Ma Łódźban voltam "kiküldetésben" a főnökkel, egy újabb iskolai ünnepség volt az apropó. Az ottani Bem nevét viselő gimnáziumban a magyar forradalom ünnepének környékén kerül sor minden évben az iskola ünnepére, amit idén - tekintettel 1848 kerek 160. évfordulójára - kopjafaavatás koronázott az iskola előtt. A 2 kopjafát erdélyi népművész készítette, és erdélyi (szilágysomlyói) magyar cserkészek ajándékaként került Łódźba.
Az akció amúgy nem a suliban kezdődött, hanem egy erdőben, ugyanis - szintén az évfordulóra tekintettel - a helyi lengyel-magyar baráti társaság szervezett a łódźi iskoláknak egy '48-as témájú akadályversenyt. A dolognak volt némi cserkész beütése - a társaság fáradhatatlan elnök asszonya egykor cserkészvezető volt, a szervezésbe pedig bevonták az amúgy kiterjedt magyar kapcsolatokkal rendelkező XIII. ŁDH "Stalowa Trzynastka im. Bema"-t, vagyis a Bemről nevezett łódźi "acél 13-as" cserkészcsapatot (így aztán egyből találkoztam pár cserkészismerőssel is - a 13-asokkal évek óta jóban vagyok).
Kicsit vicces volt ahogy a nagykövettel öltönyben-nyakkendőben kiszálltunk a diplomáciai Merciből az erdei sáros-avaros földútra, szemerkélő esőben, mindegy, a diplomatának mindenre fel kell készülni. :)
Az erdőbe alapjában véve azért jöttünk ki, hogy az akadályverseny győzteseinek a nagykövet adhassa át a díjakat, ami meg is történt, de emellett a főnököt természetesen letámadták, hogy amúgy csípőből impróban szóljon pár szót a gyerkőcökhöz, engem meg, hogy mindezt szinkrontolmácsoljam lengyelre. Mindketten nagyon szeretjük az ilyesmit, mondanom sem kell, de szerencsére megbirkóztunk vele. A főnök ráadásul jókat is mondott, és megfelelően rövid időtartamban. A végére pedig még kaptunk egy-egy tányér "grochówka"-t (vagyis lengyel kolbászos sárgaborsó-levest, amit a résztvevőknek főztek és finom volt).

Az erdőből először a tb-konzul úrhoz mentünk ebédelni, majd onnan mentünk a suliba, ahol a szokásos magyar vonatkozású iskolai dekor fogadott: kiállítás Bemről és Petőfiről, lengyel és magyar nemzeti színekkel és kétnyelvű (magyarul csak kevés hibával ellátott :) feliratokkal borított tornaterem. Az ünnepség elején magyar és lengyel himnusz. Nem hiszem, hogy ilyesmi bárhol máshol a világban előfordulna, mindig erre gondolok amikor ilyen lengyel iskolai ünnepeken vagyok.
A főnök itt is elmondta kb. az előző beszédét (fordításommal), később pedig kimentünk a suli elé felavatni a két erdélyi kopjafát, a főnök vágta át a szalagot. A 2 helyi TV-állomás, ami kivonult az eseményre, akkora érdeklődést tanúsított a kopjafák iránt, hogy egyből mikrofonvégre kapták ezügyben a főnököt (újabb tolmácsolás), majd az egyik a végén engem is, a kopjafák részletei ügyében (még jó hogy a jó cserkész kicsit ért hozzájuk :)). Az interjúk után viszont (fél 4 felé) visszaindultunk, mert a főnöknek elvileg még volt valami dolga este, így a sulis ünnepség "művészeti részét" kihagytuk. Olyan nagyon nem sírtam miatta. :)
Végül hazaértem 1/2 8 felé, úgyhogy még edzésre is eljutottam (tanultam is pár új dolgot végre, ilyen jó ideje nem volt), ez a lehető legjobb forgatókönyv volt :)

Ui. Ezek után még éjjel jó sokáig dumáltam egy régi jóbaráttal msn-en (remélem holnap/ma délután nem alszom majd el a moziban amit Kinccel megbeszéltünk... :s)