Nem bírtam ki, mert ez akkora gáz...
Egyrészt, hogy Varsóban ma, 2008. március 18-án hóvihar lehet, de ennél is inkább az, amit Kaczyński elnök elkövetett tegnapi televíziós szózatában.
Na ilyesmit nem kellene egy pártok felett álló köztársasági elnöknek elkövetnie Európában - abszolút kiállás egy bizonyos euroszkeptikus beütésű párt mellett, aminek - minő véletlen - a köztársasági elnök úr ikertestvére az elnöke. És ez még hagyján, de hogyan! :s
A első pikantéria: Kaczyński egy olyan szerződés (Lisszaboni EU-reformszerződés) ratifikációja kapcsán vizionál mindenféle rémséget, amit ő maga személyesen tárgyalt le Brüsszelben, és akkor hazatérve nagy sikereként tálalta fel. Csak hát közben fordult ez-az, és a tesó pártja most már inkább a felmorzsolódott kis euroszkeptikus pártok szavazóira utazik, úgyhogy az egykori sikerből félig-meddig fenyegetés lett, de főleg a csúnya kormány miatt ugyebár.
Másrészt pedig a fő gáz, amin reggel óta az egész lengyel média élcelődik, maga a tv-beszéd. Az ugyanis hagyományosan indul, elnök, zászlók a háttérben stb. Aztán viszont megjelenik egy gagyi háttérzene - egy vacak lengyel filmsorozat zenéje, mintha a magyar köztársasági elnök nemzethez intézett tv-szózata közben a háttérben a Barátok Közt vagy a Szomszédok zenéje szólna. Ez persze csak addig, amíg az elnök sikereiről van szó. Mert aztán - immár vészjósló csendben - pedig bejönnek a film- és fotómontázsok, illusztrálandó az elnök úr által elmondott fenyegető árnyakat, amiket a Lisszaboni Szerződés hozna Lengyelországra: térkép Németországhoz visszacsatolt nyugat-lengyel területekkel, homokosokat eskető anyakönyvvezető, ihajcsuhaj. Mint egy rossz választási reklámklip. Mindez brutálisan gagyi, színvonaltalan módon.
És mindezek végén egy kis kormányszidás (a tesó pártja ellenzék jelenleg), és a javasolt orvosság: majd ő mint elnök beterjeszti a ratifikációs törvényjavaslatot a Szejmnek, úgy, hogy az általa óriási sikerrel kialkudott szerződés "jól" legyen ratifikálva. (Eddigre visszatér az andalító gagyerákzene is.)
Mindezzel csupáncsak az a baj, hogy:
a) az egész fából vaskarika - egy szerződést vagy ratifikálunk vagy nem, nem lehet jól vagy rosszul (bocs, időnként kibújik belőlem a nemzetközi jogász :);
b) az elnök nem fordulhat általa benyújtott törvény útján saját magához egy nemzetközi szerződés jóváhagyásáért, ezt az alkotmány nem teszi lehetővé;
c) az egészből átsüt a dilettáns pártpolitizálás, amit meg azért mégse illene.
Szeretem szidni az otthoni közéleti viszonyokat, de azért ilyenkor be kell lássam, hogy az itthoniak sem maradnak el sokban mögöttük, csak épp másképpen gázosak, de nagyon. Ilyen téren spec mi vagyunk jobbak - nálunk a köztársasági elnök tényleg komoly, felkészült tudós figura, emellett pedig tényleg az acsarkodó pártok felett áll, és nagyon jól is teszi.
Csatoltam Kaczyński beszédét, érdemes megnézni, még ha nem is ért valaki lengyelül. A lengyelül értőknek pedig javaslom megnézni a videóhoz írott kommenteket a lengyel felhasználóktól a youtube-on... :)
Utolsó itthonról :)
2008.03.18. 15:45 | külképviselet | 1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://mission.blog.hu/api/trackback/id/tr69386238
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kin(c) 2008.03.19. 07:32:47
iszonyú... és el tudom képzelni a "mohereket" és társaikat, amint buzgón bólógatnak hallgatás/nézés közben...
paródiának elmenne-a valóság
paródiának elmenne-a valóság

Utolsó kommentek