehér embernek bizonyos helyekre bemenni, bizonyos járművekre felszállni - szinte garantáltan azzal jár, hogy még ruháitól is megfosztva tér magához másnap reggel. (Nők esetében valószínűleg emellett még esélyes, hogy AIDS-esen vagy terhesen is.) A kisbuszok ablakait lakott területen be kell zárni, a villámgyorsan benyúló, és az ablakhoz közel elhelyezkedő táskákkal, fényképezőgépekkel, ruhadarabokkal visszahúzódó fekete kezek veszélye miatt. Bár bennünket szerencsére nem ért ilyesmi atrocitás, voltak helyek Mombasában, ahol erősen gondolkodtam, jó ötlet volt-e egyedül odamennem. A turisták többsége ezért itt meg is marad a hotelek hermetikus világában, és a valós kenyai életet csak a turistabuszok és taxik ablakai mögül látja valamennyire. Mi szerencsére kicsit többet láttunk, de ez csak annak köszönhető, hogy Kinc összebarátkozott pár szállodai alkalmazott helyi polgárral :), akik odakinn "gondunkat viselték", és megvédtek a kellemetlenségektől.

Általánosságban viszont elmondható, hogy a turisztikai infrastruktúra kielégíti az igényeket. A szállodák színvonalasak és tiszták voltak, igen jó volt a kaja (!), a természeti szépségek és az egzotikum rajongói nem csalódnak Kenyában, nem csalódtunk mi sem. :)

És akkor lássuk az állatokat. :) Az alábbi képek mind saját készítésűek, még mielőtt valaki gyanakodna valamire! Nem csalás, nem ámítás! :)

Amit láttunk és lefotóztunk, kissé random sorrendben:

Az agámák és hasonló színpompás gyíkok mindenfelé gyakoriak, ezt Tsavoban, a lodge kertjében fotóztam le.
A jobb oldali képen bóbiskoló bagollyal szintén Tsavoban találkoztunk, pontos faji hovatartozása tisztázatlan maradt.

Nőstény Gyűrűsfarkú Víziantilop (Kobus ellipsiprymnus :)) Tsavoból. Hogy mitől vízi, azt nem tudom.

Ez pedig egy hím, őt Masaai Marában fotóztuk le.

Két pompás kafferbivaly (szintén Masaai Mara).

A dik-dik a szavanna legromantikusabb állata: csakis párban jár, monogám, és ha az egyiknek elpusztul a párja, hamarosan maga is utána pusztul.

Színpompás egyiptomi ludak Amboseliben

Elefántot rengeteget láttunk - ezeket Tsavoban a lodge említett földalatti megfigyelő bunkeréből kaptam lencsevégre. Jellegzetes tsavoi Vörös Elefántok: bőrük vörös a vörös színű talajjal való érintkezéstől.

Egy standard színű elefánt Masaai Marából. A csordában jó pár kölyök is volt - fotók a szerkesztőségben :).

Rengeteg különféle gázlómadarat láttunk, főleg Amboseliben és a Naivasha-tónál.

Ezzel a pompás gepárdcsaláddal Masaai Marában találkoztunk, a kocsitól pár méterre heverésztek gondtalanul, mit sem tartva tőlünk. A gepárdmama kicsit később az orrunk elől felpattant, pár métert settenkedett egy a közelben feltűnt antilopcsorda felé, majd kilőtt - és egy pillanat alatt elkapott egy antilopot, a szemünk láttára! Igen nagy mázlink volt ezzel - sofőrünk, aki 22 éve jár turistákkal szafarira, elmondása szerint életében másodszor látott ilyet.

Gnú (Amboseli)

A Grant-gazella (balra), az Impala (jobbra) és a Thompson-gazella (lent) egymáshoz igen hasonló, csak méretükben, és hasuk-fenekük színeiben van köztük eltérés.

Ezt a halászsast a Naivasha-tónál kapta el Kinc akció közben. A csónakosok "beidomították": fütyülés után a vízbe dobtak egy halat, amire a sas egyből rá is cuppant, a turisták nagy örömére. (A produkcióért extra 100 schillinget kellett csúsztatni a csónakosoknak.)

Hiénák Masaai Marában. A jobboldalt fekvő öreg nőstény nyakában látszik egy rádióadó: ő "Maggie mama", aki évek óta részese egy a hiénák mozgását nyomon követő projektnek.

Ez a jégmadár-szerűség a Naivasha tó partján az egyik csónak végén ücsörgött.

Kárókatonák tömege a Naivasha tó partján.

Keselyűk (Amboseli)

A koronás daru minden nemzeti parkban előfordult.

Marabu (Tsavo)

Monguzokat csak Masaai Marában láttunk, és ott is csak egyszer.

Ez a két nőstény oroszlán a kocsinktól kb. 2 méterre relaxált, 2 másik társaságában. Az egyikük kicsit később felállt, és odadörgölődzött oldalával a kocsi elejéhez.

