Ha február vége-március eleje, akkor nyugdíjasinvázió. :) Eddig már tucatnyian jöttek a szokványos életbenléti igazolásokkal, bár a java még nyilván hátravan. Ami miatt ezt leírom: ma voltam ismét a távoli rokon néninél, akiről írtam tavaly is. Hát, sokkoló volt. A leépülés négyzetes. A néni most már csak fekszik, hónapok óta nem kel fel, nem beszél, egyáltalán nincs tudatánál, gyomorszondával táplálják, csontvázzá van aszalódva. Ilyenkor az emberben óhatatlanul felmerül az összes morális és filozófiai implikáció az eutanázia kérdése kapcsán, vagyis talán nem is annyira eutanáziáról van itt szó, hanem inkább arról, hogy meddig lehet egy embert mesterségesen életben tartani, valakit, akiben már rég kihunyt a tudat, csak a testi funkciói működnek még úgy-amennyire? És akinél már esély sincs semmi javulásra, mert 93 éves múlt? Régebben ez a néni már réges-rég, még tudatosan, az élettel elszámolva, talán megbékélve, felkészülve távozott volna el erről a világról. Így viszont egy ázalag, egy mesterségesen életben tartott test fog egy napon megszűnni működni, amiben a tudat már évekkel ezelőtt kihunyt. Méltóságos halál? És ahogy az orvostudomány fejlődik, ki tudja, hogy egy napon nem lesz-e tele az összes kórház ilyen, mesterségesen életben tartott testekkel... Mert ha valaki kihúzza az apparatúrát a konnektorból, az ugye már eutanázia. Ez viszont mi???