Sajna azt amit a címben írtam, manapság a magyar nemzeti ünnepek alkalmából már szinte csak külföldön lehet elmondani... Tragédia, épp most olvastam a weben, hogy mi történik otthon.
Mindenesetre itthon :), tényleg szép ünnepünk volt.
A megemlékezés idén is hagyományosan Varsó-Bemowo ("Bemváros" - a honlapon ott a rendezvényre mutató link) kerületével és a Kulturális Intézettel közös szervezés volt, helyileg is Bemowoban, a polgármesteri hivatal előtti Bem-szobornál és a gyönyörű nagy kultúrházban került rá sor.
Az ünnep kulturális sztárvendége a Ghymes együttes volt, akiket az Intézet egy kisebb koncertkörútra hozott ki Lengyelországba. Ma Varsóban kétszer léptek fel, egyszer 1/2 2-kor az itteni magyaroknak és magyarbarátoknak (többek közt a magyar szakos hallgatóknak és az Intézet "kapcsolatainak"), később pedig 5-kor a hivatalos megemlékezésre meghívott vendégeknek. A kettő közt volt a hivatalos megemlékezés.
Én az első koncertről kissé elkéstem a dugók miatt, és jellemző módon útközben vagy 5-en telefonáltak rám varsói magyarok, hogy nem találják a kultúrházat. Az ugyanis - Molnár Feri találó megfogalmazása szerint "tipikus lengyel vaslogikával" - a Górczewska 201 számot viseli, valójában azonban a Górczewskáról nem is látszik, egy oldalutcában van kb. 100 méterre a saroktól. Végül mire odaértem már ment a koncert, és a terem is félig-meddig tele volt (állítólag az elején kongott - ja persze, senki se talált oda időben).
A koncert pedig fantasztikusan jó volt. Iszonyat sajnálhatja mindenki aki nem jött el - ha már itt van valaki Varsóban, és lehetősége van eljönni ingyenesen egy Ghymes-koncertre (otthon egy ingyenes Ghymes-koncert azért eléggé ritka alkalom lenne), akkor tényleg érthetetlen, miért hagyná ki bárki is.
A koncert után a fiatal magyarok elég népes delegációjával (köztük a "friss hússal", 3 Erasmus-ösztöndíjas csajszival Bp-ről :)) átsétáltunk a városháza elé, ahol osztogaták a követségen a lányok által 3 napig sorozatgyártott kokárdákat. Mindenki tűzött fel kokárdát, a lengyelek is, és az összes magyarok is, nagyrészük már eleve kokárdával érkezett - otthon lehet hogy nem tették volna. Az erasmusos csajok jópofa filctollal színezett kis papírkokárdákat készítettek maguknak.
A téren katonai és cserkész díszsorfal, zászlók és több száz ember jelenlétében először eljátszották a 2 himnuszt (a hátam mögött ott énekeltek mind a magyarok - otthon lehet hogy ezt sem tették volna), elhangzott egy rövid köszöntő, majd a hosszú tömött sorokban felvonuló 50 körüli számú delegáció lerakta a koszorúkat Bem szobra elé. A minisztériumok, egy rakat önkormányzati testület, a főpolgármester asszony helyettese, a vajda helyettese, mindenféle állami és egyenruhás szervek képviselői, és rengeteg civil szervezet koszorúzott. Szerintem ilyen csak Lengyelországban van, hogy egy magyar nemzeti ünnepet a helyiek ilyen szinten megünnepeljenek. Természetesen a főnök is koszorúzott a nagykövetség nevében, a testvérváros Óbuda népes delegációja, az Intézet, és a Magyar Egyesület is.
A folytatásra visszamentünk a kultúrházba, ahol először nagykövet úr mondott beszédet (életében először lengyelül, jókat mondott, és csak kicsit volt oroszos akcentusa :)), utána a helyi polgármester (szintén jókat és röviden), majd az óbudai alpolgármester (aki sajnos hosszan, unalmasan, és gyenge fordítással - emellett kb minden mondatban elhangzott a polgár, polgárság, polgárosodás szó - találjátok ki milyen pártállású az ürge :))). Ha az ember beszédét idegen nyelvre fordítják, az minimum kétszer olyan hosszú lesz - ezt az aranyszabályt az alpolgármester úr sajnos nem ismerte fel. :s
A beszédek után pedig újra a Ghymes - bár nagyrészt ugyanazt játszották, nem bántam meg, mert egyrészt így hallottam azt is, amit az előző koncerten lekéstem, másrészt annyira jók voltak, hogy szívesen meghallgattam még egyszer azt is, amit már hallottam egyszer korábban. Ráadásul a végén egy számmal többet játszottak. Ezen a második koncerten jobban tele volt a terem, de úgy láttam a lelkesedés többet számít, mert az elsőn sokkal jobb volt a hangulat (a fiatalok csápoltak, tapsoltak, fütyültek - ez az esti koncert sok merev hivatalos díszvendégétől aligha volt elvárható).
A végén fogadás következett, amit elég idióta módon úgy szerveztek, hogy a terembe nyíló ajtó mellé tették közvetlenül a büféasztalt, így az ott kajáért sorba álló emberek pillanatok alatt eltorlaszolták a bejáratot, és emiatt kint perceken belül gigantikus, gomolygó tömeg keletkezett, a szokványos tülekedéssel és könyökléssel. Ha kajáról van szó, az emberek valahogy egy pillanat alatt levetkőzik az évszázados standardok szerinti kulturáltságot és udvariasságot, és éhes farkascsordává válnak, amely akár egymást letaposva, egymás tetemén át is nyomul töretlenül a kaja irányába. Meglett, sokszor idős, diplomás, művelt, fontos emberek, diplomaták is, úgy tülekednek ilyenkor, mint a rossz kisiskolások a sulis menzán ebéd előtt. Szánalom.
A kaja viszont jó volt (hideg és meleg is), és csak kevés ismerős vagy ismeretlen akaszkodott rám, úgyhogy el is tudtam szakadni és haza is tudtam indulni időben, Szabolccsal együtt, aki tőlem 5 percnyire lakik Stegnyben, úgyhogy hazahoztam.

Hé, ti ott otthon! Valahogy így kéne ünnepelni, nem acsarogva és verekedve! Méltósággal, kulturáltan, és együtt, minden magyar. Olyan kár, hogy ez ma csak külföldön lehetséges, és még ott se mindenhol...

Ui. Szabolcs videóit a koszorúzásról megtaláljátok itt és itt.