Ezt a bájos oroszlánfamíliát (mama + 3 kölyök) egy kisebb eső után szúrtuk ki - mivel nem akarták összevizezni bundájukat a nedves fűben, igen céltudatosan az úton haladtak el mellettünk. Kocsijainkkal ekkor eléjük kerültünk, ezért kétszer láthattuk őket átvonulni mellettünk.

Ugyanők szemből. Édes kis cicák :D

Ez az impozáns antilop az Oryx névre hallgat (Tsavo).

Majom mindenfelé akadt, a legtöbb (és a legpofátlanabb) pávián volt.

Pelikánok a Naivasha-tó partján.

Sakál - Európában nagyobbacska ragadozónak számít, errefelé kispályás (Masai Mara).

Közelebbről meg nem határozható típusú sas (Amboseli).

Egy másik sas, érdekes tollbóbitával a fején (Masaai Mara).

Ez a gyönyörű hím szomáli strucc (Struthio molybdophanes) előttünk sétált át az úton Tsavoban.

Ez a bájos állatka a szirtiborzfélék valamely fajához tartozik, és mint ilyen - az elefánt egyik legközelebbi rokona. Amúgy leginkább egy kicsi, farok nélküli patkányra emlékeztet, Tsavoban lodge-unk kertjében mindig több tucatnyi szaladgált belőlük.

Egy színpompás madárka Tsavoból, ha jól emlékszem valamiféle szövőmadár.

Ez az igen elegáns antilop a küllemét igencsak meghazudtoló "topi" nevet viseli. Az általunk meglátogatott helyek közül csak Masaai Marában fordul elő.

Mondták nekünk hogy hogyan hívják ezeket a madarakat lengyelül, de magyarul fogalmam sincs... Segítene valaki? :)

Varacskos disznó família, Amboseli. A varacskos disznó kocának általában 3 malaca születik, időnként 4, de akkor a negyedik mindig jóval kisebb testvéreinél.

Ezt a békésen tespedő vízilócsaládot a Naivasha tóban fényképeztem le csónakból, éjjel viszont meglátogatták a bungalónk kertjét is.

Zebrából rengeteget láttunk mindenfelé, a nemzeti parkokon kívül is. Ez a csikó még gyerekkori barna színébem pompázik. A zebrák egyébként kérődző létükre viszonylag intelligensek: a Nagy Migráció idején (amikor évente kétszer több millió gnú és zebra vándorol Serengetiből Masaai Marába, ahol több az ivóvíz) a zebrák indulnak meg mindig először, maguk után húzva a gnúkat, amikor viszont folyóhoz érnek (amelyben krokodilok, túlpartján pedig oroszlánok és egyéb ragadozók várják a vacsorát), a zebrák hátrahúzódnak, és előzékenyen előreengedik a sokkal ostobább gnúkat. Maguk csak akkor kelnek át, amikor már az összes ragadozó jóllakott gnú-hússal.

Zsiráfból is sokat láttunk - ezt konkrétan Masaai Marában fotóztam le.

Ennek a jószágnak Zsiráfantilop (Litocranius walleri) a neve, ha megnézzük a nyakát, látszik hogy miért. :) Sokszor felállva, hosszú nyakát kinyújtva legelészik, de csak bokrokról, a fákat nem éri el a kispályás :).

Csemege a végére: kilátás az üvegfenekű hajóból, amellyel búvárkodni voltunk a Mombasa Tengeri Nemzeti parkban (Mombasa Marine National Park) Mombasa tengerpartján, a korallzátonyon. Odalenn ennek a négyzete fogadott minket, ott sajna nem tudtunk fényképezni, megfelelő fotófelszerelés híján.

Amit láttunk, de valamiért nem sikerült lefényképezni, csak felsorolásszerűen: szerválmacska, selyemmajom, kudu, millióféle madár, és még egy sor antilop, amelyeknek sajnos nem tudtam megállapítani a magyar nevét :s.

Sok állatot nem láttunk sajnos, többek közt orrszarvút (Masaai Marában Dunántúlnyi területen 36 példány él, úgyhogy igazán nagy mák kellene ahhoz hogy megtaláljuk őket) és leopárdot, bár ez utóbbi hangját Masaai Marában szállásunkról éjszakánként rendszeresen, és igen közelről lehetett hallani.

Ami a növényzetet illeti, itt egy kép a szavanna jellegzetes fájáról, az akáciáról:

Akácia Tsavoban, az ágai lógó golyóbisok szövőmadárfészkek.

A végére pedig felteszek még egy pár ömlesztett képet a különféle helyeken fotózott virágokról:

Na, sikerült - több mint egy hétnyi megfeszített munkával :) - végére érnem a postnak. Köszönöm a türelmet azoknak, akik eljutottak idáig, és várom a megjegyzéseket! :)